K. Zs.
2023.03.24 18:56 Frissítve: 2023.03.28 09:23

Sportrádió: A sisak mögé kell látni – Szilágyi Áron

Mint beszámoltunk róla, a napokban a budapesti Olasz Kultúrintézetben tartották meg a „Vívás és diplomácia: a sport mint a siker elérésének hajtóereje a páston és az életben” című rendezvényt. A budapesti Olasz Nagykövetség, az Olasz Vívószövetség és a Magyar Vívószövetség közreműködésével megrendezett, a hétvégi budapesti kard-világkupaversenyt felvezető eseményen a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron is beszélgetőtárs volt, és a Sportrádió Hazafutás című műsorában Rizmayer Mihály kérdéseire válaszolva többek között kifejtette, hogyan is érti azt, hogy a győzelmekhez „a sisak mögé kell látni”.

Szilágyi Áron a 2022-es budapesti vk-versenyen (Fotó: Dömötör Csaba)

 

A rendezvényen ott volt az olasz Luca Curatoli is, akit a tavaly márciusi budapesti világkupaversenyen Szilágyi Áron a döntőben győzött le. Mert „a sisakja mögé látott”, azaz a korábbi közös asszóikban jól felmérte a tudását, kiismerte a szándékait, feltérképezte erősségeit és gyengéit.

„Tizenegy egyéni asszót vívtunk, továbbá számtalanszor találkoztunk csapatküzdelmek során. Nagyon jól ismerem, ő is engem, határozott, erős támadása van, hatalmas küzdő, ha találkozunk, ezekből fogok kiindulni – fogalmazott Szilágyi Áron. – Luca azon rutinos versenyzők közé tartozik, akiknek bármikor elsülhet a kezük, és érmet nyerhetnek világkupán. Most világranglista-harmadikként van itt, én másodikként, tehát leghamarabb az elődöntőben találkozhatunk. Remélem, hogy vívunk majd a hétvégén.”

A háromszoros olimpiai bajnok úgy érzi, remekül sikerült a felkészülése; az előző napokban, a világkupára korán megérkező vívókkal nagyon jó kis miniedzőtábort tudtak összehozni a Vasasban, ami szintén segítette a formaidőzítést.

„Minden évben szinte a teljes mezőny eljön Budapestre, hozzá vagyok szokva, hogy nagyon erős vívókat kell legyőznöm ahhoz, hogy éremért harcolhassak. Idén a milánói világbajnokságon szeretnék csúcsformában lenni, de természetesen egy hazai világkupa mindig közel áll a szívemhez, hazai közönség előtt mindig különleges érzés versenyezni, nagyon szeretnék ott lenni a legjobbak között. De hát ez vívás, nagyon nehéz jósolni, senki sem tudja, milyen formát fog ki aznap, milyen lábbal kel fel. Bízom abban, hogy idén is, ahogy tavaly, jó formában leszek” – mondta Szilágyi, hozzátéve, hogy a sarka, amellyel „hónapok óta küzdenek egymással”, az utóbbi hetekben nem hátráltatta, és reméli, a versenyen sem újul ki a fájdalom.

A Gerevich–Kovács–Kárpáti férfi kard-világkupaversenyt a budapesti BOK Csarnokban rendezik.

A teljes beszélgetést ide kattintva hallgathatják meg!

2023.06.04 17:58:42

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. És hogy milyen edző volt, az egy hete 79 éves korában elhunyt korábbi kiváló öttusázó, vízilabdázó Bodnár János? Sportágtól függetlenül, íme rá egy jellemző mondat: „Ars poeticám nincs, mert az alapvetés, hogy nem csupán versenyzőt, embert is kell faragnom a tanítványaimból.”

2023.06.03 23:04:45

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Büszkén vállalja a klub iránti szeretetét, lassan egy éve pedig már hivatalosan is tesz, tehet a Lokiért.

2023.06.03 22:20:18

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Ez a publicisztika nem Suhajda Szilárdról, hanem a halálát övező reakciókról, a szokás szerint kettészakadt közhangulatról, a szinte kizárólag „féloldalas” gondolkodásról és véleményekről szól. Ezért vártam vele ennyit. Hiszen nem az a kérdés, kinek van igaza, hanem az, miért akarunk megint igazságot hirdetni olyan ügyben, amelyben egyetlen, objektív, osztatlan igazság nincs, nem is lehet.

2023.05.30 17:00:59

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Büszke rá, hogy harmadik olimpiai bajnoki címének megszerzése után megszólaltathatta Szilágyi Áront.