Nem delegál MOB-tagot a Sportjus Magyar Sportjogász Társaság

2026.06.20. 16:46
null
Fotó: Árvai Károly
A Sportjus Magyar Sportjogász Társaság egyoldalúan lemondott tagdelegálási jogáról a Magyar Olimpiai Bizottságban (MOB).

A társaság szombati sajtóközleménye szerint Szilágyi Zoltán alelnök, háromszoros olimpikon, többszörös magyar bajnok és válogatott úszó korábban már hosszú éveken keresztül eredményesen és sikeresen tevékenykedett MOB-tagként a jogi és etikai bizottságban.

Újabb tagfelvételi kérelme és a tagjelölt személye az alapszabályban előírt feltételeknek megfelelt, továbbá Szilágyival szemben kizáró ok nem vetődött fel, így a MOB február 18-án tagként nyilvántartásba vette, majd ezt a május 16-i közgyűlés megerősítette.

Szilágyi MOB-tagsága a napokban azért váltott ki nagy visszhangot, mert lánya, Szilágyi Liliána Európa-bajnoki ezüstérmes, ifjúsági olimpiai bajnok úszó 2021 decemberében úgy nyilatkozott, hogy apja – korábbi edzője – testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta őt. Szilágyi Zoltán minden vádat tagadott. Az ügyben a Fővárosi Törvényszék eljárást, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) vizsgálatot indított, Szilágyi Zoltán pedig becsületsértés miatt beperelte a lányát.

Papp Gábor ügyvéd, a MÚSZ vizsgálóbizottságának elnöke, 2022 márciusában bejelentette, hogy „a rendelkezésükre álló bírósági ítélet – amely kimondta, hogy Szilágyi Zoltán Szilágyi Liliána irányában agresszív viselkedést tanúsított, és Szilágyi Gerda fejlődését akadályozza –, valamint a bizottság által meghallgatott személyek egybehangzó állítása alapján meggyőződtek arról, hogy mindaz, amiket Szilágyi Liliána a nyilvánosság előtt állított, megfelel a valóságnak”.

A Sportjus Magyar Sportjogász Társaság leszögezte, hogy Szilágyi Zoltán delegálása során mindenben a vonatkozó jogszabályoknak, valamint a MOB alapszabályában foglaltaknak megfelelően járt el.

„A társaság elítéli, hogy jogerős bírósági elmarasztaló ítélet hiányában média- és közéleti szereplők prejudikálnak, és ezzel a magyar sport tagjaira befolyást gyakorolnak, a jogbiztonságot veszélyeztetik. A MOB közleményének ismeretében, a jogállamiság alapelvének látható sérelme miatt, valamint az olimpizmus szellemének védelme érdekében a Sportjus Magyar Sportjogász Társaság a MOB-tagság delegálási jogáról egyoldalúan lemond” – áll a közleményben.

Egyéb egyéni
2026.06.19. 15:57

A MOB alapszabály-módosítást kezdeményez a Szilágyi Zoltán-ügy kapcsán

Gyulay Zsolt elnök „a jövőbeni hasonló helyzetek elkerülése érdekében” változtatna.

 

Legfrissebb hírek

Emlékoszlopot állítanak a magyar olimpiai bajnokok tiszteletére

Tenisz
2026.10.22. 12:52

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

Afrika először – hamarosan útra kelnek ifjú olimpikonjaink Dakarba

Egyéb egyéni
2026.10.09. 11:31

LA 2028: országúton, a hegyi és a BMX szakágban remél kvótát a Magyar Kerékpáros-szövetség

Kerékpár
2026.10.08. 15:23

A BOM csatlakozik a MOB olimpiai kezdeményezéséhez

Egyéb egyéni
2026.10.07. 10:45

Olimpia 2036: Gyulay Zsolt kérte, hogy tárgyalják meg a MOB koncepciójavaslatát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 16:19

A MOB érdekképviseletet és közvetítői szerepet vállal a szövetségek és a sportirányítás között

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:15

A MOB több esetben mellőzte a közbeszerzési eljárást az ÁSZ szerint

Egyéb egyéni
2026.08.31. 13:18