Olimpia 2024: kikerült két versenyszám a programból

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.05. 13:59
A Nemzetközi Vitorlásszövetség (World Sailing) döntött a 2024-es párizsi olimpiai hajóosztályokról, eszerint kikerül a programból a finn dingi és a 470-es.

A határozat szerint – amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak jóvá kell hagynia – új hajóosztályként bekerült egy kétszemélyes, nyílt tengeri tőkesúlyos kategória, amelyben vegyes csapatok versenyeznének, valamint egy közelebbről még meg nem határozott, szintén kétszemélyes, vegyes osztály.

Magyar vitorlázók finn dingiben – amely 1952 óta szerepel az ötkarikás műsorban – és 470-esben is többször indultak a játékokon. Finn dingiben Berecz Zsombor már tokiói kvótás, méghozzá történelmi világbajnoki címmel szerzett részvételi jogot augusztusban. Így jelen állás szerint a 32 éves vitorlázónak Tokió lesz az utolsó olimpiája az egyszemélyes, nehézsúlyú osztályban.

Hajdú Balázs, a Nemzetközi finn dingi-szövetség elnöke az MTI-nek elmondta: az egyenjogúság jegyében került veszélybe a hajóosztály. A cél ugyanis, hogy a 10 hajóosztályból 5 férfi és 5 női legyen, jelenleg – azaz Tokióban is – 6:4 ez az arány a férfiak javára.

„A finn dinginek nem volt úgymond női párja, így először egy összevont egyszemélyes osztály ötlete vetődött fel. Aztán a kongresszuson az utolsó pillanatban benyújtottak egy beadványt egy vegyes, offshore osztályról, amit a franciák erősen támogattak, márpedig ők lesznek a rendezők” – mondta Hajdú Balázs. Hozzátette, ez egy teljesen „kipróbálatlan elképzelés”, ráadásul tavon nem is lehet tesztelni a tengeri navigálást.

A finn dingisek számára még két lehetőség van, hogy olimpiai programban maradjanak. Egyrészt az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatot folytat a Nemzetközi Vitorlásszövetség ellen, mert több hajóosztály esetében egyetlen gyártó áll a háttérben. A finn dingi viszont megfelel a versenyjogi követelményeknek.

A másik remény, hogy a most megszavazott 2024-es műsort a NOB-nak még jóvá kell hagynia.

„A NOB felel például a biztonságért, márpedig egy két éjszakás távolsági vitorlásverseny esetében lehetnek problémák. Emellett ott van a közvetítés kérdése is” – fogalmazott Hajdú Balázs.

A 470-es Gyapjas testvérpár, Balázs és Zsombor is pályázik a tokiói utazásra, ők az idén a junior Eb-n és vb-n is érmesek voltak, azaz a 2024-es olimpián jó esélyekkel indulhattak volna.

A nemzetközi szövetség kongresszusán Magyarország nyerte el a 2019. évi képzési és fejlesztési szimpózium rendezési jogát, ennek helyszíne Balatonfüred lesz, időpontja 2019 márciusa. A tanácskozáson többek között napirendre kerül még a versenyszervezés, az edzői tevékenység, az önkéntesség, a marketing és promóció, a stratégiatervezés és a paravitorlázás fejlesztése – a magyar szövetség honlapja szerint.

Magyarország pályázott a 2020-as World Sailing konferenciára is, ezt azonban Abu-Dzabi rendezheti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik