Vívó MK: Kondricz Kata nyerte tőrben az ötödik fordulót

PIRCS ANIKÓPIRCS ANIKÓ
Vágólapra másolva!
2021.02.07. 10:09
null
Kondricz Kata ritkán látott szoros csatában nyerte meg a döntő asszót Pásztor Flóra ellen (Fotó: Török Attila)
Szoros és színvonalas asszókat vívnak az olimpiai kvótás női válogatott tagjai – a Magyar Kupa ötödik fordulójában Kondricz Kata győzött.

 

Két hete már úgy volt, hogy a női tőrözők Magyar Kupa-sorozatának 4. állomásán majd' egy év után újra egyazon viadalon lép pástra az olimpiai kvótát szerző csapat valamennyi tagja – végül Kondricz Katának (BHSE) kisebb lábsérülés miatt ki kellett hagynia a versenyt. Koronavírus-fertőzés, majd a szövődmények miatt elhúzódó rehabilitáció és kiújuló vagy épp újonnan keletkező sérülések után szombaton, a kupaszéria 5. fordulójában végre a kvartett valamennyi tagja csatasorba állt az UTE vívócsarnokában.

Hogy előbb-utóbb „összeakadnak” a csapat tagjai, borítékolható volt, és ezek az asszók rendkívül kiélezett csatát is hoztak: a győztes Kondricz mindkét kulcsfontosságú meccsét egyetlen tussal nyerte meg: a negyeddöntőben Kreiss Fanninál (UTE), a döntőben Pásztor Flóránál (Törekvés SE) bizonyult jobbnak minimális különbséggel. A tokiói indulói jogot kivívó négyes negyedik tagja, Lupkovics Dóra (BHSE) is viszonylag szoros meccsen kapott ki Pásztortól a legjobb nyolc között.

„Nagyon jól vívtak a lányok, annak pedig kifejezetten örülök, hogy most már valamennyien pariban vannak egymással – kezdte értékelését Feczer Viktor, a női tőrválogatott vezetőedzője. – A legutóbbi forduló Kreiss–Pásztor döntőjéhez hasonlóan színvonalas meccset hozott ezúttal Kata és Fanni csatája, ritkán látni az övékéhez hasonló asszót női tőrben. Rengeteget dolgoztak a versenyzők az elmúlt időszakban, nagyon bízom bennük, és abban, hogy a nemzetközi mezőnybe visszatérve is eredményesek lesznek. Most, hogy újra mind a négyen versenyezni tudtak, végre talán azt is elmondhatjuk, hogy átlendültünk a bajokon.”

Ami a bajt illeti: a versenynap során azért volt egy kis riadalom az UTE csarnokában, miután a Kondricz elleni asszóban Kreiss bal kezének kisujja megsérült, majd fel is dagadt, az esti orvosi vizsgálat megállapította, szerencsére csak zúzódott.

A férfiaknál a kupasorozatban Dósa Dániel (Törekvés) távollétét rendre sikerült kihasználniuk a tizenéves tehetségeknek, ezúttal azonban az előző körben az aranyéremért vívó Szemes Gergőnek (FTC) és Tóth Gergelynek sem jött össze a döntős szereplés – az 5. fordulót Bellovicz Gábor szoros asszóban nyerte meg Mihályi Andor ellen (15–14).

„Szemes Gergőnek kiújult a hátsérülése, amivel már tavaly is bajlódott, nem akart kockáztatni, így fel kellett adnia az elődöntőt. Tóth Gergelyt is a legjobb négybe vártam, de a nyolc között kikapott Korom Eriktől. Bellovicz Gábor győzelme meglepetés, az ezüstérmes Mihályi Andor teljesítményének pedig kifejezetten örülök, régen vívott ilyen jól” – foglalta össze a napot Szirmai Benedek szakági vezetőedző.

A sportágban a világjárvány miatt hosszúra nyúló kényszerszünet után végre úgy tűnik, belátható időn belül nemzetközi viadalon is megmérethetik magukat a vívók: a tőrözőknek a terv szerint március végén Dohában rendeznek Grand Prix-viadalt.

MAGYAR KUPA, 5. forduló
BUDAPEST
Tőr. Egyéni. Férfiak:
1. Bellovicz Gábor (BHSE), 2. Mihályi (NKESE), 3. Korom (Törekvés SE) és Szemes (FTC). Nők: 1. Kondricz Kata (BHSE), 2. Pásztor (Törekvés), 3. Hanzl (Tus) és Mesteri (UTE)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik