Formula–E: négy tized döntött Evans és Wehrlein között; a vb-éllovas kiesett az első berlini versenyen

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.07.12. 17:16
null
Evans aratott győzelmet az első versenyen (Fotó: DPPI)
Mitch Evans aratott győzelmet a Formula–E berlini versenyhétvégéjének első futamán. Mögötte a címvédő Pascal Wehrlein és Edoardo Mortara szelte át a célvonalat, miközben a vb-éllovas Oliver Rowland pont nélkül maradt.

A heves esőzések miatt negyven perccel eltolt, majd lerövidített időmérőn Mitch Evans szerezte meg a pole pozíciót, így ő várhatta az élről a piros lámpák kialvását. Mellőle Robin Frijns, míg a második sorból az egyéni összetettet vezető Oliver Rowland és Jake Hughes várhatta a 39 körös, vizes pályaviszonyok mellett kezdődő verseny rajtját. 

Evans megtartotta a vezetést az indulásnál, s noha mögötte nagy mozgolódás alakult ki, szinte azonnal megmerevedtek a különbségek, ugyanis pályára kellett küldeni a biztonsági autót, miután Jake Dennis ottragadt a rajtrácson. A brit számára ezzel véget is ért az első berlini futam, míg a mezőny a harmadik körben folytathatta a küzdelmet.

Evans ekkor azonnal felhasználta az egyik támadó módját, és bár másodikként csatlakozott vissza, rövidesen visszavette a vezetést a néhány pillanatig élre álló Frijnstől. Sébastien Buemi, Nick Cassidy és Felipe Drugovich eközben a garázsok felé vette az irányt, hogy letöltse a büntetését, ám utóbbit a sportfelügyelők hamarosan azért kezdték el vizsgálni, mert a megengedettnél gyorsabban hajtott a bokszutcában.

A következő körökben többen is aktiválták a támadó módot, aminek következtében kissé átalakult a sorrend is a továbbra is vezető és közel négy másodperces előnyt kiépítő Evans mögött. A második pozícióba Wehrlein lépett előre, majd António Félix da Costa, Frijns és Jean-Éric Vergne tette teljessé az első ötöst, miközben a vb-éllovas Rowland hatodikként érkezett.

Frijns rövidesen maga mögé utasította Da Costát, míg a következő kiállások sorát Maximilian Günther nyitotta meg a 23. körben, akit egy körrel később az élen álló Evans is követett, és hamarosan vissza is vette a vezetést. A 30. körben azonban nullázódtak az addig kialakult különbségek, miután újra pályára kellett küldeni a biztonsági autót. 

Ezúttal Sérgio Sette Camara és David Beckmann találkozott össze egymással, az előbbi kiforgatta az utóbbit a négyes kanyarnál. Az eset miatt a brazil versenyző 10 másodperces időbüntetést kapott. A korlátozás alatt Sam Bird számára is véget ért a futam, miközben újra eleredt az eső. 


Evans az újraindításnál is megtartotta a vezetést, hátrébb pedig a vb-éllovas Rowland forgott meg a hajtűnél, mivel elmondása szerint összeért Drugovichcsal. A brit az eset után még visszaevickélt a bokszba, ám onnan már nem tudott visszatérni a pályára, így pont nélkül maradt az első futam után. 

Evans eközben továbbra is tartotta az első helyet, amit a folytatásban sem engedett ki a kezei közül annak ellenére sem, hogy a véghajrában Wehrlein nagy nyomást helyezett rá. A kettőst a célvonalnál kevesebb mint fél másodperc választotta el egymástól. A dobogó alsó fokára Edoardo Mortara állhatott fel, a negyedik Taylor Barnard lett, az első ötöst Cassidy zárta. Hatodikként Günthert intette le a kockás zászló, majd Buemi, Nico Müller, Dan Ticktum és Da Costa egészítette ki a top 10-et. 

Folytatás vasárnap 11 óra 20 perckor a második időmérővel. 

A világbajnokság élmezőnye 13 verseny után
1. Oliver Rowland (brit, Nissan) 172 pont
2. Pascal Wehrlein (német, Porsche) 122 pont
3. Taylor Barnard (brit, McLaren) 104 pont
4.  António Félix da Costa (portugál, Porsche) 99 pont
5. Dan Ticktum (brit, Kiro) 82 pont
6. Edoardo Mortara (svájci, Mahindra) 80 pont
7. Maximilian Günther (német, DS Penske) 79 pont
 

 

Legfrissebb hírek

Formula–E: Evans szerezte meg a pole-t az esős, lerövidített berlini időmérőn

Egyéni
7 órája

Kettős McLaren-siker és Hülkenberg-dobogó a kaotikus Brit Nagydíjon

F1
2025.07.06. 15:25

Verstappen reméli, hogy többet nem emlegetik a bajnoki esélyeit; Antonelli rajtbüntetést kapott

F1
2025.06.29. 17:52

Norris visszaverte Piastri támadásait, és megnyerte a spielbergi versenyt; Verstappen kiesett

F1
2025.06.29. 16:44

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Formula–E: Ticktum pályafutása első győzelmét szerezte Indonéziában

Egyéb egyéni
2025.06.21. 11:11

Több mint tízezren jelentkeztek az idei Balaton-átúszásra

Csupasport
2025.06.20. 17:34

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45
Ezek is érdekelhetik