Tekvandó-vb: Márton Vivianának egy győzelem hiányzott az éremhez

Vágólapra másolva!
2023.06.03. 15:33
null
Márton Viviana három győztes meccs után kapott ki (Fotó: Magyar Taekwondo-szövetség)
Márton Viviana három győzelem után kikapott a szombati versenynapon, így nem küzdhet éremért az azeri fővárosban zajló tekvandó-világbajnokságon, amelyen ikertestvére, Luana hétfőn aranyérmet szerzett az 57 kilogrammosok között.

 

A 17 éves magyar lány a svéd Nora Hogfeldt ellen kezdett a 62 kilósok súlycsoportjában a legjobb 32 közé jutásért, és a hazai szövetség tájékoztatása szerint fölényes győzelmet aratott: az első menetet 14–2-re, a másodikat 12–0-ra nyerte. A folytatásban a világranglistán harmadik kanadai Ashley Kraayevelddel szemben 9–2-re hozta az első két percet, majd a második ugyan az észak-amerikai riválisáé lett (6–17), de a döntő ütközetben Márton Viviana bizonyult jobbnak 12–9-re.

A legjobb nyolc közé kerülésért a felnőtt vb-n újonc magyar versenyző 10–7-re, majd 16–4-re múlta felül a horvát Ivana Arelicet, így már csak egy siker hiányzott, hogy a négy közé jusson, ezzel pedig biztos érmes legyen. Ám a negyeddöntős párharcban alulmaradt 2:0-ra (18–10, 23–10) Feruza Szadikovával, a 2022-ben vb-bronzérmes, 2021-ben Ázsia-bajnok üzbéggel szemben, így búcsújával lemaradt a medálról.

A vb vasárnapi befejező napján a magyar csapatból utolsóként Patakfalvy Luca lép küzdőtérre az 53 kilogrammosok kategóriájában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik