Vívás: törölték a csapatversenyt Szocsiban, úton hazafelé a női párbajtőrözők

K. T. I.K. T. I.
2022.02.27. 10:55
null
Az egyéniben még pástra lépett magyarok közül Kun Anna jutott a legtovább, ő a nyolc között búcsúzott orosz riválisával szemben (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szombat délutáni ajánlásának megfelelően a szocsi női párbajtőr Világkupa egyéni elődöntőit és a vasárnapi csapatversenyt már nem vívják le – jelentette be a Magyar Vívószövetség hivatalos honlapja. A magyar csapat tagjai Moszkván keresztül reggel hazaindultak.

 

A hunfencing.hu beszámolójában emlékeztet, a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) azután döntött a világkupa-állomás törléséről, hogy a NOB arra kérte tagszervezeteit, függesszenek fel, illetve töröljenek – vagy találjanak másik helyszínt – minden olyan sporteseményt, amelyet Oroszországban vagy Fehéroroszországban rendeznének.

Az egyéni vk-verseny a negyeddöntőnél szakadt félbe, igaz már a főtábla sem úgy alakult, mint általában: a visszalépések miatt sorra maradtak el az asszók.

Boczkó Gábor szövetségi kapitány szombat este úgy nyilatkozott a hunfencing.hu-nak, hogy a csapatverseny törlése érdemben már nem módosított a magyarok tervein, női párbajtőrözőink visszaléptetéséről korábban döntött a szakmai stáb, és a repülőjegyet is átfoglalták már szombaton.

Egyéniben hét magyar nevezett, közülük Kun Anna jutott a legtovább, ő a legjobb nyolc között kapott ki Violetta Kolobovától.

 

Legfrissebb hírek

A Nemzetközi Sportmászószövetség véget vetett az oroszok és a fehéroroszok felfüggesztésének

Egyéb egyéni
2026.02.23. 17:16

Paralimpia 2026: hat orosz és négy fehérorosz versenyző indulhat

Egyéb egyéni
2026.02.17. 16:55

Korlátozás nélkül úszhatnak az orosz és fehérorosz juniorok – hivatalos

Úszás
2026.02.05. 20:04

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
2026.02.03. 10:30

Vívás: hét magyar női párbajtőröző a dohai GP főtábláján

Egyéb egyéni
2026.01.23. 14:42

Az IIHF fenntartja az orosz hokiválogatottakkal szembeni szankciókat

Jégkorong
2026.01.21. 22:14

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
2025.12.25. 15:00

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
2025.12.22. 14:46
Ezek is érdekelhetik