Triatlon: „Büszke vagyok rá, amit a vb-sorozatban elértem” – Lehmann Csongor

Cz. Á.Cz. Á.
2023.09.28. 08:43
null
Lehmann Csongor büszke arra, amit a világbajnoki sorozatban elért (Fotó: Bujdos Tibor/Észak-Magyarország)
Lépésről lépésre, szisztematikusan fejlődik a 24 éves triatlonista, aki minden idők legjobb magyar eredményét érte el az idei vb-sorozatban, ám egyáltalán nem elégszik meg vele.

 

Noha a triatlon eddig nem tartozott azon sportágak közé, amelyeket kiemelten követnek a magyarok az ötkarikás játékok alatt, ez 2024-ben könnyen megváltozhat. A médiának persze nagy a felelőssége, hogy ne rakjon túlzottan nagy terhet a sportolókra, főleg ne egy olyan eseményen, amelyet négyévente rendeznek (igaz, a párizsi csak három évvel követi a tokiói játékokat).

A megállapítást Lehmann Csongor tette, aki Tokióban még nem indult, azóta viszont több mint meggyőző a fejlődése. A 2021-es olimpián sem volt rossz dolgunk, hiszen Bicsák Bence minden idők legjobb magyar eredményét érte el hetedik helyével. És bár maga Bicsák is elmondta, hogy túlteljesített, mert minden a lehető legjobban alakult, ez semmit nem vesz el az érdemeiből. Lehmann azonban az elmúlt másfél évben mutatott formája alapján bőven elérhet hasonló eredményt. Merthogy a hétvégén záruló világbajnoki sorozat utolsó futamán, Pontevedrában is maradandót alkotott hetedik helyével, ráadásul így a sorozatot is – az előzetes tervnek megfelelően – a legjobb tízben zárta.

„A hetedik volt eddig a legjobb eredményem vébéfutamon, amit meg tudtam ismételni, ráadásul a döntőben és az egész sorozatot tekintve sem végzett még magyar a legjobb tízben – erre kifejezetten büszke vagyok  – mondta lapunknak Lehmann Csongor. – Ez azért is nagy fegyvertény, mert minden évben erre a versenyre gyűlik össze a legnívósabb mezőny, így tényleg jelentős értéke van. Ami a teljes sorozatot illeti, ahogy jöttek a jó eredmények, úgy jött meg az étvágy is, főleg, hogy ez volt az első teljes idényem a felnőttek között.”

Ami a közeljövőt illeti, a tiszaújvárosi versenyző nyugodt lehet, hiszen nyolcadik az olimpiai kvalifikációs tabellán, amelyen elég a legjobb harmincban végezni a biztos kijutáshoz. „Szerencsére az olimpiai részvétel miatt nincsen rajtam különösebb nyomás, így ebből a szempontból tét és nyomás nélkül tudok versenyezni. Hátra lehet dőlni, egyúttal a felkészülésre koncentrálni, hogy Párizs tükrében ideális legyen. Persze addig indulok még vébéfutamokon, főleg azért, hogy szokjam ezt a mezőnyt, és lássam, mennyit tudok még előrelépegetni” – magyarázta Lehmann, akin kívül Bicsák Bence (24.) és Dévay Márk (25.) is kvótás helyen áll.

Már nincs sok hátra a szezonból, Lehmann Csongorra egy nemzetközi esemény vár még – világkupaverseny Rómában október 7-én. „Más célokkal utazom egy ilyen versenyre, mint például Pontevedrába. A világkupában lehetnek merészebb céljaim, itt a dobogóra vagy akár a győzelemre gondolok. A Spanyolországban nyújtott teljesítménnyel reális cél lehet.”

Legfrissebb hírek

Triatlon vb-sorozat: három magyar az első húsz között a férfiaknál Szardínián

Egyéb egyéni
2026.05.30. 17:07

Triatlon vb-sorozat: Kropkó Márta tizedik lett Szardínián

Egyéb egyéni
2026.05.30. 13:48

Triatlon meghívásos szupersprint ob: Lehmann Csongor és Szalai Fanni győzött

Atlétika
2026.05.24. 11:47

A Pécs és a Budaörs nyerte meg a triatlon-klubcsapatok ob-jét

Egyéb egyéni
2026.05.16. 19:15

Mocsári Bence nyerte a paratriatlonos vb-futamot Jokohamában

Egyéb egyéni
2026.05.16. 10:18

Mintegy húsz versennyel számol idén a szülés után visszatérő triatlonos Kuttor-Bragmayer Zsanett

Atlétika
2026.04.30. 10:58

Lehmann Csongor szerint a remek idénykezdés után több dobogós hely is reális lehet

Egyéb egyéni
2026.04.28. 21:08

Triatlon: Lehmann Csongor negyedik a szamarkandi idénynyitón

Egyéb egyéni
2026.04.25. 15:30
Ezek is érdekelhetik