Súlyemelés: Dobos Imre maradt a magyar szövetség elnöke

Vágólapra másolva!
2021.06.26. 15:58
null
Dobos Imre maradt az MSSZ elnöke (Fotó: Földi Imre – archív)
Továbbra is Dobos Imre vezeti a Magyar Súlyemelő-szövetséget (MSSZ).
A szombati, budapesti tisztújító közgyűlésen kapott ismét bizalmat az elnök, akit posztján újabb négy esztendőre erősítettek meg a küldöttek. Kihívója nem volt.

Sáfián Ádám, az Abaújszántói VSE elnöke az érvényes tagszervezeti jelölések alacsony száma miatt nem került fel a jelöltlistára.

A Magyar Sport Házában tartott közgyűlésen 83 küldött, a voksolásra jogosultak több mint kilencven százaléka jelent meg. Közülük a titkos szavazáson 44-en támogatták Dobost, és 36-an szavaztak ellene.

Dobos Imrét először 2008-ban választották meg az MSSZ élére, és azóta hat alkalommal kapott bizalmat.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik