Öttusa: Még mindig jó az öreg a háznál! – Marosi Ádám

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2021.06.14. 11:04
null
(Fotó: UIPM World Pentathlon/Nuno)
Áll a dobogó tetején, és potyognak a könnyei. Marosi Ádám úgy sír, mint egy kisfiú, pedig rég volt már gyerek. Harminchat esztendősen a mezőny egyik legidősebb versenyzője, és 2009 után ismét világbajnok, sőt immár olimpiai kvótás is! Rajta kívül a szintén arany­érmes magyar öttusacsapatot is ünnepelték a kairói éjszakában.

 

– Azt mondta, nem sokat aludt szombatról vasárnapra virradóra.
– Igen, mert a döntő már szombaton elkezdődött számomra egy briliáns vívással, amely 26 tussal életem legjobb eredményét hozta – kezdte Marosi Ádám. – Szárnyaltam a páston, tényleg flow-ba kerültem, nem győzök a formámért elég hálásnak lenni Peti bának (Halla Péter – a szerk.). Azt hittem, estére lecsitul bennem ez az érzés, de folyamatosan előjöttek bennem a képek a dobogóról meg a győzelemről. A szobatársamat, Bereczki Ricsit kértem meg, hogy valahogy próbálja elterelni a figyelmemet, mert a jelenben kell maradnom.

– Úgy tűnik, ez nagyon jól sikerült, hiszen majdnem hiba nélkül oldotta meg a napot.
– Így van, majdnem, mert a laser runban rengeteget hibáztam lövészetben, erre nem vagyok büszke. De az előny, amit összeszedtem, a többi számban elegendő lett. Az úszás során két másodpercet javítottam reggel, elégedett voltam ezzel a teljesítménnyel. A lovaglástól kicsit féltem, mert ha rossz lovat kap az ember, minden elúszhat, de szerencsére egy csodás, jó képességű lóval futhattam, nagyon élveztem ezt a számot.

– Ilyenkor az embert ismét elkapja a flow vagy azért remegnek a térdek, amikor a laser runban az élről kell indulni?
– Remegett az a térd, de a kezem jobban. Harminchat esztendős vagyok, ám most is azt mondom: más kávéház az első helyről indulni, talán sosem volt még ilyen a pályafutásomban. Fejben nem tudtam teljesen jelen lenni, de szerencsére a mögöttem induló orosz Lifanov sem, és végig magam mögött tudtam tartani.

– A fiatalok előretörését látva sokszor mondta már azt az idén, hogy ez nem az ön tempója, ez az öttusa már egy másik műfaj. Akkor most hogyan van ez?
– Így is éreztem, de tessék, úgy tűnik, még mindig jó az öreg a háznál. Amikor megtudtam, hogy elhalasztják az olimpiát, nagyon elkeseredtem, mert úgy éreztem, az a forma, amelybe tavaly májusra kerültem, és az a lehetőség, amit magam előtt láttam, nem jön vissza. Aztán megnyugodtam egy kicsit. Mindenkinek nehéz volt a pandémia, nehezen vészeltük át ezt az időszakot, ám végig igyekeztem úgy készülni, hogy mentálisan és lelkileg is friss maradjak. Amikor újra beindult a kvalifikációs sorozat, rájöttem, nincs baj, mert bár egy-egy versenyen hagytam ott pontokat, szakmailag mégis rendben volt a teljesítményem. Ahogyan ez a világbajnokság is. Nem győzök elég hálás lenni a stábomnak.

– Arany egyéniben és csapatban, Demeter Bence és Bereczki Richárd eredményével ugyanis a magyar válogatott is első lett. Ez már a régi időket idézi?

– Bízom benne, hogy igen.

– A mostani teljesítménye olimpiai kvótát ért. Hogyan gondol Tokióra?
– Nem baj, ha azt mondom, hogy most sehogyan? Azt hiszem, ezután legalább egy hétig nem megyek a sportpálya közelébe, mert ez a kvalifikáció rettentően sokat kivett belőlem.

– Fizikailag vagy mentálisan?

– Mindenhogy. Tudtam, hogy jönnek fel a fiatalok, s nekem versenyről versenyre a legjobb formámat, majdhogynem a maximumomat kellett hoznom, mégis sikerült. Keretbe foglaltam a kvalifikációmat, hiszen a pontszerzést tavaly februárban éppen itt kezdtem el, amikor megnyertem a kairói világkupát, s ugyanezen a pályán győzelemmel fejeztem be.

– A dobogón eleredtek a könnyei. Kiszakadt a feszültség?
– Ki. Azért hihetetlen megélni, hogy tizenkét év után ismét világbajnok vagyok, főleg mert tíz éve nem álltam egyéniben világbajnoki dobogón. Igaz, a gyűjteményemből az ezüst hiányzott, de egy cseppet sem bánom, hogy most egy aranyra kellett lecserélnem.

ÖTTUSA
VILÁGBAJNOKSÁG, KAIRÓ     

Férfiak. Világbajnok
: Marosi Ádám (Magyarország) 1435 pont (vívás: 26/256, úszás: 2:04.36/302, lovaglás: 300, laser run: 12:03.50/577, egyesület: BHSE, edző: Serfőző Sándor, Halla Péter, Balaska Zsolt, Tesánszki Mihály, Godó Tibor), 2. Alekszander Lifanov (Oroszország) 1426, 3. Ahmed Elgendy (Egyiptom) 1417, ... 9. Demeter Bence (Magyarország) 1401 (22/232+1, 2:03.14/304, 259, 11:35.20/605), ... 25. Bereczki Richárd (Magyarország) 1349 (11/166, 2:05.79/299, 299, 12:02.80/578), ... 34. Kardos Bence (Magyarország) 1284 (5/130, 2:04.65/301, 299, 12:26.20/554).
Csapat. Vb:
Magyarország (Marosi Ádám, Demeter Bence, Bereczki Richárd) 4185 pont, 2. Németország 4183, 3. Egyiptom 4171.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik