Olimpia 2032: a MOB meglepődött a NOB és Brisbane „célzott párbeszédjén”

Vágólapra másolva!
2021.02.25. 18:35
null
Brisbane előnybe került az ötkarikáért zajló versenyben? (Fotó: AFP)
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) „meglepetésként értesült” arról a szerdai hírről, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Brisbane-t részesíti előnyben a 2032-es nyári olimpia megrendezésére, és ezért párbeszédet kezdeményez az ausztrál várossal – közölte az MTI.

A MOB csütörtökön az MTI megkeresésére adott válaszában azt írta, „semmi sem mutatott arra eddig, hogy a NOB előrehaladott tárgyalásokat folytat az ausztrálokkal”.

A hazai olimpiai bizottság kiemelte, hogy „a Budapest2032 Bizottság február 23-i alakuló ülésén sok szó esett arról, hogy az olimpiák pályázási formája jelenleg nem pontosan definiált”.

„Ahogy az odaítélés folyamata sem egyértelmű, úgy a bejelentés valódi súlyát is nehéz pontosan megítélni. Várjuk a további fejleményeket, miközben a kezdeti lépéseinket folytatva kívánunk tovább haladni a megkezdett úton, amely a jövőben egy budapesti olimpia megrendezéséhez vezet” – olvasható a MOB MTI-nek küldött válaszában.

A NOB szerdán jelentette be, hogy az előzetes felmérések alapján Brisbane a preferáltja, és tárgyalásokat kíván folytatni a lehetséges rendezésről. Ha ezek sikeresek lesznek, akkor a NOB végrehajtó bizottsága a közgyűlésnek azt javasolja majd, hogy Brisbane legyen a 2032-es nyári ötkarikás játékok házigazdája. Ez a lépés jelentősen gyengíti a többi érdeklődő esélyét, az előnyben részesített státusz pedig azt szolgálja, hogy a többi érdeklődő több éven át ne fordítson feleslegesen kiadásokat a kandidálásra.

Brisbane mellett érdeklődését jelezte még Katar, Újdelhi, Jakarta, Isztambul, Szentpétervár, valamint két kínai város, Csengtu és Csungking is.

A koronavírus-járvány miatt tavalyról idénre halasztott nyári olimpiának Tokió ad otthont, a 2024-es játékokat Párizsban, a 2028-ast pedig Los Angelesben rendezik.

Ausztrália eddig két nyári olimpiát rendezhetett: 1956-ban Melbourne, 2000-ben pedig Sydney volt a helyszín.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik