Formula–E: Cassidy nyert, és átvette a vezetést a vb-tabellán

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.27. 19:21
Cassidy nyert a második futamon Szaúd-Arábiában (Fotó: DPPI)
Nick Cassidy nyerte meg a Formula–E szaúd-arábiai versenyhétvégéjének második futamát. Az új-zélandi versenyző mögött Robin Frijns, illetve a pole pozícióból rajtoló Oliver Rowland ért célba. Győzelmének köszönhetően Cassidy átvette a vezetést a világbajnoki tabellán.

 

Oliver Rowland szerezte meg a pole pozíciót a második időmérőn Diríában, mögötte Robin Frijns zárta az idény harmadik kvalifikációját. A második sorból Nick Cassidy és Stoffel Vandoorne várhatta a piros lámpák kialvását. A címvédő Jake Dennis – aki megnyerte a szombati futamot – csupán a 15. helyről rajtolhatott. Az időmérőn balesetet szenvedő Sébastien Buemi nem tudott részt venni a versenyen.

Frijns rögtön a rajtnál átvette a vezetést, míg Rowland visszaesett a második pozícióba. Az élmezőnyből elsőként a negyedik helyen autózó Vandoorne vette fel a támadó módot, aminek következtében egy helyet veszített, de azt hamar vissza is szerezte. Vandoorne példáját Rowland, majd a hatodik körben az élen autózó Frijns is követte, így átmenetileg Cassidy állt az élre.

Az új-zélandi a hetedik körben vette fel a támadó módot, ám addigra sikerült kellő előnyt kiautóznia ahhoz, hogy megtarthassa a vezetést. Néhány körrel később az első hármas ismét rákapcsolt a pluszenergiára, ám ekkor is maradt a Cassidy, Frijns, Rowland sorrend.

Ők hárman egyébként kissé elszakadtak a mezőnytől, s különösen Frijns került közel Cassidyhez fél távnál. Később rövid időre sárga zászlós korlátozás lépett érvénybe, amikor Jehan Daruvala fékprobléma következtében túlcsúszott a 18-as kanyarban. A hajrában igencsak közel került egymáshoz a mezőny első fele, ám a dobogós helyezéseket meghatározó előzés már nem történt.

A kockás zászló Cassidyt intette le elsőként az idény harmadik versenyén, mögötte Frijns és Rowland ért célba. Pontot szerzett még Jake Hughes, Stoffel Vandoorne, Sacha Fenestraz, Pascal Wehrlein, Jean-Éric Vergne, Maximilian Günther és Jake Dennis. Győzelmével Cassidy átvette a vezetést a világbajnoki tabellán. Előnye ráadásul 18 pont Pascal Wehrleinnal szemben.

Folytatás március 16-án a brazíliai Sao Paulóban!

FORMULA–E
SZAÚD-ARÁBIA, MÁSODIK VERSENY
1. Nick Cassidy (új-zélandi, Jaguar)
2. Robin Frijns (holland, Envision)
3. Oliver Rowland (brit, Nissan)
4. Jake Hughes (brit, McLaren)
5. Stoffel Vandoorne (belga, DS Penske)

A világbajnokság élmezőnye: 1. Nick Cassidy (új-zélandi) 56 pont, 2. Pascal Wehrlein (német, Porsche) 38, 3. Jean-Éric Vergne (francia, DS Penske) 33, 4. Jake Dennis (brit, Andretti) 30, 5. Maximilian Günther (német, Maserati) 20, 6. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar) 20, 7. Robin Frijns (holland, Envision) 19

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik