MTI 2016.02.13 12:22

Sportpolitika: a Tao-támogatás sikertörténet, nem szűnik meg

Nem szűnik meg a társasági adó sportcélú felajánlása (Tao) legfeljebb átalakul – írja a Magyar Hírlap.

 

Az újság szombati cikke szerint a Tao alkalmazása 2017. június 30-án lejár, de Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkárának vezetésével már készítik az új, bővített változatát.

Szabó Tünde a lapnak megerősítette, hogy folyik a látvány-csapatsportok támogatási rendszerének az értékelése, majd – a gyakorlati tapasztalatokat figyelembe véve – új konstrukciót dolgoznak ki. A Tao 2 az Európai Bizottsággal történő előzetes egyeztetés után, a szükséges jogszabály-módosítások után indítható.

Az államtitkár szerint a jelenlegi Tao-támogatás a magyar sportfejlesztés egyik sikertörténete. Bevezetése óta a látvány-csapatsportágakban 260 ezerről 350 ezerre emelkedett az igazolt versenyzők száma, a növekedés elsősorban az utánpótláskorúaknál jelentős. Továbbá háromszáz új sportingatlan épült, és csaknem ötszáz megújult. Emelkedett a sportszervezeteknél és az ágazatban dolgozó szakemberek száma.

Mindez erősíti a társadalmi kapcsolatokat, az egészséges életmódot, és kedvező hatást gyakorol a munkaerőpiacra is. A jelenlegi támogatási rendszer 2017. június 30-ig él, további fenntartását kezdeményezni kell az Európai Uniónál. A Tao 2 rendszerben fontos lesz az utánpótlás további támogatása, az amatőr sport költségcsökkentése és elsősorban az új létesítmények fenntarthatóságának biztosítása.

2021.11.30 16:23:55

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Könyvcsomagok, ajándékkártyák, előfizetések, háztartási kisgépek – csak néhány az ajándékok közül.

2021.11.28 08:35:51

Egyéb egyéni BABJÁK BENCE

„Nem úszóedzőként, hanem a teljesítményt növelő szakemberként tekintek magamra.”

2021.11.27 16:38:12

Egyéb egyéni B. D. K.

A cseh szépség saját magára énekesként és fitneszmodellként is hivatkozik.

2021.11.26 23:27:57

Egyéb egyéni Munkatársainktól

Csökkent a létszám, számos szervezet kiesik – alapjaiban alakult át a Magyar Olimpiai Bizottság összetétele.

MOB