Torna: Kovács Zsófia és Bácskay Csenge is döntős a vb-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.10.19. 08:24
null
Kovács Zsófia is döntős a vb-n (Fotó: Tunbász Hédi, archív)
Amiben hétfőn még csak reménykedhettünk, az kedden reggelre valósággá vált: Kovács Zsófia felemás korláton, Bácskay Csenge ugrásban bejutott a szerenkénti fináléba a kitakjusui világbajnokságon.

 

A hétfői selejtezős nap végén Kovács Zsófia (DKSE) felemás korláton, Bácskay Csenge (Postás SE) ugrásban egyaránt a harmadik helyen állt, ám kedden még következett három csoport a kitakjusui világbajnokság selejtezőiben.

No, meg az izgalom, hogy a két magyar maradjon ott a legjobb nyolc között, hogy szombaton még egyszer bizonyíthasson a szerenkénti döntőben.

Ott maradtak.

Ahogy a hétfői harmadik hely kapcsán „párban” jártak, úgy a selejtező végén is maradtak így – azzal a különbséggel, hogy mindkettejük elé két tornász is beférkőzött a keddi eredmények alapján. Mindez azonban valójában nem jelent semmit a továbbjutást illetően, hiszen Bácskay Csenge és Kovács Zsófia egyaránt pódiumra léphet az ugrás, illetve a felemás korlát szombati szerenkénti döntőjében.

Az egyéni összetett versenyben a mieink közül Bácskay és Székely Zója (Postás SE) indult – előbbi a 25., utóbbi a 26. helyen végzett a selejtezőben, így a 24-es finálé első és második számú tartalékai, esetleges visszalépés(ek) esetén folytathatják a mieink a versenyt.Kovács Zsófia: Nagyon örülök, hogy sikerült bekerülni a döntőbe. Nem volt tiszta gyakorlat, ezt én is éreztem, de elég jó pozícióban sikerült kvalifikálni! Nagyon boldog vagyok, és a következő napokban azon leszek, hogy az apró hibákat kijavítsam a fináléra!

„Nagyon örülök, hogy sikerült bekerülni a döntőbe – mondta Kovács Zsófia a Magyar Tornaszövetség közleményében. – Nem volt tiszta gyakorlat, ezt én is éreztem, de elég jó pozícióban sikerült kvalifikálni. Nagyon boldog vagyok, és a következő napokban azon leszek, hogy az apró hibákat kijavítsam a fináléra!”

„Nagyon nagyon boldog vagyok a döntőbe kerülést illetően, örülök, hogy sikerült mindkét ugrást jól bemutatnom – mondta Bácskay Csenge. – Nem tudtam, hogy ez mire lesz elég, de bevallom őszintén, reménykedtem végig.”

„Számolgattam, hogy amióta kapitány vagyok, azóta világbajnokságon nem volt szerdöntő, felemás korláton például legutóbb 1992-ben – mondta Draskóczy Imre szövetségi kapitány. – Azt gondolom, hogy ez óriási tett, áttörés és hatalmas siker egyben. Alapvetően a csapatépítés folyamatában vagyunk, és reméljük, hogy csapat szinten is fejlődünk, és eljuthatunk csapattal is az olimpiára. Bízom benne, hogy ez a siker majd nagy töltést ad az otthoniaknak is, akik így elhiszik, hogy magyar lányok is be tudnak jutni vb-döntőbe. Úgy érzem, a legfontosabb az önbizalom, ami sokszor hiányzik a magyarokból, hogy elhiggyék: ők is ott tudnak lenni a legjobbak között. Most az olimpia után minden csapat fiatalításon megy keresztül, így akik itt vannak a vb-n, azok a nemzetek, illetve versenyzők határozzák majd meg a női torna következő éveit. A magyar női tornának igenis helye van a legjobbak között.

Jó esély van rá, hogy a férfiak jól szerepel Mészáros Krisztofer (Győri AC), a keddi két csoport után (szerdán még hat csoport következik) ugyanis a negyedik helyen áll egyéni összetettben (82.632). Ami biztos, Vecsernyés Dávid (BHSE) nyújtón nem lesz ott a szerenkénti fináléban.

VILÁGBAJNOKSÁG, KITAKJUSU
Selejtezők. Nők. Egyéni összetett:
1. Melnyikova (orosz) 57.065, ...25. Bácskay Csenge 48.698, 26. Székely Zója 48.565.Ugrás:1. Andrade (brazil) 14.800, ...5. Bácskay 13.666, ...22. Szilágyi Nikolett 12.674 – Bácskay bejutott a döntőbe.Felemás korlát:1. Andrade 15.100, ...5. Kovács Zsófia 14.433, ...33. Székely 12.400, ...51. Bácskay 11.566 – Kovács bejutott a döntőbe.Gerenda:1. Lo Zsuj (kínai) 14.566, ...34. Bácskay 11.966, ...54. Székely 11.133, ...58. Szilágyi 11.000.Talaj:1. Murakami (japán) 14.166, ...41. Székely 11.966, ...45. Szilágyi 11.866, ...65. Bácskay 11.300

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik