Orosz doppingbotrány: a WADA 47 gyanús mintát küldött szét

Vágólapra másolva!
2019.11.05. 11:34
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) 47 mintát küldött szét sportági világszövetségeknek, amelyek vélhetően pozitív eredményt hoztak.

A WADA keddi tájékoztatása szerint a minták a 2015-ben felfüggesztett moszkvai laborból származnak, és bizonyítottan nem manipulálhatták őket utólag.

A WADA azokkal a „következetlenségekkel” összefüggésben indított vizsgálatot, amelyeket a moszkvai laboratórium év elején átadott elektronikus adatainak vizsgálata során fedezett fel.

Egy évvel az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) felfüggesztésének megszüntetése után tehát ismét fennáll a veszélye annak, hogy a RUSADA működését nem megfelelő kategóriába sorolja a WADA, amely januárban jutott hozzá a moszkvai laboratórium adatbázisához. Ebben az esetben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) akár ki is tilthatja a tokiói olimpiáról Oroszországot.

A RUSADA-t és a moszkvai labor működését 2015 végén függesztették fel, mivel a WADA az év novemberében nyilvánosságra hozta illetékes bizottságának vizsgálati jelentését, amely megállapította, hogy Oroszországban átfogó doppingolás zajlott. Egy évvel később a WADA által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy Oroszországban a doppingot állami támogatással, rendszerszintűen alkalmazták. A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között harminc sportágban mintegy ezer sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.

Az orosz sportolók a 2016-os, riói olimpián még elkerülték a teljes kizárást, a pjongcsangi téli játékokról ugyanakkor már kitiltották Oroszországot, és sportolóinak külön engedélyt kellett kérniük a szerepléshez. Aki ezt megkapta, csak semlegesként, olimpiai zászló alatt vehetett részt a versenyeken.

Jurij Ganusz, a RUSADA vezetője októberben azt jósolta, hogy Oroszországot kizárják a 2020-as tokiói nyári, valamint a 2022-es pekingi téli olimpiáról is. Egy hónappal korábban Sztanyiszlav Pozdnyakov, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke is hasonlóan vélekedett.

Legfrissebb hírek

Három évre eltiltották a női maratoni futás világcsúcstartóját

Atlétika
22 órája

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Tiszeker Ágnes: A „doppingolimpiának” nagyon rossz üzenete van a sport számára

Egyéb egyéni
2025.10.06. 21:28

Lejár az eltiltása, visszatér doppingvétsége után az orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2025.10.02. 19:28

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
2025.09.30. 12:04

Dopping miatt módosult három sílövőszám olimpiai sorrendje

Téli sportok
2025.09.19. 18:33

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09
Ezek is érdekelhetik