Peking 2022: „Együtt a közös jövőért" a játékok mottója

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
2021.09.17. 13:08
null
A jelmondatot pályázat útján választották ki, amelyre 79 kínai egyetemtől érkezett ötlet (Fotó: MTI)
A jövő évi pekingi téli olimpia szervezői pénteken nyilvánosságra hozták a játékok mottóját, ami így szól: „Együtt a közös jövőért". Az olimpiai lángot október 18-án gyújtják meg az olimpiai játékok szülőhelyén, a görögországi Olümpiában – jelentette be az illetékes görög minisztérium.

 

A jelmondatot pályázat útján választották ki, amelyre 79 kínai egyetemtől érkezett ötlet. Ezeket előbb 11-re szűkítették, majd a „döntős” mondatok közül került ki a győztes.

„Ez a mottó nem csupán a közösségvállalást szimbolizálja, hanem reagál a világjárványra, és kifejezi minden ország közös törekvését, hogy összefogjon egy jobb jövőért" – mondta Csen Csi-ning, a szervezőbizottság ceremóniákért felelős részlegének igazgatója, hozzátéve, hogy a mottó a 2008-as pekingi nyári játékok jelmondatára, az „Egy világ, egy álom”-ra épült.

A kínai főváros lesz az első, amely nyári és téli játékoknak is otthont ad. Az viszont biztos, hogy a koronavírus-járvány miatt a két olimpia nem csupán a sportágak és helyszínek miatt lesz más, mivel a február 4. és 20. között sorra kerülő téli olimpián szigorú korlátozásokat és biztonsági intézkedéseket vezetnek majd be.

Az olimpiai lángot október 19-én, a koronavírus-járvány kiváltotta korlátozások miatt ugyancsak nézők nélküli hivatalos ünnepség keretében adják át a kínai delegációnak az ókori játékok ikonikus színhelyén, az athéni Panathinaikosz Stadionban. A ceremónián legfeljebb kétszáz akkreditált személy lehet jelen a két ország nemzeti ötkarikás szervezete, illetve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság képviseletében. Az olimpiai lángot ezután egy speciális charterjárat szállítja a görög főváros nemzetközi repülőteréről a kínai fővárosba.

A 2022-es pekingi téli olimpiát február 4. és 20. között rendezik.

Legfrissebb hírek

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18