Triatlon: versenyen indulna az ultrafutó Lubics Szilvia

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2021.01.19. 15:22
null
Lubics Szilvia új sportágban méretné meg magát (Fotó: Tumbász Hédi)
Műtét után lábadozik Lubics Szilvia ultrafutó, aki őszi visszatéréséig nyáron triatlonversenyen szeretne indulni – írja az MTI.


Lubics Szilvia az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kedden elmondta: nyolc napja operálták meg a bal sarkát, a beavatkozás olyannyira jól sikerült, hogy szinte azonnal megszűntek a fájdalmai. Jelenleg erősítő edzésekkel, gyógytornával és – mivel sínben van a lába – kerékpározással tartja formában magát, és bízik abban, hogy nem lesz nagy a visszaesés.

„Bár egy műtét még hátravan, mert most a bal lábamat operálták meg, s ugyan a jobb lábamban nincs fájdalom, de abban is hasonló az elváltozás, ezért úgy gondoltam, hogy ez az időszak éppen megfelelő lesz arra, hogy rendbe tetessem mindkét lábamat” – nyilatkozott a sportoló, aki elárulta, hogy körülbelül tíz éve bajlódik ezzel a sarokfájdalommal, melyet eddig konzervatív módszerekkel kezeltek, de tavaly már akadályozta az edzések elvégzésében.

A versenyző – aki férje ötletét megvalósítva „saroknaplót” vezet közösségi oldalán, megmutatva ezzel követőinek, hogy a nehéz helyzetekből is fel lehet állni – abban bízik, hogy április végétől, de legkésőbb május elejétől el tud kezdeni egy „rendes” edzésmunkát, amely már hasonlítani fog az általa megszokotthoz.

A futó úgy gondolja, hogy ősszel már újra ultraversenyen indulhat, de addig is tervez egy kis kitérőt a triatlon irányába, mivel most úgyis sokat kerékpározik és úszni is elkezdett.

„Kell valami kihívás, ami úgy igazán megdobogtatja a szívem, és amíg az nem lehet az ultraversenyzés, addig nyáron egy rövidebb triatlonversenybe belekóstolok” – fogalmazott az Ultrabalaton és a Spartathlon többszörös győztese.

Legfrissebb hírek

Triatlon: a vb-n is bizonyította az erejét a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
2025.10.21. 15:18

Lehmann Csongor 2023 és 2024 után ismét a legjobb tízben a vb-sorozatban és a nagydöntőn is!

Egyéb csapat
2025.10.19. 10:58

Triatlon: hatodik lett a mix-váltó az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.10.18. 10:58

Hatodik a magyar mixváltó a triatlon-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:18

Triatlon-vb: mindhárom érmesünk ott lesz a szombati mixváltóban

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:25

Triatlon: a 17 éves Szalai Fanni világbajnoki ezüstérmes a juniorok között

Egyéb egyéni
2025.10.17. 09:07

A Kropkó testvérek a világbajnoki dobogón!

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:33

Első Ironman-versenyén a legjobb magyarként végzett

Csupasport
2025.10.15. 14:57
Ezek is érdekelhetik