Öttusa: Európa-bajnok a magyar női csapat

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2021.07.09. 18:35
null
Guzi Blanka egyéniben Eb-ezüstérmes, csapatban Európa-bajnok lett (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)
Aranyérmet nyert pénteken a Guzi Blanka, Simon Sarolta, Réti Kamilla összeállítású magyar csapat a hagyományos versenyben az oroszországi öttusa Európa-bajnokságon. Egyéniben Guzi második, Simon harmadik, Réti pedig 13. lett. Győzött a litván Ieva Serapinaite.

Az olimpia közelsége miatt csonka, hiányos mezőnyű Európa-bajnokságon rajtoltak és szerepeltek eredményesen a magyar hölgyek. Bár 24 tagú mezőny gyűlt össze a női egyéni viadalra, olimpiai és világbajnoki érmesek is rajtoltak, így ebből a szempontból nagyon is értékesnek mondható Guzi Blanka ezüst-, Simon Sarolta bronzérme és a magyar női csapata győzelme.

„Nem akarom túlértékelni ezt a versenyt és nem akarom leértékelni a lányok szereplését, mert bár csonka volt ez az Európa-bajnokság, az ő tudásukhoz mérten méltó ellenfeleik akadtak a mezőnyben. Amiért jöttek, megcsinálták, mindenki megkapta azt a visszajelzést, élményt, érmet, amely sokat adhat majd a jövőjük szempontjából, amelyre tudnak építkezni. Tudtak magunknak bizonyítani egy olyan versenyen, amely több volt mint egy B kategóriás viadal, amelyen megélhették a nagy verseny izgalmát és tétjét” – értékelt Kállai Ákos női szövetségi kapitány.

„A helyén tudom kezelni ezt a sikert, ugyanakkor mindig jó érzés, ha az ember dobogóra tud állni egy versenyen. Örülök az ezüstnek, de egyben fáj a szívem, mert az aranyérem lehetősége is benne lett volna a szereplésemben, mindegyik számban maradt egy kicsi, és ezúttal pont az egyik erősségem, a lövészetem hagyott cserben. A futásra és az úszásra büszke vagyok, utóbbiban a legjobb eredményemet értem el” – mondta Guzi Blanka.

Simon Sarolta első egyéni Eb-indulását élhette meg, s rögtön éremmel debütált, ami jó érzéssel töltötte el.

„Sokat voltam gödörben az elmúlt évek során, így óriási öröm számomra ez a siker, ahogyan az is, hogy életem első egyéni Eb-indulásán tudtam bizonyítani. Tudjuk, hogy csonka volt ez a mezőny, de nekünk itt kellett rajthoz állnunk és megmutatnunk azt, amit tudunk” – tette hozzá Simon Sarolta.

A két egyéni dobogós eredmény alapján egyértelmű volt, hogy csapatban aranyérmet ünnepelhetnek a mieink, így az egyéni versenyben 13. helyen záró Réti Kamilla nyakába is érem kerülhetett.

ÖTTUSA EURÓPA-BAJNOKSÁG, NYIZSNIJ NOVGOROD
Nők
Európa-bajnok:
Ieva Serapinaite (Litvánia) 1376
2. Guzi Blanka (Magyarország, egyesület: Miskolc Swimming Pentathlon, edző: Fázold Henrik, Dancsházy-Nagy Tamás, Magyary István, Godó Tibor, Török Alfréd, Balaska Zsolt, Kállai Ákos) 1369 (úszás: 2:17.78/275, vívás: 10/205, lovaglás: 300, laser run: 11:51.70/589)
3. Simon Sarolta (Magyarország, egy: Csepel SC, ed: Belák János, Bakodi Róbert, Balaska Zsolt, Vizsoli Mária, Rajszki Péter) 1361 (2:31.12/248, 15/243, 300, 12:10.60/570)
...13. Réti Kamilla (Magyarország) 1280 (2:30.40/250, 10/202, 285, 12:37.30/543)
Csapatverseny
Eb:
Magyarország (Guzi Blanka, Simon Sarolta, Réti Kamilla) 4010
2. Oroszország 3900
3. Olaszország 3845

Legfrissebb hírek

100 éve született Benedek Ferenc

Egyéb egyéni
23 órája

Az ifjúsági öttusázóknál újra szólhat az orosz himnusz

Egyéb egyéni
2026.01.28. 14:44

Koleszár Mihály és Guzi Blanka 2025 legjobb magyar öttusázója

Egyéb egyéni
2026.01.23. 09:46

Az öttusázó Guzi Blanka élvezi a hóban futást

Egyéb egyéni
2026.01.14. 08:50

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott

Egyéb egyéni
2026.01.12. 11:24

Népsport: A szovjetek kimentek, Szondy István hazajött

Népsport
2025.12.29. 08:00

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2025.12.26. 07:04

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2025.12.23. 19:20
Ezek is érdekelhetik