Így még talán soha nem küzdöttek olimpikonok érmekért, mint ezúttal, hiszen Muhari Eszter párbajtőrvívó, Fojt Sára kajakos és Major Veronika sportlövő egyszer már kiérdemelte, hogy a nyakába akasszák a harmadik helyért járó bronzot, mindhárom hölgy a párizsi olimpián teljesített szenzációsan. Csakhogy az akkor kapott medáliák a vártnál gyorsabban kezdtek elkopni, így a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) és a sportolóknak ismét lépéseket kellett tennie a már egyszer elért cél felé. A történet jól végződött, mindhárom olimpikonunk új bronzérme megérkezett Budapestre, a „régi” kopott pedig visszakerült a feladóhoz. Ennek apropóján a Testnevelési Egyetemen Gyulay Zsolt, a MOB elnöke átadta a hölgyeknek a fényesen csillogó érmeket.
„Akinek volt szerencséje kijutni olimpiára, és olyan eredményesen szerepelt, hogy érmet is szerzett, az pontosan tudja, mennyire fontos, hogy ez a relikvia rendben legyen, hiszen ez egy megfogható bizonyítéka annak, hogy a sportoló ott járt az ötkarikás játékokon, és elért valamit. Amikor felvetődött a probléma, hogy a fenntarthatóság jegyében készített érmek sorra mennek tönkre, akkor megmozdult a MOB, a tettek mezejére lépett, és igyekezett beszerezni az újakat. Kicsikartuk ezeket az érmeket, és reméljük, jó lesz ránézni harminc-negyven év múlva, mint ahogy nekem is az a sajátomra. Reméljük, ezek az érmek már valóban tartósak lesznek, és a hölgyek majd mutogathatják az unokáiknak” – mondta Gyulay Zsolt, a MOB elnöke, korábbi olimpiai bajnok kajakozó.
A sajtónyilvános eseményen a hölgyek egymás mellett ülve nézhették végig újra, hogyan is sikerült elérni pályafutásuk meghatározó sikerét, majd egyesével átvették új érmeiket. Mindhármukra máshogy hatott a múltidézés, Major Veronika elérzékenyült, Muhari Eszter – elmondása szerint – már annyiszor visszanézte a győztes pillanatokat, hogy nem volt benne újdonság neki, Fojt Sára pedig magát kívülről látva jobban izgult, mint a K4–500 döntőjében a hajóban ülve.
„Izgalmasabb volt most megnézni a futamot, mint belülről átélni. Izgultam is, hogy biztos bejövünk-e most is harmadiknak. Elfelejtettem, hogy ilyen nehéz ez az érem, örülök, hogy ugyanúgy csillog, mint amikor Párizsban a nyakamba akasztották” – mondta Fojt Sára.