LIPICZKY ÁGNES
LIPICZKY ÁGNES
2020.10.04 20:32 Frissítve: 2020.10.05 09:17

Öttusa ob: harmadszor győzött Alekszejev Tamara

Harmadik országos bajnoki címét szerezte meg az öttusázó Alekszejev Tamara, aki 2014 és 2019 után állhatott fel ismét a dobogó felső fokára.

Alekszejev Tamara örül a sikernek, de tudja, miben kell fejlődnie (Fotó: Hunpentathlon)



A rutin meg az évek még előnyt jelentenek, de érezhetően ott loholnak már a fiatalok az élmezőny sarkában – mutatja ezt Gulyás Michelle és Guzi Blanka eredménye, akik a laser runban 55 másodperces, valamint 1 perc 16 másodperces hátrányt ledolgozva robogtak fel a harmadik, illetve a negyedik helyre a versenyben.

De a rutin meg az évek még előnyt jelentettek ezen a napon, Alekszejev Tamara 26, Kovács Sarolta 27 győztes vívással alapozta meg a napját, előbbi a laser run negyedik helyéről indulva szerezte meg újabb bajnoki címét, utóbbi pedig meg tudta tartani helyét az élbolyban, s végül ezüstéremmel utazhatott haza Székesfehérvárra.

„Nem okozott különösebb meglepetést az országos bajnokság, hiszen várható volt, hogy tapasztalt versenyzőink viszik majd a prímet, Tamara nagyon jó fizikai állapotban van, Saci pedig meg tudta őrizni az előnyét a »futógép« fiatalokkal szemben. Aki nagyon kellemes meglepetést nyújtott, az Földházi Zsófia: rég láttam ilyen jól úszni és futni. Elégedett vagyok a teljesítményével”    – értékelte a látottakat Kállai Ákos női szövetségi kapitány, aki szerint igazi presztízse volt ennek az országos bajnokságnak, nagyon hiányzott már a téthelyzet, a versenylehetőség, s az ínséges idők után mindenki örömmel jött.

És hogy miként értékelte sikerét Alekszejev Tamara?

„Az egész napon úgy mentem végig, hogy mindenben maradt egy kicsi, de összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel, különösen a fizikai számokban elért eredményekkel. Idén a pandémia hozta helyzetben az úszásra és a futásra helyeztük a fő hangsúlyt, ezek lettek a nyerő számaim, de az is bebizonyosodott, hogy a vívásra és a lövészetre nagyobb hangsúlyt kell fektetnem, mert bár hazai páston elegendő volt ez az eredmény, nemzetközi szinten ennél jóval többre van szükség”   – magyarázta a székesfehérvári öttusázó, aki edzőjével, Dévay Lászlóval (aki a triatlonos Dévay Márk és Zsombor edző-édesapja) úgy készült egész évben, mintha rendeztek volna versenyeket. Most azonban az országos bajnokság után némi lélegzetvételhez juthat Alekszejev Tamara, akinek a bajnoki aranyért jár plusz négy nap pihenő.

ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM     
Nők. Egyéni. Országos bajnok:
Alekszejev Tamara (Alba Öttusa SE, edző: Varga Zoltán, Heilig Anita, Dévay László) 1352 (úszás: 2:17.94/275, vívás: 26/244, lovaglás: 286, laser run: 12:33.88/547),      2. Kovács S. (Volán Fehérvár) 1341 (2:11.47/288, 27/250, 293, 13:10.88/510), 3. Gulyás (KSI SE) 1329 (2:08.28/294, 18/196, 286, 12:27.45/553). Csapat. Ob: UTE (Földházi Zsófia, Kovács Eszter, Tóth Dorka Sára, e: Plásztán Attila, Karácsony Gyula, Balaska Zsolt, Kóra Dániel, Szekszárdi Ferenc, Kovács Iván, Papanitz Zoltán, Sós Attila, Sárdi Ákos, Serfőző Sándor, Magyari István, Pecz Réka, Orbán László, Ladvenszki József, Kárai Kázmér) 3912,      2. KSI (Gulyás, Breitner, Boros) 3889, 3. Volán Fehérvár (Kovács, Csizmazia, Szűcs) 3662

2021.09.17 13:21:33

Egyéb egyéni KOHÁN GERGELY

Idén nyáron megszerezte karrierje 15. érmét: mind közül a legértékesebbet, az olimpiai aranyat.

2021.09.16 20:17:28

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

A Dohában dolgozó muzsikus a katari fizetett nézőkről és a bravúrral szerzett Robben-fotóról.

2021.09.14 13:37:44

Egyéb egyéni B. D. K.

Az írek ketrecharcosa ezeken a képeken sem a szerénységéről tesz tanúbizonyságot.

2021.09.14 10:22:40

Egyéb egyéni B. D. K.

New York királynője, Emma Raducanu ragyogott, míg Lewis Hamilton furcsa szettben jelent meg.

2021.09.12 09:48:17

Egyéb egyéni NÉMETH ANDREA

Pelé, Schumacher, Messi – sportolók és a pápa találkozása VI. Páltól II. János Pálon át Ferencig.