Ökölvívás: harmadik alkalommal lesz Miskolc az ob házigazdája

Vágólapra másolva!
2022.12.01. 14:47
Komoly, több mint 200 fős mezőnnyel rendezi meg a jövő héten a HELL Fight Club küzdősport egyesület és a Magyar Ökölvívó Szövetség az ökölvívók idei országos bajnokságát, melynek 1989 óta először Miskolc ad otthont.

 

 

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a borsodi megyeszékhely 1976-ban rendezhetett először ob-t, majd tizenhárom évvel később volt ismét házigazda, így a mostani a város történetének harmadik ökölvívó országos bajnoksága lesz.

„Több tényező is motiválta, hogy a HELL Fight Club Küzdősport Egyesület és a Magyar Ökölvívó Szövetség közösen rendezze meg ezt a rangos eseményt. Sokszor beszéltük edzőkkel, bokszot szerető vendégekkel, barátokkal, milyen régen adott otthont Miskolc ökölvívó eseménynek. Nagy dolognak tartjuk, hogy a HELL Fight Club ilyen rangos versenyt tud hozni Miskolc városába, 33 év után. Az is ösztönző volt, hogy jelenleg több felnőtt versenyzőnk is van, aki eséllyel szállhat ringbe akár az aranyéremért is” – mondta Mádi Tamás, a HELL Fight Club elnöke.

A bajnokság szerdán kezdődik, a döntőket pedig szombaton 15 órától rendezik meg a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az ob-n kifejezetten nagy mezőnyre lehet számítani, az előzetes nevezések alapján 51 klub 208 öklözője lép szorítóba. A nők versenyében 69-en, a férfiakéban 139-en szerepelhetnek majd.

„Kivételes éven vagyunk túl, kivételes eredményekkel. Fiataljaink remek eredményeket értek el az utóbbi időszakban, elég, ha csak Gémes Levente ifjúsági világbajnoki ezüstérmére gondolunk, most a felnőtteken a sor– mondta Tóth Zsuzsanna, a magyar szövetség főtitkára. – Úgy vélem, nagyszerű magyar bajnokság elé nézünk. Bízom benne, hogy minél többen jönnek ki szurkolni kedvenceiknek, a nevezések alapján színvonalas összecsapások várhatók.”

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kábítószer-birtoklás miatt körözi a rendőrség a korábbi, világbajnoki érmes magyar bunyóst

Ökölvívás
3 órája

Elárverezik George Foreman garázsban felejtett 1968-as olimpiai aranyérmét

Ökölvívás
3 órája

Ökölvívás: a szerda nem a mi délelőttünk volt a budapesti U23-as Európa-bajnokságon

Ökölvívás
2025.11.26. 12:41

Ökölvívás: Gémes Levente már érmes a budapesti U23-as Eb-n

Ökölvívás
2025.11.25. 18:47

Horváth Laura és Dobos Rebeka negyeddöntős a budapesti U23-as ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
2025.11.25. 13:54

Egy győzelem, négy vereség a budapesti U23-as Eb-n

Ökölvívás
2025.11.23. 17:07

Gennagyij Golovkin az új World Boxing-elnök, Kovács István épp kimaradt az elnökségből

Ökölvívás
2025.11.23. 14:45

Veres Roland első menetes kiütéssel nyerte első profi bokszmérkőzését

Ökölvívás
2025.11.23. 11:39
Ezek is érdekelhetik