Párizs 2024: finomítások az öttusában 2021-ben

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2020.12.07. 20:58
null
A francia fővárosban legfeljebb 10 500 induló lehet, amelynek felét a hölgyeknek kell adniuk (Fotó: AFP)
Hétfőn ülésezett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága, a megbeszélésen terítékre került a 2024-es párizsi játékok programtervezete is, amely ugyan még tartalmaz néhány kérdéses részletet, de teljes egészében elérhető a NOB honlapján.

 

A nemek közötti egyenlőség megteremtése és a költséghatékonyabb olimpiai rendezés érdekében a kvótaszámok csökkentése írja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság párizsi programtervezetét – ez derült ki hétfőn Thomas Bach NOB elnök sajtótájékoztatóján, amelyen a tokiói előkészületek, a fehérorosz belpolitikai válság mellett már a 2024-es játékok is fókuszba kerültek.

Tíz gyorsasági kajak-kenu szám Párizsban
Számos változtatást láthatunk a NOB 2024-es programjában, mely szerint 339-ről 329-re csökkennek a versenyszámok, ugyanakkor négy új sportág is bemutatkozik a programban, sőt, 18-ról 22-re nőnek a vegyes versenyek Párizsban. Súlyemelésben és ökölvívásban még nem határoztak meg súlycsoportokat, atlétikában lekerült az 50 kilométeres gyaloglás, és az is eldőlt, hogy két gyorsasági kajak-kenu számmal kevesebb szerepel a játékokon. A szalomszakág két új versenyszámának helyet teremtve kikerült a női és férfi kajak 200 méter, sőt 2024-ben férfi K-2 és C-2 500 méteren osztanak majd érmeket az 1000 méterek helyett.
„Két számmal csökkent az olimpiai jelenlétünk, amit nagyon sajnálunk. Eddig is voltak törekvéseink a szlalomszakág fejlesztésére, most időszerűvé válik, hogy a korábbi kormánydöntések alapján minél hamarabb elkészüljön a kiskörei rafting és szlalompálya és bízunk benne, hogy Csepelen, a készülő atlétikai stadion mellett felépítésre kerül majd az az extrémpark is, ahol szintén helyet kaphatna egy szlalompálya. A rossz hírek ellenére szeretnénk továbbra is megőrizni vezető pozíciónkat az olimpián” – mondta Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke.

Párizzsal kapcsolatban két szám mentén fogadták el az új olimpiai programot: az egyik, hogy 10 500 főnél nem lehet magasabb az indulói létszám a francia fővárosban, a másik, hogy a 2024-es programmal megvalósuljon a teljes nemek közötti egyenlőség, vagyis a tokiói 49-ről 50 százalékosra duzzadjon a női részvevők száma a játékokon.

A Nemzetközi Öttusa-szövetség (UIPM) a számolgatáson túl speciális feladatot is kapott a 2020-as esztendőre, a sportágnak ugyanis újra kellett szabnia ötkarikás lebonyolítási formáját, két tesztverseny, sok-sok kitöltött kérdőív és versenyzői vélemény után alkotta meg a vezető testület azt a 90 perces, kieséses formulát, amelyről a hétfői ülésnapján a NOB végrehajtó bizottsága is tárgyalt, ám amelyről legkorábban 2021 májusában hoznak végleges döntést.

„Több mint egyéves előkészítő munka előzte meg azt a változtatást, amelyet hétfőn prezentált a nemzetközi szövetség vezetése. Magam is benne voltam az új formátum kidolgozására létrehozott munkacsoportban, amely tavaly szeptember óta dolgozott a kilencvenperces versenyprogramon. Eddig két tesztversenyen van túl a sportág, de még sok víz folyik le a Dunán, mire a végső szabályrendszerig eljutunk”– mondta Gallai István, a Magyar Öttusa Szövetség főtitkára, aki szerint leghamarabb 2021 végén lehet pontos szabályokat alkotni, s a 2022-es versenytapasztalatok alapján, a UIPM kongresszusán születhet meg a végleges olimpiai versenyforma.

„Az alapkoncepció készen áll, az angolok, a németek és persze mi, magyarok is tervezzük újabb tesztversenyek lebonyolítását, akár egy minisorozatot is életre lehet hívni annak érdekében, hogy megszülessen a legjobb megoldás a 2024-es párizsi játékokra”– folytatta a főtitkár, aki a hazai egyesületek képviselőivel online konferenciákon már egyeztetett a sportágat érintő új változásokról, és mindenki belátta: az öttusa olimpián tartása érdekében kiemelkedően fontos a rugalmasság és az új irányelvek elfogadása.

„Kötelességünk, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy továbbra is az olimpiai programban maradhasson a sportágunk. Ezekkel a törekvésekkel is szeretnénk ápolni és továbbvinni az öttusa hagyományokat, a coubertini eszméket”– mondta Gallai István.

A hétfői ülést követően egy dolog biztossá vált: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, amely a sportok királynőjénél, az atlétikánál sem fogadta el a vegyes-váltóra vonatkozó kérést, öttusában sem tette programra a vegyes váltó számot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik