Parasport: A kétely viszi előre az embert – Szabó László

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2021.11.25. 07:04
null
Fotó: Tumbász Hédi
Szabó 2015 óta irányítja a Magyar Paralimpiai Bizottságot, a tokiói paralimpián évtizedek óta a legjobb eredményt érte el a magyar csapattal. A szervezet csütörtökön tart tisztújító közgyűlést, ő pedig motiváltan vágna bele az újabb elnöki ciklusba.

 

– Több mint hat éve, 2015 júliusában lett a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. Mi motiválta, hogy elvállalja?
– Zűrös időszak volt az a bizottság életében, az előző elnök, Gömöri Zsolt lemondott, és tűzoltás jelleggel kellett új elnököt választani – mondta a Nemzeti Sportnak Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, aki újra pályázik a posztra, és 2024-ig újra elvállalná a szervezet vezetését. – A 2016-os paralimpia végéig kaptam meg a bizalmat, Rio után újraválasztottak négy esztendőre, amiből végül öt lett a tokiói paralimpia halasztása miatt. Nem voltam kívülálló, de nem is volt olyan mély kapcsolatom a fogyatékos sporttal, mint ami az elmúlt években kialakult, de szerettem volna a lehető legtöbb embernek megmutatni, fogyatékosnak lenni nem azt jelenti, hogy vesztesnek lenni.

– Változott valamiben az elmúlt években?
– Azzal kezdeném, amiben nem változtam. Egy sportvezetőnek nyitottnak kell lennie a tanulásra minden nap, és ez nálam változatlan. Az ember minden nap ráébred, hogy mennyi mindent nem tud még, mennyi mindent kell még tanulnia. Ma már körültekintőbben hozok meg döntéseket, a fogyatékos sport tanított meg arra, hogy nem lehet mindent azonnal megoldani, van, amit hagyni kell, hogy az élet rendezze el. Nem lehet kényszeres problémamegoldóként élni az életünket.

– Miben változott a parasport Magyarországon?
– Profibb lett, a sport és az élet olyan területévé vált, amiben ennek szentelhetik az életüket azok, akik benne élnek, és nemcsak maguknak akarnak sikert szerezni, hanem a közösségnek, a nemzetnek. E teljesség megteremtésében rengeteget léptünk előre.

– Mit tart hat elnöki éve legnagyobb eredményének?
– Ahhoz értek a legjobban, hogy bizonyos ügyeket hogyan lehet kommunikálni, megmutatni a nyilvánosságnak úgy, hogy szerethető, hiteles és értékes legyen. A legtöbbet ezen a területen tudtam adni a magyar parasportnak, amelyet itthon már elismernek és megbecsülnek erkölcsi és anyagi értelemben egyaránt. Egyre több fogyatékkal élő ember gondolja úgy, hogy a sportban teljesedhet ki. Azok közül, akik Tokióban paralimpiai bajnokok lettek, Pap Bianka vagy Kiss Péter Pál például 2015-ben még messze kezdő sportolók voltak, tinédzseréveik közepén. Ők már olyan közegben sportolhatnak, amelyet elismertség és elfogadottság tekintetében elnökként talán én is jobbá tettem. Ma a paralimpiai bajnokok, például Illés Fanni vagy Ekler Luca nevét ugyanúgy ismerik az emberek, mint az olimpiai bajnokokét.

Szabó László (jobbra) tett azért, hogy Tokió paralimpiai bajnokai sokkal jobb közegben sportolhassanak, mint korábban
Szabó László (jobbra) tett azért, hogy Tokió paralimpiai bajnokai sokkal jobb közegben sportolhassanak, mint korábban

– Hezitált, hogy elvállalja-e a következő elnöki ciklust?
– A kétely viszi előre az embert az élet minden területén: amit csinálsz, vajon jól csinálod-e, hasznára válik-e a közösségnek? Nekem minden napom kételyekkel teli, a folytatás kapcsán is. Megkérdeztem nekem fontos sportvezetőket és barátaimat arról, milyen döntést hozzak, és végül arra jutottam, hogy folytatom a munkát.

– Mi tart most a legfontosabb feladatnak?
– Tartom azt, amit a tokiói paralimpia után mondtam, hogy eredményeket, elismertséget és anyagi támogatottságot tekintve a magyar parasport most olyan magasan van, mint még soha. Innen nem könnyű még magasabb fokra lépni, hiszen egyre nagyobb a konkurencia, Tokióban olyan országok nyertek érmet – Szingapúr, Malajzia, Izrael –, amelyek korábban a dobogó közelébe sem nagyon kerültek. Ebben a versenyben nem könnyű sportszakmailag előrelépni, de fel kell tűrni az ingujjat, és tovább kell dolgozni.

– Volt-e olyan döntése, amit ma már másképp csinálna, vagy a jövőben másképpen kell csinálnia?
– Talán két olyan ügy van, amellyel kapcsolatban úgy érzem, tehettem volna többet is. Az egyik, hogy lehettem volna hangosabb és harcosabb szószolója a 2024-es budapesti paralimpiának, többször világossá téve, hogy aki az olimpia ellen tiltakozik, az a paralimpia ellen is beszél. A másik, hogy miközben örülök, hogy 2023-ban Budapesten atlétikai világbajnokságot rendeznek, sajnálom, hogy nem sikerült elérni, hogy paraatlétikai világbajnokság is legyen hazánkban.

KÜZDÜNK A PEKINGI KVÓTÁÉRT
A téli paralimpia nagyságrendileg kisebb, mint a nyári, kevesebb ország engedheti meg magának az alapvetően drágább téli parasportokat. Kevesebb versenyszám is van a programban, sífutás, biatlon, alpesi sí, snowboard, curling és ülőjégkorong, így szakmai szempontból is szerényebb versenyről beszélhetünk. A 2018-as pjongcsangi játékokon még ötven ország sem indult, Magyarország ott volt három sportolóval. Szabó László elmondta, keményen dolgoznak azért, hogy ott lehessenek jövőre Pekingben is, egy szabadkártyás alpesisí-kvótára van esélyünk. Minimális esélye volt a kijutásra curlingválogatottunknak, de nem sikerült.
„Küzdünk ezért a kvótáért, mert sportdiplomáciai szempontból is fontos lenne, hogy ott legyünk Pekingben, de nem lehetnek vérmes reményeink” – fogalmazott a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, aki elmondta, hogy a legjobb téli parasportolónk a snowboardos Fekete Lilla, akinek jó esélyei lettek volna Kínában, de kivették a programból az ő kategóriáját a kevés versenyző miatt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik