Rg: Pigniczki Fannit is köszöntötték a sportág gáláján

2024.01.15. 19:13
null
Fotó: Tornasajtó
A világbajnoki bronzérmes, olimpiai kvótás Pigniczki Fannit is köszöntötték a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ) hétfői ünnepségén a Magyar Sport Házában.

 

Pigniczki – akit a szövetség az év sportolójának választott – augusztusban a valenciai olimpiai kvalifikációs vb-n karikával lett bronzérmes. Ez volt a sportág második magyar vb-érme: Patocska Mária ötven évvel ezelőtt szintén karikával lett harmadik helyezett hármas holtversenyben.

Az eseményen részt vett Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke, Bencze György, az MRGSZ elnöke, valamint Körmendy-Ékes Judit, az MRGSZ társelnöke.

Schmidt Ádám a beszédében „fantasztikus” évként beszélt a 2023-as esztendőről, és kiemelte, hogy a sikerekhez ritmikus gimnasztikában is elengedhetetlen a sportolók mellett az edzők, a szülők, valamint a sportági szakszövetség munkája.

„Az állami sportirányítás az éves támogatás mértékével tudja elismerni, hogy elégedett a szakmaisággal és a munkával. Nos, ez 2023-ban 89 millió forint volt, 2024-ben pedig 135 millió forint, és ezt az összeget pénteken már el is utaltuk. Szeretnénk, ha a ritmikus sportgimnasztika családja érezné azt, hogy mindenben számíthat a sportirányításra” – hangsúlyozta az államtitkár.

Pigniczki Fanni elmondta, az idei évben a fő célja az olimpián való tökéletes szereplés, mert nagyon szeretne bekerülni az egyéni összetett döntőbe Párizsban.

„Olyan sikeres évem, mint a tavalyi, még soha nem volt, és bár nehéz év lesz az idei, próbálom majd felülmúlni a tavaly elért eredményeket” – mondta a 24. életévét jövő kedden betöltő sportoló. Hozzátette, mivel csaknem egy évvel az olimpiai játékok előtt sikerült kvótát szereznie, így edzőivel volt idejük szisztematikusan felépíteni, hogy hogyan és mivel töltse a felkészülési időszakot az olimpiára. Mint mondta, ez biztonságot ad neki és a szakmai stábnak is.

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke válaszolt Schmidt Ádámnak a Kompany-ügyben

Minden más foci
2026.02.27. 13:27

Schmidt Ádám: Van még tennivalónk, de érdemi alternatívát tudunk nyújtani a virtuális térrel szemben

Egyéb egyéni
2026.02.26. 19:42

Schmidt Ádám: 2022 óta közel megháromszoroztuk a fogyatékos sport támogatását

Egyéb egyéni
2026.02.23. 21:45

„Fel kell emelni a szavunk” – Schmidt Ádám levelet írt az UEFA elnökének Vincent Kompany kijelentései miatt

Minden más foci
2026.02.23. 21:16

Schmidt Ádám: A sportvilág két, két és fél millió honfitársunkat érinti

Egyéb egyéni
2026.02.20. 20:07

Schmidt Ádám: Azt szeretnénk, ha minél több Guzi Blankánk lenne

Egyéb egyéni
2026.02.17. 21:36

„Én már aláírtam” – Schmidt Ádám a sportpetícióról

Egyéb egyéni
2026.02.15. 12:20

Schmidt Ádám: koncentráltan van jelen az olimpiai hangulat

Téli olimpia 2026
2026.02.13. 15:15
Ezek is érdekelhetik