Sakk: Rapport kikapott, de tíz közé jutott a világranglistán

Vágólapra másolva!
2021.09.17. 21:12
null
Rapport Richárd megdöntötte a magyar csúcsot Stavangerben (Fotó: Facebook/NorwayChess)
Rapport Richárd elveszítette utolsó mérkőzését a sakkozók stavangeri szupertornáján. A magyar nagymester sötéttel kapott ki a francia Alireza Firouzjától. Rapport így a harmadik helyen végzett összesítésben, de értékszáma 2770-re nőtt, amivel valószínűleg bejut a legjobb tíz közé a világranglistán.

 

Rapport Richárdnak még az utolsó fordulóban is volt esélye a tornagyőzelemre is, ehhez azonban feltétlenül le kellett volna győznie iráni származású ellenfelét a klasszikus játszmában. Mivel kikapott, nemcsak a tornagyőzelem esélyét veszítette el, hanem a második helyet is, hiszen Firouzja megelőzte.

Azonban a torna első felében nyújtott szenzációs teljesítményének köszönhetően Rapport tízzel növelte az értékszámát, amely így 2770 lesz, amikor október elején a nemzetközi szövetség kiadja a legfrissebb rangsort. A 2770-es Élő-pont új magyar csúcs, a korábbi 2763 volt, ezt Lékó Péter tartotta 2005-től, illetve idén február óta Rapporttal közösen.

Továbbá Rapport jelen állás szerint bejut a legjobb tíz közé. A napi frissítésű, nem hivatalos rangsorban már a tizedik, de az októberig hátralévő két hétben a többi verseny függvényében ez még változhat.

A tornát a világbajnok és világranglista-vezető Magnus Carlsen nyerte meg, aki sorozatban harmadszor végzett az élen.

SAKK, NEMZETKÖZI SZUPERTORNA, STAVANGER
10. FORDULÓ

Alireza Firouzja (francia, 2754)–Rapport Richárd (2760) 1:0
Jan Nyepomnjascsij (orosz, 2792)–Magnus Carlsen (norvég, 2855) döntetlen
Szergej Karjakin (orosz, 2758)–Aryan Tari (norvég, 2642) döntetlen
Rájátszás:
Nyepomnjascsij–Carlsen 0:1
Karjakin–Tari 1:0
A végeredmény: 1. Carlsen 19.5 pont, 2. Firouzja 18, 3. Rapport 16.5, 4. Nyepomnjascsij 12, 5. Karjakin 10, 6. Tari 7
A klasszikus pontozás szerinti végeredmény: 1. Carlsen és Firouzja 6.5-6.5, 3. Rapport 6, 4. Nyepomnjascsij 4, 5. Karjakin 3.5, 6. Tari 3
A versenyen 3 pont járt a győzelemért, 0 a vereségért. Döntetlen esetén rájátszás jött, annak győztese 1.5 pontot kapott, míg a vesztes 1 pontot. A torna győztesét ez alapján hirdették ki. Az értékszámok változását a klasszikus pontozás – győzelem 1 pont, döntetlen 0.5 – számolták ki.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik