KOVÁCS ERIKA
2023.03.26 10:54 Frissítve: 2023.03.26 14:21

Vívás: hetedik a női párbajtőrcsapat a nankingi vk-n

Ismét bejutott a nyolc közé női párbajtőrcsapatunk: az együttes a nankingi világkupa-viadalon a hetedik helyen végzett.

 

Kun Annáék ismét nyolc közé jutottak (Fotó: Dömötör Csaba, archív)

Az elsődleges cél a nyolc közé jutás: immár hónapok óta teljesíti ezt női párbajtőrcsapatunk, amely a mélyből kapaszkodott vissza, és mostanra elért odáig, hogy a nyolcas táblát stabilan hozza.

Ez az olimpiai kvalifikáció szempontjából alapvető fontosságú, ám a kvótaszerzéshez kell a bravúr – egyszer, kétszer, minél többször.

Jelenlegi legjobb párbajtőrözőnk, Kun Anna szerint egyre jobban összeérik a csapat, amelyik nagyon fiatal, de éppen ebből adódóan azok az apróságok, amelyek eldöntenek egy-egy asszót, még hiányoznak: „Fiatal együttesünk van, türelmetlenek vagyunk, sikerre éhezünk, éppen a fiatalságból adódóan is nehéz kivárni, hogy jöjjön az áttörés, ráadásul a kudarcokat nehéz megélni. Bizakodó vagyok, hiszen ez a három nyolcas tábla reményre ad okot. Érnie kell még ennek a társaságnak, mert azt már tapasztalom, hogy nem szeretnek ellenünk vívni a vetélytársak, ám a fiatalságunk okán a rutinos csapatoktól többször kikapunk.”

A Kun Anna által emlegetett három nyolcas tábla vasárnap négyre változott, hiszen a nankingi világkupaversenyen is a nyolc közé jutott az ezúttal Kun, Büki Lili, Nagy Kinga, Wimmer Dorina összetételben felálló válogatottunk – a lányok a legfontosabb asszójukat az ukránok ellen vívták a nyolcaddöntőben.

A győztes csörte után viszont jött két vereség, vagyis Kun Annáék a hetedik helyért vívhattak – magyar idő szerint – vasárnap délelőtt: Hongkongot úgy verték meg, hogy Somfai Péter vezetőedző némileg megkeverte a kártyákat, Kun helyett Wimmer volt a befejező ember.

VILÁGKUPAVERSENY, NANKING
Párbajtőr. Nők. Csapat. Nyolcaddöntő:
Magyarország–Ukrajna: 45:41 (Kun +5, Wimmer 0, Büki –1). Negyeddöntő: Olaszország–Magyarország 36:31 (Wimmer +3, Büki –3, Kun –5). Az 5–8. helyért: Egyesült Államok–Magyarország 40:32 (Kun –2, Nagy K. –2, Wimmer –4). A 7. helyért: Magyarország–Hongkong 43:36 (Wimmer +5, Büki +1, Kun +1, Nagy K. 0)


2023.05.25 15:33:37

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A gazdasági, társadalmi, kulturális háttér fellebbentése segít megismerni az ok és okozati összefüggéseket.

2023.05.22 23:12:58

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

2023.05.21 23:24:51

Egyéb egyéni nemzetisport.hu