Öttusa Eb: nem okozott gondot az elődöntő a férfiaknak

M. I. P.M. I. P.
Vágólapra másolva!
2022.09.15. 22:49
null
Bőhm Csaba pacsizik Demeter Bencével (Fotó: Magyar Öttusaszövetség)
A férfiak is megkezdték a szereplést az öttusázók Európa-bajnokságán Székesfehérváron: az A-csoportból Demeter Bence és Bőhm Csaba, a B-csoportból Bereczki Richárd és Szép Balázs jutott tovább, míg Regős Gergely és Marosi Ádám búcsúzott.

 

Ahogy szerdán a nőknél, úgy csütörtökön a férfiaknál is hat magyar állhatott rajthoz – mindkét selejtezőcsoportban hárman –, ám közülük csak négyen juthattak tovább az elődöntőbe, így sokkal inkább egymással versenyeztek, mint a nemzetközi mezőnnyel, már csak azért is, mert Demeter Bence, Bőhm Csaba és Regős Gergely például csoportja első három helyén végzett.

„Bence kiválóan teljesített a páston, ennek köszönhetően szinte már a körvívással biztosította az elődöntőbe jutást, s mivel az úszás is jól sikerült, a futás-lövészet kombinált versenyszámban, a laser runon nem kellett megerőltetnie magát – kezdte az értékelést Martinek János, a férfiválogatott szövetségi kapitánya. – Csabinak sem ment rosszul a vívás, bár annyira nem volt erős, mint Bence, de így is két tus előnye volt Regős Gergellyel szemben, akinek viszont elég hektikusra sikerült ez a versenyszám, ráadásul úszásban is hozott rajta Bőhm, aki így húsz másodperc körüli előnnyel kezdte meg a laser runt, innen nehéz lett volna Gergőnek megfogni a többieket” – tette hozzá.

A B-csoportban az olaszok másolták a magyarok A-csoportos eredményét, a mieink a 4–5–6. helyen osztoztak, Bereczki Richárd ért be előrébb, mögötte Szép Balázs és Marosi Ádám.

„Vívásban nagyon körbeverte egymást a mezőny, nem volt kiugró eredmény, így semmi sem dőlt el ezen a ponton a második selejtezőben, nagyon szoros volt az állás. A kombinált versenyszámra Ádám a harmadik helyről rajtolt, mögötte volt Ricsi több mint húsz másodperccel, de már az első lövészet után helyet cseréltek, és innentől Bereczki nem engedte ki a kezéből a továbbjutást. Szép Bazsi is szépen teljesített, azt a stabil formát hozta, amit megszokhattunk tőle már a szezonban, és nagyjából nyolcvan méter lehetett az előnyük Marosival szemben, mielőtt utoljára lőállásba álltak” – beszélt a versenyről a kétszeres olimpiai bajnok egykori versenyző.

Regős Gergely ötödik legjobb magyarként hétfőn, az Európa-bajnokság záró napján még a vegyes váltóban rajthoz állhat, Marosi Ádám pedig úgy döntött, pihenőt tart, és a következő szezonban ismét megpróbálja felvenni a versenyt a fiatalokkal – a négy elődöntősünknek pénteken a rangsoroló vívással folytatódik a megméretés.

Biztató női szereplés körvívásban
A férfiak két selejtezőcsoportja között rendezték a női rangsoroló vívást: Simon Saroltának kifejezetten erőssége ez a szám, így a harmadik helyen végzett, míg Guzi Blanka és Gulyás Michelle egyaránt eggyel több győzelmet szerzett, mint ahány tust kapott – előbbinek ez azért különösen fontos, mert épp a körvívásban szokott bizonytalankodni. Barta Luca 13 győzelemmel és 22 vereséggel a 31. helyről várja a folytatást.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik