Tokió 2020: egy év múlva rajt – így állunk, így készül az M4 Sport

L. PAP ISTVÁN, SZŰCS ANDRÁSL. PAP ISTVÁN, SZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2019.07.24. 10:55
null
Pontosan egy év múlva rajtol a nyári olimpia Tokióban (Fotó: AFP)
Pontosan egy évvel a nyári olimpia rajtja előtt négy sportágban 29 kvótásunk van, de felesleges az aggodalom, 150-160 sportolónk eljut Tokióba, és habár Riónál gyengébben, de Pekingnél jobban teljesíthetnek– algoritmusok és a józan ész szerint egyaránt. Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója arról beszélt, hogyan készül az eseményre a televíziós csatorna.

Közölhetjük: 6 arany-, 4 ezüst- és 9 bronzéremmel zárjuk a 2020-as nyári olimpiai játékokat Tokióban.

Már ha elfogadjuk, amit a nemzetközi eredmény- és érembecsléssel foglalkozó munkatársak állítanak, és véleményüket átlagoljuk.

KOZÁK DANUTA TUTI NYERŐ

Ezek közül a Gracenote nevű kaliforniai cég állt az élre, már idén május 6-án publikálta első becslését, amely szerint a mieink 4–7–13-as mérleggel zárnak jövőre.

Július 2-án a legutóbbi játékok házigazdája, Brazília vonatkozó honlapja, a Bestsports előrejelzése látott napvilágot, ami sokkal tetszetősebb: 8–2–12.

Aztán viszont itt a konkrétan e célból létrehozott szakhonlap, az olympicmedalpredictions.com, amely „csak” 5–4–2-t jósolt nekünk, ezt viszont/ráadásul a konkurenciával ellentétben sportági és nevenkénti bontással alátámasztva.

Arra mindenki szerint bátran lehet fogadni, hogy Kozák Danuta sikeres lesz Tokióban is (Fotó: Koncz György)
Arra mindenki szerint bátran lehet fogadni, hogy Kozák Danuta sikeres lesz Tokióban is (Fotó: Koncz György)

Szerintük olimpiai bajnok lesz K–1500 méteren Kozák Danuta (nyerte e számot 2012-ben Londonban és 2016-ban Rióban is, úgyhogy nincs vita), a női kajak kettes és négyes ugyancsak 500-on (e két egység is címvédő, szóval ezt is kipipálhatjuk), akárcsak Milák Kristóf 200 méter pillangón és Berecz Zsombor a vitorlázás finn dingi osztályában. Ezüstérmet hoz a kardvívó, Szilágyi Áron (ő a címvédő, sőt kétszeres bajnok, úgyhogy ezzel aligha érthetünk egyet), a birkózó Lőrincz Tamás (ő 2012-ben volt második), a női kenu kettes ötszázon, valamint a férfi vízilabda-válogatott. Utolsó érmeseink pedig a szintén birkózó, bronzos Barka Emese, valamint a férfi kajak négyes ötszázon.

De akkor hol van Hosszú Katinka? Hol vannak küzdősportolóink? Hol a meglepetésarany?

Valahol a statisztikai hibahatárban, hogy stílszerűek legyünk.

Ezen becsléseknek ugyanis közös sajátjuk, hogy nem szakemberek sportági mélyelemzésein, hanem algoritmusokon alapulnak, ami a világversenyek eredménysorából táplálkozik, azaz nem teljesen idegen a valóságtól, de az emberi tényező hiányzik belőle. Nem beszélve arról, hogy a háromszoros olimpiai bajnok, világcsúcstartó és a mostani ciklusban immár háromszoros világbajnok Hosszú semmilyen körülmények között sem maradhatna ki az érmesek közül – de hát ilyenek a becslések.

Főleg egy év távlatából, hiszen a jelenlegi kvótahelyzetből pláne nehéz következtetni leendő sikerességünkre.

Elsőre például elég ijesztően hangzik, hogy 2016-ban Rióra 21 sportágban 159+1 sportolónkat nevezhettük, jelenleg meg négy sportágban van 28 nevünk.

A listához hajnalban csatlakozott az úszók mix 4x100-as vegyes váltója (grafika: Dancsák András)
A listához hajnalban csatlakozott az úszók mix 4x100-as vegyes váltója (grafika: Dancsák András)

VISSZAALAKULÓ PÓLÓHELYZET

Csakhogy 12 hónappal Rio előtt sem volt arányosan több, mert az olimpiai kvalifikációnak meg az a fő jellemzője, hogy a kvóták túlnyomó többsége a ciklus utolsó negyedében kel el, adott esetben csak a játékok előtt egy-két hónappal – a játékokra a hivatalos nevezési határidő 2020. július 6., ekkor zár a nevezési rendszer, ami után már csak kivételes esetben, egészségügyi ok miatti cserére van lehetőség, de arra is csupán szabályozott időtartamban és feltételekkel.

Miként Fábián László, a MOB sportigazgatója is jövendöli, a teljes kvótamennyiségünk Tokióban is hasonló lehet, mint amennyi Rióban (és ha már itt tartunk, előtte Londonban) volt, tehát 150-160 körül, amihez tökéletesen illeszkedik, hogy a MOB elnöke, Kulcsár Krisztián januárban az MTI-nek a 160-at célozta meg, azzal elégedett lenne.

Nagy különbséget a csapatsportok jelenthetnek, hiszen ők nagy létszámmal utaznának, egyúttal a sportolói létszámhoz igazított háttérszemélyzet mérete is megnőne, növelve a MOB mozgásterét, hiszen egy orvos azért több(féle) sportolóval is foglalkozhat és így tovább.

Az eddigi nyári olimpiai érmeink
Az eddigi nyári olimpiai érmeink

E tekintetben reális sanszunk a női kézi- mellett a két vízilabda-válogatottnál van: gyakorlatias szempontból a férfiak nem tudnak nem kijutni, és a nők is ott lesznek feltehetőleg, kivált, hogy most zajlik a vizes világbajnokság a leendő olimpia „szomszédjában”, Dél-Koreában, amelyről mindkét csapat kvalifikálhatja magát a játékokra, ráadásul szokhatja a vidéket. Az már az apró betűs részhez tartozik, hogy még ha ki is jut mindkét pólócsapat Tokióba, kék-két sportolónyival kisebb lesz a létszáma – és így a teljes magyar küldöttségé –, mert 2020-tól 13 helyett csak 11 főből állnak az ötkarikás vízilabdakeretek. Kézilabdában a férfiaknak van még elméleti, de nem gyakorlati esélyük a kvalifikációra, a többi csapatsportos válogatottunk viszont csak drukkolhat a sporttársaknak, a női kosárcsapat például a múlt havi, nagyon szépen alakuló, de azért kvóta nélkül véget érő Európa-bajnokságon búcsúzhatott el az olimpiától.

Mindenesetre érdekes tanulmány, hogy a nekünk érdekes sportágakban és szerintünk esélyes sportolóink környékén (előtt-után) kik végezhetnek a külföld szerint.

Hosszú Katinka felségterületén, vegyesen például kétszázon és négyszázon is egy hazai versenyző győzhet az algoritmus alapján, a japán Ohasi Jui (az amerikai Kathleen Baker és a dél-koreai Szo Jong Kim, illetve a francia Fantine Lesaffre és az olasz Ilara Cusinato előtt), 100 háton meg az említett Baker (a kanadai Kylie Masse és az ausztrál Emily Seebohm előtt).

A karddöntőben Szilágyi Áron a német Max Hartungtól kaphat ki (a minap Budapesten világbajnok dél-koreai O Szang Uk a lehetséges bronzérmes), a kötöttfogású fináléban pedig Lőrincz Tamás az orosz Alekszandr Csejirkintől (és ugyancsak koreai, Kim Hjon Vu, valamint a szerbiai Nemes Viktor lehet a bronzérmes). A férfi kenu kettesünk ötszázon Kanada mögött, de Fehéroroszország előtt érhet be, férfi pólócsapatunk meg „természetesen” a legutóbbi két győztes, Szerbia és Horvátország közé ékelődne be, de fordított sorrendben!

Barka Emese előtt a kínai Rong Ning-ning és a bolgár Biliana Dudova lehet arany- és ezüstérmes, és vele együtt bronzérmes az indiai Pooja Dhanda.

Berecz Zsombor a negyedik olimpiáján az első aranyérmét szerezheti meg (Fotó: Tumbász Hédi)
Berecz Zsombor a negyedik olimpiáján az első aranyérmét szerezheti meg (Fotó: Tumbász Hédi)

Győzteseink közül Kozák Danuta az ausztrál Lisa Carrington és a fehérorosz Volha Hudzenk előtt védheti meg címét újra, a női kajak kettes Új-Zéland és Németország, a négyes pedig Új-Zéland és Lengyelország előtt. Berecz Zsombor a svéd Max Salminent és a holland Pieter Jan Postmát előzi meg hajójával, a legnagyobb csapást a helyi közönségre pedig Milák Kristóf mérheti, amennyiben nyer 200 pillangón a japán Horomura Nao és a dél-afrikai Chad le Clos előtt.

RIO ALATT, PEKING FELETT

A jóslatok
A jóslatok

Így jöhet össze az érembecslésre specializálódott szakhonlap szerint az 5–4–2-es mérlegünk – vagy ha a szebb jóslatot választjuk, akkor a nagyobb nemzetközi mintán nyugvó 6–4–9-es átlag. Mindkettő alatta maradna a legutóbb Rióban, illetve Londonban 8–3–4-es, illetve 8–4–6-os produkciónak, viszont felülmúlná a legutóbbi ázsiai nyári játékok, Peking 3–5–2-es eredményét.

Elfogadjuk?

ÍGY KÉSZÜL AZ M4 SPORT

Az 1936-os olimpián volt először kezdetleges tévéközvetítés, az 1957-ben induló Magyar Televízió pedig értelemszerűen az 1960-as olimpiát hozta el elsőként az otthonokba Rómából. Azóta az ötkarikás játékok közvetítése mifelénk nemzeti ügy, olyan több mint kéthetes program, amelyhez a magyar családok nemegyszer a nyaralásukat is igazítják. Így lesz ez bizonyára jövő júliusban és augusztusban is.

A 2018-tól 2024-ig megrendezendő téli és nyári olimpiák 50 európai országra kiterjedő exkluzív közvetítési jogai 2015-ben kerültek az Eurosportot is a soraiban tudó Discovery Communicationshöz, de egy 2016-os megállapodás értelmében az Eurosport különböző platformjai mellett a magyarországi partner változatlanul a közmédia, az MTVA maradt. Tekintettel arra, hogy az előző nyári olimpiákat a nézők több mint nyolcvan százaléka követte figyelemmel, megnyugtató, hogy a hazai közvetítési jogokról időben sikerült megállapodni.

A Discovery belépése amúgy túlzottan nagy változást nem hozott a közszolgálati televízió életébe – leszámítva például az olyan technikai részleteket, hogy még az MTVA-s kollégák tokiói szállását is a jogtulajdonoson keresztül kellett intézni... –, a jövő nyári játékok magyar vonatkozású eseményeit ezúttal is elsősorban az M4 Sporton kell keresnünk. Az MTVA Magyarországon belül bármennyi csatornán és felületen közvetíthet Tokióból, és ezt meg is teszi. A napi 18 órás élő adással készülő M4 Sport „menekülő útvonala” a Duna lesz – abban az esetben, ha időben összecsúszik két fontos esemény. A múltban a határon túli magyarok életét rendre megkeserítette az úgynevezett geoblokk, ám a Discoveryvel való megállapodás ezúttal erről is rendelkezik.

Székely Dávid és munkatársai készülnek a hajnalozásra (Fotó: Földi Imre)
Székely Dávid és munkatársai készülnek a hajnalozásra (Fotó: Földi Imre)

„A szerződés megengedi, hogy egy televíziós és egy rádiós csatornán a szomszédos országokban is követhetőek legyenek a magyar nyelvű olimpiai közvetítések – mondta Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója. – Az előbbi értelemszerűen az M4 Sport lesz, de erről a külföldi szolgáltatókkal is meg kell még egyeznünk.”

Az M4 Sport az első „eurosportos” olimpia, a tavaly télen Pjongcsangban rendezett játékok tapasztalatait épp úgy felhasználhatja, mint a korábbi keleti (Szöul, Sydney vagy Peking) eseményeiéit.

A hétórás időeltolódás miatt az élő adás a napi felvezetővel általában éjjel 1 órakor kezdődik, de a korai versenykezdések miatt ez előrecsúszhat az előző nap végére is...

Reggelre a munkába indulóknak készül hosszabb éjszakai összefoglaló, és a nézőknek fel kell készülniük arra is, hogy például az úszódöntőket az amerikaiak nyomására lehetetlenül korai időpontban rendezik – természetesen az Egyesült Államokban főműsoridőben, Magyarországnak hajnalban.

(Fotó: AFP)
(Fotó: AFP)

Az M4 Sport online-felületén magyar kommentárral lesz látható minden esemény, a közvetítésekben a Rióban használt modell érvényesül, azaz budapesti stúdióból, hazai szerkesztéssel vezénylik le az adásfolyamot.

„Az előző nyári olimpiához képest valamivel kevesebb kolléga, nagyjából ötven fő dolgozik Tokióban, de ebbe az MTI vagy a rádió munkatársait is bele kell érteni – folytatta Székely. – Az M4 Sportot elsősorban kommentátorok és riporterek képviselik, a mai állás szerint tizennyolcan. Ők, ahogy 2016-ban is, ott lesznek mindenütt, ahol magyar sportolók harcolnak az olimpiai érmekért.”

Mivel Tokió idehaza „hajnali” olimpia lesz, az európai labdarúgókupák júliusban már javában zajló selejtezőit nem az élő olimpiai adással, hanem a napi összefoglalókkal kell harmonizálni, ami nem megoldhatatlan feladat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik