Milánó 2026: a MOB elnöksége elfogadta a küldöttség összetételére tett javaslatot

2026.01.19. 17:31
null
Gyulay Zsolt (Fotó: Árvai Károly)
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége elfogadta a február 6-án rajtoló milánói-cortinai téli olimpiára utazó magyar küldöttség összetételére tett javaslatot, amelyről majd a szombati közgyűlésen szavaznak.

„Még az elmúlt napokban is alakult, formálódott a Team Hungary, a hódeszkások sorsa az utolsó napokban dől el, és még mindig vannak nyitott kérdések azzal kapcsolatban, hogy hány tagú lesz a csapatunk a téli olimpián” – jegyezte meg Gyulay Zsolt MOB-elnök.

Jelenlegi állás szerint 15 fős a magyar csapat, ez legfeljebb két fővel nőhet.

„Egy olimpiai cikluson belül több alkalommal szükség van a pontosításra, készült előrejelzés a kvalifikációs időszak elején, egy évvel ezelőtt is, amit most a jelenlegi információk alapján frissítettünk és a közgyűlés elé terjesztjük” – mondta Fábián László főtitkár, csapatvezető.

Amint a MOB honlapján olvasható, az elnökség egyetért a Magyar Olimpiai Bizottság 2026. évi költségvetésének tervezetével és azt a MOB közgyűlésének elfogadásra javasolja.

Antal Dénes ügyvezető igazgató kiemelte, hogy 2026-ban a téli olimpia mellett az októberi-novemberi, dakari ifjúsági nyári olimpia jelenti az év fő multisporteseményét, de tovább folytatódik a Kettőskarrier-program, a Fiatal Sportvezetők Programja és a nemzetközileg is elismert, Olimpiai Értékek Edukációs Program, illetve már készülnek a 2027-es, valamint a 2028-as eseményekre is.

„A MOB pénzügyi helyzete stabil, ami lehetővé teszi a szakmai feladatok magas színvonalú ellátását” – jelentette ki Antal Dénes.

 

Legfrissebb hírek

Pénteken kiderül, milyen nevet kapnak a Hungaroring kanyarjai

F1
2026.07.21. 15:58

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Plusz támogatást nyújt a MOB a szövetségeknek, marad az LA10 program

Egyéb egyéni
2026.07.10. 12:09

Népsport: Öcsi és a győztes trikó

Népsport
2026.07.10. 09:06

Gyulay Zsolt: Szeretnénk több versenyt rendezni, a MotoGP-t illetően is kompromisszumkészek vagyunk

Egyéb autó-motor
2026.07.08. 16:22

„Bárki is győz a Magyar Nagydíjon, a végén a legmagasabbra a Herendi-trófeát emelik”

F1
2026.07.08. 14:08

Nem delegál MOB-tagot a Sportjus Magyar Sportjogász Társaság

Egyéb egyéni
2026.06.20. 16:46

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49