MTI 2010.09.11 15:33 Frissítve: 2015.03.28 02:45

Triatlon: a spanyol Gómez lett a világbajnok a férfiaknál

A férfiaknál a spanyol Javier Gómez lett a világbajnok, miután szombaton a brit Alistair Brownlee mögött második lett a triatlon világbajnoki sorozat budapesti döntőjén, s ezzel a pontverseny élére ugrott.

A 1.5 km úszásból, 40 km kerékpározásból és 10 km futásból álló verseny két magyar indulója, Rendes Csaba és Pocsai Balázs egyaránt a bringázás során adta fel a viadalt.
   
A finálé előtt Gomez 231 ponttal volt lemaradva a német Jan Frodenótól, ami azt jelentette, hogy végső sikeréhez nem volt elég a második helye, emellett legfőbb riválisa nem végezhetett a 3-4. helyen. Frodeno végül a futás során teljesen elkészült az erejével, így csak 41. helyen ért célba.
  
 A 14 fokos dunai "fürdőzés" a Kopaszi-gátnál nem rázta szét a 75 fős mezőnyt, amit jól mutat, hogy a 45. helyen partra szálló Rendes Csaba hátránya is mindössze 45 másodperc volt a vezető francia Frederic Belaubre-rel szemben, míg a 64. Pocsai 1:04 perces lemaradással eredt a mezőny után. A nyeregbe szállva hamar kialakult egy több mint 50 versenyzőt számláló élboly, s ebben a csoportban tekert Rendes Csaba is, aki azonban a 2. körben bukott, s feladta a további küzdelmet, akárcsak Pocsai. A kerékpározás során, amely átvezetett a Lánchídon, s a pesti alsó rakparton folytatódott, az amerikai Matt Chrabot szökése tartotta izgalomban a rossz idő ellenére igen lelkes és kitartó, pár ezer fős közönséget, de a tengerentúli versenyző próbálkozása nem járt sikerrel, a Roosevelt téri depóba egyszerre zúdult be a mintegy 50 triatlonos.
   
Az átöltözés Frodenónak sikerült a legjobban, de igen hamar kiderült, hogy nincs igazán jó erőben, pillanatok alatt elviharzott mellette Brownlee és Gomez, s nem tudta felvenni a tempójukat. Frodeno nem gyönyörködött a történelmi belváros látványosságaiban, inkább fogcsikorgatva tartotta magát a következő csoportban, de a 5 km után olyannyira elfáradt, hogy állva hagyták őt a vetélytársai, s a középmezőnybe esett vissza. Ezzel a világbajnoki cím sorsa eldőlt, a 2008-ban is vb-aranyérmes Gomez ennek ellenére sprintelt a döntő megnyeréséért, de a címvédő Brownlee nem hagyta magát, s Roosevelt téri célegyenesben lehajrázta az így is boldog vetélytársát.
   
"Fantasztikus verseny volt. Ugyan megpróbáltam nyerni, de nem vagyok szomorú, hogy nem sikerült, elvégre egy évnyi munka gyümölcse érett be számomra. Az újabb világbajnoki címmel egy álmom vált valóra" - mondta Javier Gomez.

2022.08.12 13:58:07

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A háromnapos budapesti versenyen összesen 48-an mérkőznek meg. (x)

pr
2022.08.15 13:40:37

Egyéb egyéni KAPOLCSI-SZABÓ BENCE

Sinkó Andrea úgy véli, a dinamikusan fejlődő sportágnak helye lenne az olimpia műsorán.

2022.08.14 08:29:39

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

„Ha a sportból kilúgozzuk a játék és a közösség élményét, a lényeg is elvész.”

2022.08.11 16:04:14

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

Hans-Erhard Lessing nagyot markol s olyan sokat fog, hogy a könyvismertetés nem lehet teljes.