Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

D. T.D. T.
2025.07.31. 08:33
null
Milan Dimun, a kassai csapat középpályása szerint Szegeden ledolgozható a hátrány a Grodno ellen (Fotó: FC Kosice)
Szegeden fogadja a kassai csapatot csütörtök este a fehérorosz Nyeman Grodno, amely kétgólos hátrányból nyerte meg a Konferencialiga-selejtezős párharc első mérkőzését.

Érdekes történet. Milan Dimun négy évig futballozott a DAC-ban, májusban kiharcolta csapatával a Konferencialiga-indulást, de miután a nyáron lejárt a szerződése, az FC Kosicéhez igazolt. Az UEFA a többklubos tulajdonlásra vonatkozó szabályok alapján aztán kizárta az európai porondról a dunaszerdahelyi együttest (amelynek többségi tulajdonosa Világi Oszkár, az ETO FC első embere), a Kl-selejtezőben a Kassa vette át a helyét, úgyhogy Dimun mégis játszhat a kupasorozatban. És Achilles-ín-sérülését kiheverve már játszott is, pályára lépett a fehérorosz Nyeman Grodno elleni selejtezős párharc első, Kassán rendezett meccsén, amelyet 2–0-ról veszítettek el a hazaiak 3–2-re.

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 21:57

A Nyeman Grodno elrontotta a kassai futballünnepet a Konferencialigában

A hazai csapat a szünetben még két góllal vezetett, a második félidőben azonban minden megváltozott. A Kassa a 94. percben tizenegyest hibázott.

Sajnáljuk az első mérkőzésen történteket, de bizakodók és optimisták vagyunk, mert legyőzhető a Nyeman. Úgy kell játszanunk, mint a múlt heti csata első félidejében, és az utolsó pillanatig tökéletes összpontosításra van szükség

– mondta lapunknak a kassai nevelésű, 28 éves középpályás.


A csütörtök esti szegedi visszavágó zárt kapus lesz, amit azért sajnál, mert sok szurkoló elkísérte volna a csapatát.

„De legalább nem kell sokat utaznunk... Meglehet, beszélek a Szeged kapusával, Veszelinov Dániellel, akivel annak idején csapattársak voltunk a DAC-ban, biztos hasznos tanácsokat tud adni a helyi viszonyokról.”

KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
20.00: Nyeman Grodno (fehérorosz)–FC Kassa (szlovákiai), Szeged – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

2027-től a Sport TV közvetíti a Konferencialiga és az Európa-liga meccseit

Európa-liga
2026.05.14. 14:43

Labdarúgás: kikapott az U18-as válogatott Törökországban

Utánpótlássport
2026.05.13. 17:36

Niké Liga: kassai győzelem a Komárom elleni „magyar” rangadón

Minden más foci
2026.05.10. 19:48

Gundel-Takács tizenegyest védett, de Raemaekers a Fradi javára döntötte el a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 20:42

Unai Emery hatodjára döntős, ötödször nyerhet az El-ben, de egész Európát uralják a spanyol vezetőedzők

Bajnokok Ligája
2026.05.08. 14:18

Tóth Alex egyre közelebb a BL-álomhoz; Spanyolország nyerte a pluszhelyért vívott koefficienscsatát

Bajnokok Ligája
2026.05.08. 13:16

Rayo–Palace döntőt rendeznek a Konferencialigában; történelmi siker kapujában a madridi kiscsapat

Európa-konferencialiga
2026.05.07. 23:05

Niké Liga: kassai vereség Szakolcán

Minden más foci
2026.05.05. 21:26
Ezek is érdekelhetik