Párizs 2024: nagyszerű év után jöhet az olimpiai kvótaszerzés!

Vágólapra másolva!
2023.01.04. 08:08
null
A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron a nyáron első egyéni világbajnoki címét is megszerezte (Fotó: Getty Images)
Másfél év van hátra a párizsi olimpiáig, összeállításunkban szemügyre vettük, mire számíthatunk a tokiói játékokon érmes sportágainktól a kvalifikációs időszakban – és azon is túl.

Az olimpia utáni év általában „fékezett habzású” a sportvilágban, hiszen a korábbi sikerkovácsok rendszerint pihennek a nagy verseny után, és az elkerülhetetlen generációváltás is ebben az időszakban szokott végbemenni. 2022-ben azonban kevesen dőlhettek hátra, hiszen a tokiói olimpia elhalasztása miatt csak három év választja el a két megméretést, vagyis lerövidült a ciklus, nem fért bele a formahanyatlás, ez pedig meg is látszott a világversenyeken nyert érmek számában. Ezek alapján szép reményekkel várhatjuk az olimpiai kvalifikációs időszakot – és az olimpiát is.

A MAGYAR BIRKÓZÁS CSÚCSA VOLT 2022

A magyar birkózósport az érmek számát tekintve minden idők legsikeresebb esztendejét tudhatja maga mögött, hiszen a sportolók az összes korosztályt figyelembe véve a világbajnokságokon 13, míg az Európa-bajnokságokon 46 érmet nyertek. A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) ügyvezető alelnöke, Bacsa Péter úgy fogalmazott, a magyar birkózás csúcsa volt a 2022-es év – azért is, mert valamennyi korcsoportban remek eredményeket értünk el, márpedig ez nem mindig volt jellemző. A hazai rendezésű, budapesti Európa-bajnokságon minden képzeletet felülmúló sikerek születtek: kilenc érem – két-két arany és ezüst, valamint öt bronz – volt a termés. A válogatott belgrádi vb-n nyújtott teljesítményére sem lehet panaszkodni: a mieink egy ezüst- és három bronz-
érem mellett két ötödik helyet értek el. Idén szintén Belgrádban rendezik a világbajnokságot, ám az a viadal jóval nagyobb tétre megy, hiszen olimpiai kvalifikációs lesz – új struktúrában, ugyanis az érmesek mellett a két ötödik helyezett közül ezúttal csak az egyik kap kvótát. Ha sportolóink tehát 2023-ban is úgy szerepelnének Szerbiában, mint tavaly, az a kvótaszámban is elismerésre méltóan megmutatkozna. Az MBSZ szakmai igazgatója, Bácsi Péter a női szakágtól és a szabadfogástól egy-egy, a kötöttfogástól két-három indulási jogot remél.

Gulyás Michelle (Fotó: Dömötör Csaba)
Gulyás Michelle (Fotó: Dömötör Csaba)

ÖTTUSÁZÓINK HOZZÁSZOKTAK AZ ÚJ LEBONYOLÍTÁSHOZ

Nagy reményekkel vághatnak neki öttusázóink a 2022-es évnek és az olimpiai kvalifikációs idénynek, ugyanis kiváló eredményeket értek el az előző esztendőben. A mieink remekül alkalmazkodtak ahhoz az újításhoz, hogy mindössze 90 perc alatt lemegy a döntő, bár hamar egyértelművé vált, hogy a rendszer a fiataloknak kedvez: az immár 37 éves Marosi Ádám nem szerepelt jól, a nála egy esztendővel fiatalabb, világbajnok Kasza Róbert pedig a napokban be is jelentette visszavonulását. Ugyanakkor Szép Balázs a második helyen zárt a világranglistán, Alexandriában világbajnoki bronzérmet, Székesfehérváron Európa-bajnoki ezüstöt szerzett. Bőhm Csaba lett a harmadik a nemzetközi rangsorban, de Bereczki Richárd kilencedik és Demeter Bence tizedik helye is reménykeltő, főleg úgy, hogy előbbi Európa-bajnok lett Székesfehérváron. A nőknél a Tokióban ­bronzérmes Kovács Sarolta, valamint Földházi Zsófia és Alek­szejev Tamara idejét is a babázás köti le leginkább. Gulyás Michelle egyértelműen kiemelkedik a magyarok közül 2022-es teljesítményével: a világranglistán első, mivel minden világversenyen dobogós lett, amelyen elindult. A vb-n ezüst-, a világkupadöntőben és az Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, míg a budapesti világkupaversenyt megnyerte. Mögötte a világranglista alapján Guzi Blanka a második számú magyar versenyző, aki hektikus évet zárt. Simon Sarolta viszont stabilan hozta a döntős helyezéseket, s ha elkapja a fonalat, Réti Kamilla is odaérhet – de még az anyaság örömeit élvező versenyzők közül is lehet visszatérő. Így mindkét nem esetében inkább az a kérdés, kié lesz az országonként megszerezhető két-két kvóta, nem pedig az, megszerezzük-e.

TÖBB ÁSZ IS A PAKLIBAN MARADT KAJAK-KENUBAN

Összességében sikeres évet zártak kajak-kenusaink, így van okunk bizakodni a 2023-as duisburgi kvótaszerző világbajnokság előtt – még úgy is, hogy a Tokióban K–1 200 méteren bajnok Tótka Sándor és a K–4 500 méteren aranyérmes női egység egyetlen tagja sem indult a 2022-es versenyeken. Mindenképp jelentős érvágás, hogy az említett kvartettből Kárász Anna decemberben bejelentette visszavonulását, ugyanakkor Kozák Danuta, Csipes Tamara és Hadvina Dóra nagy erősítést jelent az évben egyébként jól szereplő, ám egyelőre főleg a nem olimpiai számokban kiemelkedő fiatal női válogatottnak.

A férfiaknál 2022 legnagyobb szenzációja egyértelműen a K–1 1000 méteren és K–2 500 méteren egyaránt Európa- és világbajnoki címet nyerő Kopasz Bálint volt, dupla sikere valamelyest a páros másik tagját, Nádas Bencét is háttérbe szorította. A 25 éves világklasszis kajakos továbbra is megállíthatatlan, és nagyképűség nélkül kijelenthető, ha idén elkerülik a sérülések, amelyik számban elindul Duisburgban, ott kvóta terem. Hüttner Csaba szövetségi kapitány legnagyobb kihívása lesz úgy összeállítani a válogatott keretét, hogy mind a hat kvótát megszerezzük, hiszen ha valaki egyéniben megkaparintja, csapathajóban nem kaphat, teljesítsen bárhogy. A másik nagy feladat egy ütős négyest összerakni – férfi K–4 500 méteren ugyanis hagyott kívánnivalót maga után az egység 2022-ben. Remélhetőleg ezúttal Tótka Sándor bevethető lesz – az Újpest kiválósága korábbi fő számát, a 200 métert kivették az olimpiai repertoárból, így már az 500-ra készül, s a decemberi sevillai edzőtáborból hozzánk eljutó információk alapján nagyon jól muzsikál a csapathajókban.

Milák Kristóf (Fotó: AFP)
Milák Kristóf (Fotó: AFP)

MELY ÚSZÓK LÉPNEK MILÁK KRISTÓF MELLÉ?

A tavaly júniusi budapesti világbajnokságból kiindulva Párizsban Milák Kristóffal számolhatunk mint biztos (arany)esélyessel – persze a „biztos” szóval minden sportágban óvatosan kell bánni. Még akkor is, ha a Duna Arénában Virth Balázs tanítványa 200 pillangón újabb világcsúccsal jelezte, ezen a távon ő a király, trónja közelébe sem férkőzhet senki. De Milák esetében talán mégis használhatjuk a „biztos” szót, hiszen 2018 óta legyőzhetetlen ebben a számban.

Hogy Párizsban csatlakoznak-e hozzá a mieink közül mások, az a jövő zenéje, de reményeink szerint látunk más magyar úszót is az olimpiai dobogón 2024 nyarán.

Akár Kapás Boglárkát, akinek az életében a múlt évben nem az úszás játszotta a főszerepet, sokkal inkább a betegség, a sérülés, családi gyász, no meg a nyár végi esküvője és az azt követő nászút. De ugyanígy remélhetjük, hogy fiataljaink közül is lesznek olyanok, akik nagyot dobnak a szerelmesek városában – például éppen az egyik hősszerelmes, aki a párját is a sportágból választotta: Betlehem Dávid 2022-ben remekelt a nyílt vízi viadalokon, de Sós Csaba szövetségi kapitány még nem mondott le róla a medencében sem. Vele át is kanyarodtunk a „másik” úszásra, ahol újfent nagy esélyeink vannak, ráadásul a szakág Tokióból is elhozott egy ezüstöt ­Rasovszky Kristóf jóvoltából.
Na de ahhoz, hogy minél több magyar úszósikernek örülhessünk Párizsban, előbb kvótákat kell szerezni: a medencében az igen erősnek mondható A-szintek teljesítésével, nyílt vízen pedig kiváló világbajnoki szerepléssel.

HÁROM VÍVÓCSAPATUNK IS OTT LEHET PÁRIZSBAN

Ha olimpia, akkor Szilágyi Áron.

Már azok is ismerik ezt a lassan-lassan axiómává váló megállapítást, akik nem sportrajongók. Az ötödik olimpiájára készülő klasszisunk példátlan tettet hajtott végre Tokióban, hiszen London és Rio után Japánban is nyert kard egyéniben, valamint a csapattal bronzérmet szerzett – azóta képtelen veszíteni, tavaly nyáron első egyéni világbajnoki címét is megszerezte. Ez a szakág várhatóan Párizsban is ott lesz az élmezőnyben, és reméljük, a férfiak mellett a hölgyek is kitesznek magukért. Hogy képesek rá, azt a nyári sporttörténelmi arany is bizonyítja: a Battai Sugár Katinka, Katona Renáta, Pusztai Liza, Szűcs Luca alkotta kvartett a szakág első magyar világbajnoki aranyát szerezte meg júliusban Kairóban.

Párbajtőrözőink sem állnak rosszul. Férficsapatunk negyedik a világranglistán, s ha csak megtartja ezt a pozíciót a kvalifikációs időszak lezárásáig, biztos utazó lesz. A nőknél nem ilyen fényes a helyzet, ott inkább egyéni kvótásunk lehet Kun Anna személyében.

Tőrözőinknek szintén az egyéni kvalifikáció teljesíthető „könnyebben”, de Tokió előtt is sikerült a bravúr, hiszen női csapatunk odaért a kvótás helyek egyikére.

A kvalifikációs időszak április 1-jén kezdődik és egy évig tart: az olimpián nyolc csapat indulhat, a világranglista első négy helyezettje után a kontinensek legjobbjai között osztják ki a kvótákat, ezek után találnak gazdára az egyéni kvóták – ha egy ország csapata kvalifikál, négy vívó utazhat az olimpiára, és az egyéni versenyen három indulhat; ha nem szerez indulási jogot az adott ország válogatottja, egyéniben egy kvóta szerezhető.

A női vízilabda-válogatott egyértelműen szintet lépett, és ezüstérmes lett a tavalyi hazai rendezésű világbajnokságon (Fotó: Nemzeti Sport)
A női vízilabda-válogatott egyértelműen szintet lépett, és ezüstérmes lett a tavalyi hazai rendezésű világbajnokságon (Fotó: Nemzeti Sport)

PÓLÓSAINKKAL TOVÁBBRA IS SZÁMOLNI KELL

Tokióban sporttörténeti sikert elérve mindkét vízilabda-válogatottunk bronz­érmes lett, a két csapat pedig az idén is megmutatta, hogy a legjobbak között a helye – viszont érdekes módon nem ugyanazon a világversenyen. A hazai rendezésű világbajnokságon a nők tettek ki magukért, Bíró Attila együttese elképesztő légkörben ezüstérmes lett, majd a spliti Európa-bajnokságra nem tudta ismét felszívni magát az egyébként pihentetés és sérülés miatt tartalékos csapat, és ötödikként zárt. Az év végén a világliga utolsó kiírásában nyert ezüstéremmel (és az amerikaiak ismételt legyőzésével) azért megmutatta a válogatott, melyik az igazi arca.

A férfiak éppen ellenkező utat járták be, a vb-n mindössze hetedikként zártak, ezután Märcz Tamást Varga Zsolt váltotta a kispadon. Az Eb-n már vele nyert ragyogó ezüstérmet a megfiatalított csapat, amely erős üzenetet küldött a riválisoknak, többek között a szerbek elleni kiütéses győzelemmel, vagy éppen a montenegróiak és a spanyolok játékának megfojtásával. A kettős terheléshez mindkét csapatnak hozzá kell szoknia, mert idén ismét vb-t és Eb-t is rendeznek, ráadásul ezeken már kvótát lehet szerezni a párizsi játékokra, amelyen mindkét csapatunk az aranyért szállna harcba.

Kovács Zsófia (Fotó: Getty Images)
Kovács Zsófia (Fotó: Getty Images)
Vas Kata Blanka 
(Fotó: Getty Images)
Vas Kata Blanka (Fotó: Getty Images)
Salim Omar Gergely
Salim Omar Gergely
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik