MTI
L. M.
2023.03.28 16:02 Frissítve: 2023.03.28 16:06

Párizs 2024: Az orosz jelenlétű sport a háború ellenére működik – Bach

A sport az orosz versenyzők részvételével működik az ukrajnai háború ellenére is – Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint.

Thomas Bach szerint nem fognak olyan megoldást találni, amely mindenkinek tetszik (Fotó: Getty Images)

 

„Az orosz és a fehérorosz útlevéllel rendelkező sportolók nemzetközi versenyeken való indulása működik” – erősítette meg Bach a NOB végrehajtó bizottsági ülésének keddi felvezetésén.

A tanácskozás egyik fő napirendi pontja az, hogy miként lehetne visszaengedni az orosz és a fehérorosz sportolókat a nemzetközi porondra, és hogyan indulhatnának ötkarikás kvótaszerző viadalokon.

„Szinte minden nap látjuk ezt számos sportágban, leginkább a teniszben, kerékpározásban és egyes asztalitenisz-viadalokon. Az Egyesült Államokban látjuk a jégkorongot, Európában vagy más földrészen a kézilabdát és a futballt is. Egyik esetben sem történt incidens” – fogalmazott a német sportdiplomata az oroszok részvételéről.

A NOB elnöke kitért arra is, hogy azok az országok, amelyek területén a versenyek zajlanak, nagyon kevés kivétellel vízumot adnak oroszoknak és fehérorosznak, máshol pedig még munkavállalási engedélyt is kapnak ezek a sportolók. Ismételten hangsúlyozta, hogy a politika nem lehet része a sportversenyeknek, és a sportolókat nem szabad megbüntetni az útlevelük miatt.

„Nem fogunk olyan megoldást találni, amely mindenkinek tetszik. Lehet, hogy ezzel együtt kell élnünk” – mondta Bach.

Több ország szerint viszont csak akkor lehetne engedélyezni az érintettek szereplését, ha Oroszország beszünteti a fehéroroszok által támogatott háborút, továbbá Ukrajna visszakapja szuverenitását és területi integritását. Ha ez nem történik meg, és az oroszok, fehéroroszok mégis versenyezhetnének a 2024-es párizsi olimpián, akkor Ukrajna akár bojkottálhatja is a játékokat.

Kedden 318 vívó írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben kifogásolják az orosz és fehérorosz sportolók visszatérését, „katasztrofális hibaként” jellemezték, hogy a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) és a NOB fontolóra vette ezt. A vasárnap zárult újdelhi női ökölvívó-világbajnokságot tucatnyi ország bojkottálta az orosz-fehérorosz jelenlét miatt.

2023.06.04 17:58:42

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. És hogy milyen edző volt, az egy hete 79 éves korában elhunyt korábbi kiváló öttusázó, vízilabdázó Bodnár János? Sportágtól függetlenül, íme rá egy jellemző mondat: „Ars poeticám nincs, mert az alapvetés, hogy nem csupán versenyzőt, embert is kell faragnom a tanítványaimból.”

2023.06.03 23:04:45

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Büszkén vállalja a klub iránti szeretetét, lassan egy éve pedig már hivatalosan is tesz, tehet a Lokiért.

2023.06.03 22:20:18

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Ez a publicisztika nem Suhajda Szilárdról, hanem a halálát övező reakciókról, a szokás szerint kettészakadt közhangulatról, a szinte kizárólag „féloldalas” gondolkodásról és véleményekről szól. Ezért vártam vele ennyit. Hiszen nem az a kérdés, kinek van igaza, hanem az, miért akarunk megint igazságot hirdetni olyan ügyben, amelyben egyetlen, objektív, osztatlan igazság nincs, nem is lehet.

2023.05.30 17:00:59

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Büszke rá, hogy harmadik olimpiai bajnoki címének megszerzése után megszólaltathatta Szilágyi Áront.