Vívás: megszerezte az olimpiai kvótát a női kardcsapat!

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2021.03.14. 11:49
A Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, Battai Sugár Katinka összetételű kardcsapat ugyan nem jutott be a négy közé a budapesti kvalifikációs világkupaversenyen, ám ugyanez nem sikerült a rivális ukránoknak sem, mindez pedig azt jelenti, hogy a magyar csapat utazhat Tokióba – női kardcsapat korábban még sohasem szerepelt ötkarikás játékokon.
Olimpiai résztvevő a magyar női kardcsapat! (Fotó: Tumbász Hédi)
A GALÉRIÁÉRT KATTINTSON A FOTÓRA!
Olimpiai résztvevő a magyar női kardcsapat! (Fotó: Tumbász Hédi) A GALÉRIÁÉRT KATTINTSON A FOTÓRA!

A szombati arany és bronz után (Márton Anna nyerte az egyéni versenyt, Pusztai Liza a harmadik lett) vasárnap, a csapatversenyen még többet vártunk női kardozóinktól – a tét a tokiói csapatkvóta megszerzése volt.

Az első asszót India ellen simán hozta is a Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, Battai Sugár Katinka összetételű válogatott, s tulajdonképpen a németek elleni nyolcaddöntőben sem volt gond, merthogy ezt is megoldották a lányok, ám a tét érződött.

A versenyzőkön, az edzőkön, és a nagy rivális ukránokon is.

De a nyolcba utóbbiak is eljutottak, és innentől rajtuk volt a nagyobb teher, merthogy az olimpiai matematika szerint döntőbe kellett volna jutniuk ahhoz, hogy esélyük maradjon a tokiói kvótára.

Nem jutottak (merthogy kikaptak Dél-Koreától), igaz, a negyeddöntős asszó az olaszok ellen a mieinknek sem sikerült – rég láttunk vereség után ilyen ünneplést vívóteremben!

„Sohasem voltam még ilyen boldog. Kijutottunk az olimpiára! mondta a Nemzeti Sportnak Pusztai Liza. – A negyeddöntőben az olaszok ellen felváltva néztem a mi kivetítőnket és a nagyot a csarnokban – nem tagadom, megnyugtató volt látni, hogy Dél-Korea végig vezetett Ukrajna ellen. Vesztes asszó után még sohasem örültem ennyire.”

Aztán az ünneplés kicsit elvitte a fókuszt, az ukránok meg minden bizonnyal siratták az elszalasztott esélyt, így aztán mindkét csapat kikapott az 5–8. helyért vívott első mérkőzésen, vagyis a 7. helyért egymás ellen köthettek be a felek.

A mieink pedig úgy gondolták, ha már megszerezték a kvótát, és éppen Ukrajna előtt, ki sem kaphatnak a riválistól – nem is kaptak.

„Nagyon sokat dolgoztunk ezért a kvótáért, én ma úgy jöttem ki a BOK Csarnokba, hogy mindegy hogy, csak legyen meg – értékelt Márton Anna. A hetedik hely persze nem túl fényes eredmény, de ezúttal nem ez volt a fontos. Boldog vagyok, hogy megszereztük a kvótát!”

ZARÁNDI CSABA VILÁGKUPAVERSENY, BOK CSARNOK
Kard. Nők. A legjobb 16 közé jutásért:
Magyarország–India 45:23 (Márton +10, Pusztai +9, Katona +3). Nyolcaddöntő: Magyarország–Németország 45:40 (Márton +6, Pusztai +5, Katona–6). Negyeddöntő: Olaszország–Magyarország 45:39 (Márton 3, Katona –4, Pusztai –5). Az 5–8. helyért: Japán–Magyarország 45:35 (Márton +3, Battai –2, Pusztai –4, Katona –7), A 7. helyért: Magyarország–Ukrajna 45:38 (Márton +7, Pusztai +1, Battai –1)

ELŐDÖNTŐ
Lengyelországؘ–Dél-Korea 45:41
Olaszország–Franciaország 45:43
BRONZMÉRKŐZÉS
Dél-Korea–Franciaország 45:41
DÖNTŐ
Lengyelország–Olaszország 45:44

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik