MTI
R. P.
2023.03.28 13:39

Súlyemelés: az IWF mindenben meg akar felelni a NOB-nak

A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) vezetése készen áll a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által megkövetelt reformokat rögzítő záródokumentum benyújtására - közölte Mohamed Dzsalud, az IWF elnöke.

Fotó: Getty Images

 

A jelentéstől azt remélik – nyilatkozta –, hogy a súlyemelés a 2024-es párizsi olimpiai részvétel után szerepelni fog a 2028-as Los Angeles-i nyári ötkarikás játékokon is, amelynek előzetes programjában nem kapott helyet. A NOB ideiglenes jelleggel vette le a műsorról a sportágat, miután a sorozatos korrupciós, dopping- és irányítási botrányok nyomán 2020-ban távozott az IWF régi elnöke, Aján Tamás, akit utóbb örökre eltiltott a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).

A világszövetségtől megkövetelt számos változtatással, így a szigorúbb doppingellenőrzéssel kapcsolatban a 2017 óta az IWF főtitkáraként tevékenykedő, s tavaly elnökké választott Dzsalud hangoztatta, hogy be kell tartaniuk a NOB összes ajánlását.

„Megírjuk a zárójelentést, benne mindazt, amit a NOB részéről megköveteltek. Ha betartjuk a NOB összes ajánlását, akkor az értékelés, higgyék el, nagyon jó lesz számunkra” – fogalmazott az interjúban, amelyhez a Reuters megjegyzésként hozzáfűzte: mivel a négyévenkénti játékokból származó bevételek jelentik a szövetség fő anyagi forrását, az IWF működésének folytatása nagymértékben függ az olimpiai részvételtől.

2023.06.04 17:58:42

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. És hogy milyen edző volt, az egy hete 79 éves korában elhunyt korábbi kiváló öttusázó, vízilabdázó Bodnár János? Sportágtól függetlenül, íme rá egy jellemző mondat: „Ars poeticám nincs, mert az alapvetés, hogy nem csupán versenyzőt, embert is kell faragnom a tanítványaimból.”

2023.06.03 23:04:45

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Büszkén vállalja a klub iránti szeretetét, lassan egy éve pedig már hivatalosan is tesz, tehet a Lokiért.

2023.06.03 22:20:18

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Ez a publicisztika nem Suhajda Szilárdról, hanem a halálát övező reakciókról, a szokás szerint kettészakadt közhangulatról, a szinte kizárólag „féloldalas” gondolkodásról és véleményekről szól. Ezért vártam vele ennyit. Hiszen nem az a kérdés, kinek van igaza, hanem az, miért akarunk megint igazságot hirdetni olyan ügyben, amelyben egyetlen, objektív, osztatlan igazság nincs, nem is lehet.

2023.05.30 17:00:59

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Büszke rá, hogy harmadik olimpiai bajnoki címének megszerzése után megszólaltathatta Szilágyi Áront.