Sportpolitika: szerdán ülésezik a MOB elnöksége

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2022.01.11. 20:47
null
Január 29-én gazdára találhat a MOB elnöki széke (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
A pekingi játékokon már ott lesz a Magyar Olimpiai Bizottság következő elnöke a tervek szerint.

A Nemzeti Sport információi szerint szerdán ülésezik a MOB elnöksége – a grémium többsége még december elején fordult szembe Kulcsár Krisztiánnal, s aztán a hónap végén a közgyűlés is megvonta a bizalmat az elnöktől: a saját maga által (és ellen...) kért bizalmatlansági szavazás után rögtön, még azon a december 30-ai rendkívüli közgyűlésen jelentette ki Kulcsár Krisztián, hogy január 31-ei hatállyal távozik tisztségéből.

„Amennyiben a tagság megszavazza az utódomat február elejéig, úgy a következő elnök már ott lehet a téli játékokon” – mondta a saját fizetését a világjárvány alatt több mint a duplájára emeltető elnök a bizalmatlansági szavazás után, s a mondat kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a február 4-én rajtoló pekingi olimpiára éremesélyekkel utazik a magyar küldöttség.

Ezért is fontos, hogy mielőbb legyen új elnöke a MOB-nak, így aztán a szerdai elnökségi ülésének több napirendi pontja, például a november 17-e, vagyis az előző elnökségi ülés óta eltelt időszakról szóló elnöki beszámoló mellett ott „lapul” a legfontosabb, mégpedig a közgyűlés összehívása.

A Magyar Olimpiai Bizottság alapszabálya értelmében a közgyűlést az elnökség hívja össze. Az elnökség a közgyűlési meghívóban megállapítja a közgyűlés helyét, idejét és a javasolt napirendi pontokat – úgy tudjuk, a szerdai elnökségi ülésen arról születik döntés, hogy a MOB elnökválasztó közgyűlését január 29-én tartják.

Ha így történik, akkor egy hete marad az elnökségre kandidálóknak arra, hogy jelezzék, vállalják a megméretést (az alapszabály értelmében a vonatkozó pályázatot a közgyűlést megelőző tizedik napig lehet benyújtani): a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztségére bármely, a tisztújító közgyűlés napján tagsági jogviszonnyal rendelkező MOB-tag nyújthat be pályázatot és választható – megválasztottnak az a jelölt tekinthető, aki a közgyűlésen jelenlévő MOB-tagok több mint felének „igen” szavazatát megszerezte.

Legfrissebb hírek

EYOF: a megnyitóval hivatalosan is megkezdődtek a szkopjei játékok

Utánpótlássport
2025.07.20. 23:16

Gyulay Zsolt: Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni

Egyéb egyéni
2025.07.12. 10:11

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
2025.07.09. 18:36

Schmitt Pál: Ha visszakerül Európába az olimpia, komolyan számításba jön Magyarország

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:51

Bár Baji Balázs lett az MVP, mindenki Kovács „Kokó” Istvánt ünnepelte

Egyéb egyéni
2025.06.23. 19:19

MOB-közgyűlés: Kemény Dénes kapta az életműdíjat

Egyéb egyéni
2025.05.17. 13:44

Felavatták Földi Imre szobrát

Egyéb egyéni
2025.05.08. 23:04

Varga-Szabó Andrea lett a Magyar Szinkronúszó-szövetség elnöke

Egyéb csapat
2025.05.08. 12:35
Ezek is érdekelhetik