Bognár György: Kénytelenek vagyunk két szabadnapot adni a srácoknak

K. Zs.K. Zs.
2024.08.14. 09:53
Bognár György (Fotó: Török Attila)
Mint beszámoltunk róla, a Paks kedd este 2–2-es döntetlent játszott a Mornarral, és a montenegrói eredmény elég volt ahhoz, hogy bejusson a labdarúgó Konferencialiga rájátszásába. Bognár György vezetőedző úgy fogalmazott, hogy bár a célt elérték, és az a lényeg, a szükséges dinamika hiányzott csapata játékából.

„Hat nap alatt a harmadik tétmeccsünk volt, és mind a hármon hiányzott a dinamika a játékunkból – idézi a paksi klubhonlap Bognár Györgyöt. – Egy hónap alatt kilenc mérkőzést játszottunk, regenerálódnia kell a csapatnak. Utazunk állandóan, nem tudunk frissülni, ez a tempó így nagyon sok.”

A Paks vezetőedzője már az első perctől érezte, nincs meg az a ritmus, amivel csapata futballozni szokott, ennek ellenére az ellenfél második gólja után sem gondolta, hogy bajban lennének.

„Ilyen szempontból sántított a csapatjáték, de a továbbjutásunk egy percig sem forgott veszélyben. Kénytelenek vagyunk két szabadnapot adni a srácoknak, amivel próbálunk valamilyen szinten kompenzálni.”

A Paks a cseh Mladá Boleslav és az izraeli Hapoel Beer-Seva párharcának továbbjutójával találkozik a főtáblára jutásért; az első mérkőzés 1–1-re végződött Csehországban, a visszavágó csütörtökön lesz a bulgáriai Lovecsben.

Konferencialiga
2024.08.13. 22:45

Ikszelt Montenegróban, továbbjutott a Paks a Konferencialiga selejtezőjében

Bognár György csapata fordulatos mérkőzést vívott a Mornarral idegenben.

 

 

Legfrissebb hírek

Supka Attila: Fájó módon veszítünk pontokat

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:20

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

Képeken a Paks kisvárdai győzelme – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 20:00

A Paks Kisvárdán szerezte meg első idegenbeli győzelmét

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 18:49

Kimondani könnyű: nem szabad gólt kapni…

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:04

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Paksi hapsik – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.15. 23:27

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58