Torna: Keleti Ágnesről nevezik el a szertornabajnokságot Izraelben

2021.01.08. 10:47
null
Keleti Ágnes (Fotó: Török Attila)
A szombaton százéves Keleti Ágnesről nevezik el a szertornabajnokságot ettől az évtől Izraelben – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.

 

Száz évéből csaknem hatvanat Izraelben élt meg a magyar-zsidó sportolónő, aki tíz olimpiai érmet szerzett, köztük öt aranyat. Tel-Avivban a tornászválogatott szövetségi kapitánya volt és tanárképzéssel foglalkozott, részben ő teremtette meg ennek a sportágnak az alapjait az országban.

Századik születésnapjának méltó megünneplésére az Izraeli Olimpiai Bizottság a helyi női sportági szövetséggel közösen úgy döntött, hogy róla nevezi el 2021-től kezdődően az izraeli bajnokságot, és egy különleges logót is terveztek, amely ezentúl ezt a versenyt kíséri. Keleti Ágnes 2017-ben elnyerte az ország legrangosabb, függetlenségi napján kiosztott kitüntetését, az Izrael-díjat is sport kategóriában.

„Kemény edző és tanár volt, de nagyon tisztességes és figyelmes, és gondoskodott arról is, hogy a megfelelő értékekre neveljen. Az első az egészség volt" – nyilatkozta a yneten a százéves legendás sportolóról Chaya Halperin, volt kollégája, aki a róla készült könyv egyik fejezetét írta.

Keleti Ágnes az 1956-os melbourne-i olimpiai játékokon 35 évesen négy arany- és két ezüstérmet nyert Magyarországnak, majd Izraelben telepedett le. Megismerkedett Biró Róbert szintén magyar származású testnevelő tanárral, összeházasodtak, és két fiuk született, Daniel és Rafael.

Izraelben Keleti Ágnes a helyi testnevelési főiskolán, a Wingate Intézetben tanított, amelyben mintegy 30 éven át tornászok és testnevelő tanárok generációit képezte, és emellett népszerűsítette Izraelben a szertornasportot.

Keleti Ágnes négy éve Budapesten élő Rafael nevű fia mellé költözött, és a koronavírus-járványig igen aktívan élt, kirándulni és utazgatni járt, sportgyakorlatokat végzett.

Keleti Ágnesről hosszabb összeállítást olvashatnak a Nemzeti Sport szombati, Képes Sport-mellékletében!

Legfrissebb hírek

Anyaként újra a világ élvonalában – Alice Kinsella brit tornatörténelmet írt

Torna
2026.10.30. 14:47

Torna-vb: Kajlia Nemur megvédte címét felemáskorláton

Torna
2026.10.24. 18:21

Kertész Alice: Ha kint maradok, éhen halnak a szüleim

Képes Sport
2026.10.23. 11:35

Torna-vb: húsz év után győzött ismét Kína a női csapatversenyben

Torna
2026.10.21. 22:17

Torna-vb: a címvédő japánok nyerték a férfi csapatversenyt

Torna
2026.10.21. 08:59

Mayer Gréta: irány a döntő!

Torna
2026.10.20. 06:57

Torna-vb: kár a rontásokért…

Egyéb egyéni
2026.10.17. 20:02

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
2026.10.15. 14:23