Formula–E: Dennis nyert Vergne előtt Szaúd-Arábiában

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.26. 19:38
Dennis nyert az első versenyen Szaúd-Arábiában (Fotó: DPPI)
Jake Dennis aratott győzelmet a Formula–E szaúd-arábiai versenyhétvégéjének első futamán. Az Andretti címvédője mögött a pole pozícióból rajtoló Jean-Éric Vergne ért célba, harmadikként pedig Nick Cassidy látta meg a kockás zászlót Diríában.

Jean-Éric Vergne szerezte meg a pole pozíciót a diríjai időmérőn. A francia versenyző mellől Mitch Evans, a második sorból Jake Dennis és Sérgio Sette Camara várhatta a piros lámpák kialvását az idény második, villanyfényes versenyén.

Vergne jól rugaszkodott el a rajtnál, s már az első kanyarok után sikerült szert tennie némi előnyre. Evans is maradt a második helyen, pedig néhány másodpercig úgy tűnt, hogy Sette Camara jöhet fel ebbe a pozícióba. A brazil végül maradt a számára szintén előkelőnek számító negyedik helyen.

Elsőként Vergne vette fel a támadó módot, amivel átmenetileg visszaesett a harmadik pozícióba, azonban amikor Evans és Dennis is ugyanígy tett, újra az élen autózott. Ez nem tartott sokáig, hiszen nem sokkal később Vergne ismét élt a plusz energia lehetőségével, így visszakerült a harmadik helyre.

Ezúttal viszont nem sikerült visszaállnia az élre, sőt, miután Evans megelőzte őt, az új-zélandi és az első helyen autózó Dennis kissé elhúzott Vergne-től. A 14. körben Evans megpróbált elmenni Dennis mellett, ám lesodródott a pályáról, aminek következtében maradt a második helyen, ráadásul megkapta Vergne-t közvetlenül maga mögé.

A 17. körben a francia meg is előzte Evanst, ekkor Dennis előnye már több mint két másodperc volt az élen. Evans később folyamatosan időt veszített az előtte autózókkal szemben, ráadásul a megmaradt energia terén sem volt könnyű helyzetben. Utóbbi igaz volt Vergne-re is, aki azonban próbált közel maradni Dennishez.

A 27. körben Evans elengedte a csapattársát, ám amikor Nick Cassidy is felvette a támadó módot, Evans visszakerült a harmadik helyre. Később viszont ez a pozíció ismét Cassidyé lett. Az élmezőnyből már csak a Jaguar versenyzőjének maradt támadó módja, amelyet viszont csak az utolsó körökben vett fel.

Ekkor ismét Evans autózott a harmadik helyen, ráadásul Vergne-nek kissé spórolnia kellett az energiával, ezért megkapta maga mögé a mezőny jelentős részét. Dennis végül hatalmas különbséggel, ám Vergne-hez hasonlóan minimális megmaradt energiával látta meg a kockás zászlót elsőként.

Dennis mögött Vergne ért célba, akit Evans az utolsó körben megpróbált megelőzni, ám ismét túlcsúszott a pályán, és két helyet veszített. A dobogó legalsó fokára Cassidy állhatott fel. A második futamot követően a világbajnoki tabella élén továbbra is (a nyolcadik helyen célba érő) Pascal Wehrlein áll.

Folytatás szombaton 13.20-kor a második időmérővel!

FORMULA–E
SZAÚD-ARÁBIA, ELSŐ VERSENY
1. Jake Dennis (brit, Andretti)
2. Jean-Éric Vergne (francia, DS Penske)
3. Nick Cassidy (új-zélandi, Jaguar)
4. Sam Bird (brit, McLaren)
5. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar)

A világbajnokság élmezőnye: 1. Pascal Wehrlein (német, Porsche) 32 pont, 2. Nick Cassidy (új-zélandi) 31, 3. Jean-Éric Vergne (francia, DS Penske) 29, 4. Jake Dennis (brit, Andretti) 28, 5. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar) 20, 6. Sébastien Buemi (svájci, Envision) 18, 7. Maximilian Günther (német, Maserati) 18

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik