Szaloncukortól az interaktív játékig – Lőrincz Viktor karácsonyi emlékei

A múltban is fontos szerepe volt a karácsonynak a Lőrincz család életében, de jó ideje egészen új színezetet kapott az ünnep az ország kedvenc birkózó testvérpárjánál. A tokiói játékok hősei közül ugyanis a bátynak, az olimpiai bajnok Tamásnak már két kisgyermeke van, ezüstérmes öccsének, Viktornak pedig tavaly nyáron született meg a kislánya, Anna, így értelemszerűen immár az ünnepekkor is a picik vannak a középpontban. A büszke édesapa pedig igyekszik ugyanazt a szellemiséget átadni gyerekének, amelyet a szüleitől lesett el.

„Csak nagyon szép emlékeim vannak gyerekkorom karácsonyairól, legfőképpen, hogy ilyenkor kicsit megálltunk a nagy rohanásban, és mindannyian együtt voltunk. A szüleink sokat dolgoztak, mi pedig folyton az iskola és az edzőtábor között ingáztunk, de karácsonykor kizártuk a külvilágot, összegyűltünk otthon, Cegléden, a szülői házban. Édesanyám pedig elkészítette mindenkinek a kedvenc ételét, kinek-kinek kívánsága szerint” – idézte fel a szép emlékeket a 31 éves korára olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok, kétszeres vb-bronzérmes kötöttfogású kiválóság, Lőrincz Viktor.

Az étel persze ilyenkor mindig kritikus pont, nem volt másként a Lőrincz famíliában sem.

„Tominak a paradicsomos gombóc a kedvence, ez semmilyen körülmények között nem hiányozhatott az asztalról, és meg kell hagyni, ahogyan anyukám készíti, tényleg verhetetlen – nevetett a Budapesti Honvéd ceglédi klasszisa. – Aki ismer, nem fog meglepődni: az én rendelésem pörkölt volt és húsleves, jó gazdagon. Ebből kisebb konfliktus is kerekedett, mert én imádom a csirkemájat is, márpedig, aki otthonosan mozog a konyhában, tudja, ha a levesbe túl sok májat főzünk bele, a lé is átveszi az ízét. Ez ellen viszont a húgom tiltakozott, úgyhogy kénytelen voltam vele kompromisszumot kötni: lehetett benne máj is, de éppen csak annyi, hogy ne »rontsa el« a leves ízét... De összességében nem lehetett egy szavunk sem, mert anyu az ünnepekkor hozzánk igazodott, nekünk kedvezett, mivel mi voltunk otthon sokkal kevesebbszer a hétköznapokban.”

Az ifjabbik fivér nemcsak az előkészületekre emlékszik pontosan, hanem arra is, hogyan alakult náluk az ünnepi menetrend.

„Tényleg alaposan megadtuk a módját, nekünk a karácsony már huszonnegyedikén délben elkezdődött a kiadós ebéddel. Ezután következhetett az egyik legjobb rész: a karácsonyfa közös felállítása és feldíszítése, ebből sohasem engedtünk – nálunk tényleg mindenki tevékenyen kivette belőle a részét, nem az volt, hogy valaki csinálja, a többiek meg nézik. Az már más kérdés, hogy így milyen lett a végeredmény, de nem is az volt a lényeg, hanem hogy mindenki tett rá valamit. Mi azt a vonalat követtük, hogy minél több, annál szebb – ami dísz, szaloncukor, csillagszóró csak volt otthon, mind ráraktuk szegény fára rogyásig. Emlékszem, többször előfordult, hogy ki is kellett kötnünk, mert olyan súlyos lett, hogy a talpa nem tartotta meg, és egyszer csak elkezdett oldalra dőlni.”

Lőrincz Viktor elárulta, náluk nem a klasszikus, „a fát a talpba befaragós” konfliktus pattant ki, esetükben inkább a szaloncukor fára akasztása jelentette a vita tárgyát – a két fivér és a húguk, Niki nemigen tudtak egymással megegyezni, melyikük pepecseljen azzal, hogy a szaloncukrot a jó öreg fémakasztóval együtt felvarázsolja a fára (úgy, hogy a kóstolgatás dacára maradjon is mit feltenni a fenyőre...).

Ami pedig az ajándékozást illeti: „Kisebb korunkban mindig meglepetés volt az ajándék, aztán ahogyan nőttünk, úgy kértünk egyre konkrétabb dolgokat. Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, mert a helyzetükhöz képest mindent megteremtettek nekünk, sohasem kellett nélkülöznünk semmiben – hozzátéve, hogy mi sem voltunk soha nagyravágyók. Inkább az együttlétnek örültünk, meg a finom ebédnek, utóebédnek, utóvacsorának, ami persze a versenysúlyunknak nem tett jót...”

Az idők azonban változnak, bár manapság is az együttlét a legfontosabb, csak most már szépen kibővült családdal.

„Most már az az elsődleges szempont, hogy a karácsonyt bevezessük Anna életébe. Még csak másfél éves, de a Mikulással már nagyon képben van: amikor csak meglátja, kiáltja is, hogy »Ho-ho-ho-hóóó...!«. A feleségemmel, Vivivel nagyon készültünk, teljesen feldíszítettük a házat, a karácsonyfát már régen kiválasztottuk – nem kicsit, de azért nem is túl magasat, nehogy Anna magára borítsa... Huszonharmadikán este, miután Anna lefeküdt, feldíszítettünk mindent, hogy arra ébredjen fel, hogy teljes pompájában ragyog az egész ház!”

S hogy mit hoz a Jézuska a kis hercegnőnek? „Csak akkor árulom el, ha nem mondjátok el neki! – válaszolta nevetve Lőrincz Viktor. – Abban egyeztünk meg a feleségemmel, hogy játékot ne többet, mert már így is halomban áll. Hála istennek, Anna újabban nagyon szereti bújni a kis könyvecskéit, és azt is imádja, ha mi olvasunk fel neki, úgyhogy a többiek Jézuskájától könyvet kértünk neki. A miénktől pedig afféle interaktív, készségfejlesztő-tanuló asztalkát kap, amit én szereltem össze neki.”

A ház gyönyörű feldíszítése már csak azért sem lehet mellékes, mert idén Lőrincz Viktorék látják vendégül az egész családot.

„Délben ebédre várjuk a szűk családot, a szüleimet, Tomiékat és a húgomat. Elfogyasztjuk az ünnepi ebédet, aztán megajándékozzuk egymást, este pedig Vivi szüleihez megyünk vacsorázni – szóval, tartalmas napnak nézünk elébe! Már nagyon izgatott vagyok, a mi tervezett menünk és az övék is nagyszerűnek ígérkezik. Másnap már tágabb körű összejövetel lesz a barátokkal, náluk ugyancsak vannak már gyerekek, úgyhogy várhatóan összeeresztünk nyolc-tíz otthonról kiszabaduló lurkót – tartok tőle, kő kövön nem marad... Cserébe már jó előre jeleztem is Tominak, aki végre valahára már tényleg az építkezése finisébe ér, hogy jövőre ő lesz a vendéglátó, és nála lesz a buli a vadonatúj házban!”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. december 24-i lapszámában jelent meg.)