Párizs 2024: csütörtöktől lehet jelentkezni a jegyvásárlásra

MTI/N-P. T.MTI/N-P. T.
Vágólapra másolva!
2022.11.28. 12:19
A 2024-es párizsi olimpia szervezői egy egyszerűsített platformon keresztül értékesítik a jegyeket az eseményre, az első sorsolásra csütörtöktől lehet jelentkezni.

Ez az időszak január 31-én zárul, lakóhelyétől függetlenül bárki jelentkezhet, majd sorsolás dönt a szerencsésekről, akik februárban – egy megadott 48 órás időintervallumban – összeállíthatják jegycsomagjukat.

A belépőket egyetlen platformon szerezhetik be az érdeklődők, nem lesznek viszonteladók.

A jegyek fele 50 euróba (körülbelül 20 ezer forintba) vagy annál kevesebbe fog kerülni, míg egy három belépőt magában foglaló csomag ára 72 eurótól indul.

A második, ugyancsak sorsolásos szakaszra márciusban és áprilisban lehet regisztrálni, ennek májusban lesz az értékesítési fázisa, ekkor azonban csak egy-egy jegyet lehet majd lefoglalni, csomagokat nem. Ebben a szakaszban lehet belépőhöz jutni a megnyitóra vagy a záróünnepségre, illetve az olyan nagy érdeklődésre számot tartó versenyekre, mint például a 100 méteres síkfutás döntői, az úszófinálék vagy a kosárlabdadöntők.

A párizsi olimpiát 2024. július 26. és augusztus 11. között rendezik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik