Súlyemelő Eb: nem lett meg a 410, homályba veszett Nagy Péter kvótája

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2021.04.11. 17:59
null
Talahadze megállíthatatlan volt (Fotó:Getty Images)
Az ólomsúlyban egyeduralkodó grúz Lasa Talahadze mintha hungarocelltárcsákat emelgetett volna, két világcsúccsal díszítve produkcióját szerezte meg az összetett és a két fogásnem aranyát. A 8. helyen végző Nagy Péter esélyei a remélt 410 teljesítésére már az első, elrontott szakításánál jelentősen csökkentek…

Mondhatnánk, hogy elérkezett a válaszadás ideje a súlyemelő Európa-bajnokság utolsó napján, ám kénytelenek vagyunk árnyalni a helyzetet és futnunk egy nagy kört…

Mint ismeretes, a következő egyszerű kérdés mögé kellett kérdőjelet tenni: kivívja-e a tokiói kvótát Nagy Péter (+109 kg), a magyar súlyemelés egyetlen olimpiai reménysége Moszkvában? A mondat végi írásjel kiegyenesítése azonban megannyi akadályba ütközött.

Az alapállás: miután az Eb előtt érvényes rangsorban 20. helyen álló szegedi ólomsúlyú a biztos indulást jelentő első nyolc hely valamelyikére nem tud befutni, a nyolcon kívül eső legjobb európainak járó repülőjegyet kell megkaparintania. Ő és Haragos Attila szövetségi kapitány úgy számolt, hogy 410 kilós eredménnyel már olimpiai részvételt érő mértékben növekedhet a pontszáma, bekalkulálva, hogy nemzetenként csak egy emelő szerepelhet kategóriánként. Ráadásul a 2008 óta elkövetett tömeges (több mint 20) doppingvétség miatt megbüntetett, mindössze egy kvótával gazdálkodó örmények (nincsenek vele egyedül...) biztosan nem ólomsúlyban képviseltetik magukat Tokióban, s mert három örmény is megelőzi, mindjárt három helyet nyert a 35 éves magyar.

Számításainak szerint (miután egy-egy fehérorosz és cseh is kihúzható a listáról, illetve az orosz Antonyij Szavcsuknak már nem lehet meg a kötelezően előírt hat versenye) gyakorlatilag a 14. helyről várta a versenyt, de volt még egy nagy probléma: három 109 kilós európai versenyző, aki ólomsúlyban is megcélozta a kvótát, nagy előnnyel állt és sajnos maradt is előtte, mert mindhárman jelentősen növelték pontjaik számát (a lengyel Arkadiusz Michalski 379-cel!) a 109 kilósok szombati viadalán. (Fontos megjegyezni: a kvalifikációs számításban alapul vett ún. Robi-pontok a versenyző világcsúcshoz viszonyított teljesítményét tükrözik, és igazságtalan módon az alacsonyabb kategóriában szereplők pontjait nem számítják át a felsőbb súlycsoport világrekordjának megfelelően...)

Nagy Pétertől távol került a tokiói részvétel 
(Fotó: Földi Imre)
Nagy Pétertől távol került a tokiói részvétel (Fotó: Földi Imre)

Azaz Nagy Péternek csak a 410 kiló teljesítése erejéig lehetett a saját kezében a sorsa, innentől kezdve szorítani kell, hogy az említett 109 kilósok (Michalski mellett a spanyol Marcos Ruíz, az osztrák Sargis Martirosjan és a rangsorban harmadik kínai Jang Cse) ne a +109 kilós versenyt válasszák, ha mindkét kategóriában jogosultak lennének az olimpiai részvételre. Szóval, kaotikus a helyzet...

A délelőtti programban a B-csoportba sorolt versenyzők léptek dobogóra, és ketten is 400 kiló fölé jutottak: az ukrán Olekszij Bibik 410, az izraeli David Litvinov 401 kilogrammnál állt meg.

Délután háromkor kezdték döngetni a vasakat az A-csoportosok, köztük Nagy Péter, aki legutóbb 2018-ban győzte le az áhított 410 kilót. Mégis bízhattunk benne, mert nem az edzésmenők táborába tartozik, hanem azon csoportba, amelynek tagjai a versenyen felülmúlják edzéseredményeiket.

Akárcsak a 2019-es világbajnokságon, az első tesztre 176 kilón jelentkezett be, de ami Pattayában sikerült, az orosz fővárosban nem. Ezek szerint nem véletlenül emlegette, hogy szakításban technikai gondokkal küzd, ami a második kísérleténél is fenyegetni látszott: elindult vele a súly, de gyorsan megfékezte és stabilizálta. Harmadikra 182 kilót kért, és bár ezúttal sem maradt el a „tánc”, megszelídítette a vasat, és mosolyogni is tudott. Az egyeduralkodó grúz Lasa Talahadze pedig nagy nyugalommal vetette a kereszteket a gyakorlatok előtt és után, és elhitette velünk, hogy a földgolyót is képes lenne egy másik galaxisba áthelyezni... A világcsúcsot jelentő 222 kilót úgy szakította ki, mintha hungarocellből lettek volna a tárcsák...

A lökés előtt azon agyalhattunk, hogy miképp bánhat el a 228 kilóval Európa-bajnoki bronzérmesünk – tudniillik ennyit kellett volna hozzátenni a 182-höz, hogy kijöjjön a matek, azaz a vágyott 410 kiló összetettben. Aggódhattunk, mert ekkora súly egyetlen egyszer állt meg a feje felett: 2016-ban a kazanyi Elnök-kupán, amikor 233 kilóra javította az országos lökéscsúcsot...

Aggodalmunk jogos volt, mert bár a 216 és 222 kiló engedelmeskedett, a 229 kilót csak a térdéig húzta fel Nagy, aztán elejtette. Talahadze persze mindent learatott. A második fogásnemben az összetett világrekordra ment rá, amihez elég volt „csak” beállítania 263 kilós lökésvilágcsúcsát.

Nagy Péter 410 kilójából tehát csak 404 lett, a remélt kvóta meg elveszni látszik a sűrű homályban.

Immár biztos, hogy júniusig semmi biztosat sem fogunk tudni, megannyi külső körülménynek kellene a legszerencsésebben alakulnia, hogy mégis legyen magyar súlyemelő Tokióban.

99. FÉRFI ÉS 33. NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, MOSZKVA
FÉRFIAK, +109 KG (19 induló)

1. Lasa Talahadze (Grúzia) 485 (222, 263) – világcsúcs, régi: 484, Talahadze, 2019
2. Gor Minaszjan (Örményország) 464 (216, 248)
3. Varazdat Lalajan (örményország) 445 (205, 240)
…8. Nagy Péter (Magyarország) 404 (182, 222)

SZAKÍTÁS
1. Talahadze 222 – világcsúcs, régi: 220, Talahadze, 2019
2. Minaszjan 216
3. Lalajan 205
…8. Nagy 182

LÖKÉS
1. Talahadze 263
2. Minaszjan 248
3. Lalajan 240
…8. Nagy 222

NŐK +87 KG (12)
1. Emily Campbell (Nagy-Britannia) 276 (122, 154),
2. Anasztaszija Liszenko (Ukrajna) 252 (116, 136)
3. Melike Günal (Törökország) 243 (108, 135)
…10. Bazsó Bianka (Magyarország) 196 (83, 113)
…12. Gyürüs Barbara (Magyarország) 186 (83, 103)

SZAKÍTÁS
1. Campbell 122
2. Liszenko 116
3. Günal 108
…10. Bazsó 83
11. Gyürüs 83

LÖKÉS
1. Campbell 154
2. Liszenko 136
3. Günal 135
…10. Bazsó 113
…12. Gyürüs 103

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik