Ritmikus gimnasztika: Pigniczki Fanni önmagát is meglepte a vk-sikerével

Vágólapra másolva!
2023.03.24. 11:47
null
Pigniczki Fanni motiváltabban tért vissza (Fotó: Földi Imre, archív)
A ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni azt mondta, még önmagát is meglepte a múlt heti, athéni világkupaversenyen nyert ezüstérmével, és sikere megerősítette abban, hogy kitartó munkával bármit elérhet.

 

Az MTK sportolója a vasárnapi döntőben egészen az utolsó versenyzőig az élen állt, és csak a szer aktuális világ- és Európa-bajnokának, az olasz Sofia Raffaelinek sikerült megelőznie.

A 23 éves sportoló az M1 aktuális csatorna megkeresésére elmondta, hogy tavalyi lábtörése után még azon gondolkodott, érdemes-e folytatnia az élsportot és végigcsinálnia az előtte álló két évet az olimpiáig. A sérülés okozta kényszerszünetben azonban sikerült lelkileg és testileg is feltöltődnie, így motiváltabban tért vissza a szőnyegre.

„Az elvárásokat megpróbálom nem növelni magammal szemben, mivel a maximalizmusom miatt így is nagyon magasan vannak. Ez az eredmény nagyon nagy erőt adhat a továbbiakban, és azt bizonyítja, ha kitartóan dolgozunk és lépésről lépésre haladunk, akkor bármi lehetséges” – fogalmazott Pigniczki Fanni.

A fiatal tornász idei legnagyobb célja, hogy az augusztus 23. és 27. között Valenciában sorra kerülő világbajnokságról kijusson a 2024-es párizsi játékokra, amelyre még a jövő évi hazai Európa-bajnokságon is lehet majd kvótát szerezni.

Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni bordatöréssel versenyzett a világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.09.07. 21:39

Rg-vb: fejlődési pályán van a magyar rg a kéziszercsapat edzője szerint

Egyéb egyéni
2025.08.25. 11:26

Brazil mezben magyar hetedik hely az rg-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.08.24. 23:38

Rg-vb: döntős a magyar együttes kéziszercsapat

Egyéb egyéni
2025.08.24. 09:38

Rg: Darja Varfolomeev megvédte világbajnoki címét egyéni összetettben

Egyéb egyéni
2025.08.23. 09:30

Rg-vb: nincs magyar döntős az egyéni versenyben

Torna
2025.08.22. 09:06

RG-vb: Lovász Luca 17. lett labdával

Egyéb egyéni
2025.08.21. 06:53

Három magyar indul egyéniben az rg vb-n

Egyéb egyéni
2025.08.06. 15:08
Ezek is érdekelhetik