Thomas Tuchel: Ha valakit hibáztatni kell, hibáztassanak engem!

T. Z.T. Z.
2026.07.18. 08:16
null
Thomas Tuchel a sajtótájékoztatón (Fotó: Getty Images)
Thomas Tuchel, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya ismét magára vállalta a felelősséget az Argentínától elszenvedett 2–1-es világbajnoki elődöntős vereségért, ugyanakkor most is hangsúlyozta: utólag sem bánta meg a mérkőzés közben meghozott döntéseit, amelyek sok kritikát vontak maguk után.

A német szakember a Franciaország elleni mai (szombati) világbajnoki bronzmérkőzés előtt tartott sajtótájékoztatót Miamiban, és beszélt többek között a rengeteg kritikáról, amit kapott, kaptak az elmúlt órákban. A bírálók között korábbi játékosok, szakértők is megszólaltak, s leginkább azt sérelmezték, hogy Anglia látványosan visszaállt a vezető gólja után az Argentína elleni elődöntőben, s később már képtelen volt változtatni.

A sajtótájékoztatón Thomas Tuchel elismerte, hogy csapata túl passzívvá vált a második félidőben, ezért próbált belenyúlni a találkozóba: „Úgy éreztem, megfordult a mérkőzés lendülete, és segítenem kellett a csapatnakidézte a Sky Sports a szakvezetőt.Az ösztöneimre, a tapasztalatomra és a versenyzői szellemiségemre hallgattam. A döntéseimet azért hoztam meg, hogy eredményesek legyünk. Sajnos nem jött be, és ezért természetesen vállalom a felelősséget, de magukat a döntéseket nem bántam meg.”

A szövetségi kapitány szerint a legnagyobb hiba az lett volna, ha tétlenül nézi, ahogy kicsúszik csapata kezéből a mérkőzés: „Akkor bánnám igazán, ha nem próbáltam volna segíteni. A döntéseket éles helyzetben, nagy nyomás alatt kell meghozni, és ezt vállalom.”

Amikor arról kérdezték, kit terhel a felelősség a kiesésért, egyértelmű választ adott: „Ha könnyebb úgy, hogy valaki vállalja a felelősséget, akkor én vállalom a felelősséget, nem jelent gondot. Ha valakit hibáztatni kell, akkor engem hibáztassanak! Én vagyok a szövetségi kapitány, ez is része a munkának, amire aláírsz. Nem akarok bűnbakot keresni, mert nincs egyetlen ember, akire mutogatni lehetne.”

Tuchel elmondta azt is, hogy a 4–4–2-es felállásban jelentős problémáik voltak, amelyeket később sem tudtak megfelelően orvosolni. Hozzátette, hogy szerinte a szakmai stábot és a játékosokat még jobban bántja a vereség, mint a kritikus megszólalókat: „Ez a mi fájdalmunk, az enyém, a stábé, a játékosoké. Ez a mi sebünk, amit magunkkal viszünk. Mi szenvedünk a legjobban miatta, de idővel túllépünk majd rajta. Tanulnunk kell belőle; még mindig van hátrányunk a legjobbakkal szemben, amit le kell dolgoznunk. Reagálnunk kell, és ez már holnaptól kezdődik. Ezen van a fókusz.”

A Franciaország–Anglia világbajnoki bronzmérkőzést ma (szombaton), magyar idő szerint 23 órakor rendezik meg Miamiban.

Foci vb 2026
2026.07.17. 21:17

Felbosszantották Deschamps-ot az utolsó mérkőzése előtt

Nem akart Dugarry kritikájával foglalkozni, viszont beszélt Rabiot lecserélésének okáról.

 

 

Legfrissebb hírek

Spanyol szakember lett a dél-koreai válogatott ideglenes kapitánya

Foci vb 2026
23 órája

Szoboszlai védekezzen vagy támadjon? Válaszolt a Liverpool edzője

Angol labdarúgás
2026.08.27. 16:40

Carrick és De Zerbi is csalódott a kínos vereség miatt, de egyikük sem akar pánikot

Angol labdarúgás
2026.08.23. 09:50

Mourinho az Espanyol legyőzéséről: Ennek a sikernek lelke volt...

Spanyol labdarúgás
2026.08.23. 08:55

Francia győzelemmel kezdődött a női röplabda Eb

Röplabda
2026.08.21. 15:36

Tekke otthon alapozná meg a továbbjutást, Saviolo a Fradi ellen is betalálna

Európa-liga
2026.08.19. 17:55

Rodri: Az a feladatom, hogy átadjam a tapasztalatomat a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2026.08.19. 09:05

Szülőhazájában lett szövetségi kapitány Patrick Vieira

Minden más foci
2026.08.18. 16:04