Sakk: Lékóék kiütötték Angliát, de nincs érem a csapat Eb-n

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.06. 19:30
null
A Balogh Csaba és Lékó Péter vezette válogatott jó eredményt ért el (Fotó: Facebook/Magyar Sakkszövetség)
Az 5. helyen végzett a magyar sakkválogatott a Krétán megrendezett Európa-bajnokságon. Lékó Péterék 3.5:0.5-re legyőzték Angliát az utolsó fordulóban, de a többi eredmény nem alakult úgy, hogy érmes helyen végezzenek.

 

A magyar válogatott a 6. forduló után még az élen állt, ám az azeriektől és az ukránoktól elszenvedett vereség miatt jóval kevesebb esély maradt az éremszerzésre. A csapat csak akkor lehetett volna dobogós, ha az utolsó körben legyőzi az angolokat, továbbá Azerbajdzsán is Ukrajnát, a horvát–török meccs pedig döntetlennel ér véget.

Az alapfeltétel, vagyis a magyar győzelem Anglia ellen megvalósult, méghozzá 3.5:0.5-ös kiütéssel. Az azeriek azonban nem akartak mindenáron nyerni, mert a 2:2-es döntetlen is az ő végső sikerüket jelentette. És ez az eredmény kizárta a magyar érem lehetőségét.

Balogh Csaba szövetségi kapitány együttesét hetedikként emelték ki, és az ötödik helyen végzett. A pontazonosságot eldönteni hivatott Sonneborn-Berger-pontszám a magyar válogatottnak volt a legmagasabb az egész mezőnyben, és nekünk volt a legnehezebb sorsolásunk a 9 forduló alatt.

Még egy fontos pozitívum: a csapat minden tagja túlteljesítette az elvárását: Lékó Péter 11, Erdős Viktor 14, Rapport Richárd 7, Almási Zoltán 2, Berkes Ferenc 5 Élő-pontot gyűjtött.

A nők tornáján Magyarország 3:1-re nyert az utolsó fordulóban, így a 12. helyen végzett a Papp Gábor vezette együttes.

SAKK, CSAPAT EB, KRÉTA
9. FORDULÓ
Nyílt verseny
Magyarország–Anglia 3.5:0.5

Michael Adams (2727)–Lékó Péter (2679) döntetlen
Rapport Richárd (2686)–David Howell (2698) 1:0
Gawain Jones (2662)–Almási Zoltán (2707) 0:1
Berkes Ferenc (2661)–Luke McShane (2647) 1:0

A végeredmény
1. Azerbajdzsán 14 pont (230 Sonneborn-Berger-pont)
2. Oroszország 14 (217.5)
3. Ukrajna 13 (210)
…5. Magyarország (Lékó Péter, Erdős Viktor, Rapport Richárd, Almási Zoltán, Berkes Ferenc, szövetségi kapitány: Balogh Csaba) 12 (233)

Nők
Magyarország–Csehország 3:1

Hoang Thanh Trang (2438)–Joanna Worek (2299) 1:0
Krystina Havlíková (2272)–Vajda Szidónia (2264) 0:1
Gara Anita (2382)–Karolína Olsarová (2293) 0:1
Krystina Novosadová (2184)–Gara Tícia (2317) 0:1

A végeredmény
1. Oroszország 17 pont (258 Sonneborn-Berger-pont)
2. Grúzia 14 (251)
3. Ukrajna 13 (223)
…12. Magyarország (Hoang Thanh Trang, Vajda Szidónia, Papp Petra, Gara Anita, Gara Tícia, szövetségi kapitány: Papp Gábor) 10 (150)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik