POZSONYI SZILÁRD (München) 2022.08.12 12:04 Frissítve: 2022.08.14 12:01

Multisport Eb, evezés: a legjobb pályára került a címvédő magyar páros a döntőben

A legtöbb egységünk B-döntőbe kvalifikálta magát a müncheni Európa-bajnokságon, míg Szabó Bence és Furkó Kálmán egy „titkos” futamon biztosította be a legkedvezőbb pályát a vasárnapi döntőre. Simon Béla és Juhász Adrián ötödik lett, így a legtöbb egységünkhöz hasonlóan ők is a B-döntőre készülhetnek.


A Simon Béla, Juhász Adrián kettős ötödik lett és készület a B-döntőre (Fotó: MTI)

Másodikként ért célba, így továbbjutott a szombati középdöntőbe a férfiak kétpár vigaszágáról a Bácskai Máté, Szabó Márton duó az evezősök pénteki versenynapján.

A futamot Szerbia nyerte meg, amire Szabó számított, s kiemelte, az is segített a teljesítményüknek, hogy az előző naphoz képest tisztább a víz, kisebb az ellenszél.

„Próbáltunk az elején meglépni, és onnan, a pozíciónkat tartva megoldani a feladatot – tette hozzá Bácskai. – A szombati középdöntőben ugyanez lesz a stratégiánk, reménykedünk az A-döntőben, de a B-döntő reálisabb eredmény.”

Könnyűsúlyú kettesben Szabó Bence, Furkó Kálmán egység megnyerte az pályaosztó előfutamot (amely a hivatalos programban egyébként nem is szerepelt) a török, szlovén ellenfelek előtt, így alapvetően a középső pályáról indulhat vasárnap – kivéve, ha a versenybírók úgy ítélik meg, hogy a körülmények miatt nem egyenlőek a feltételek a pályákon, ebben az esetben a legkedvezőbbnek megítélt sávban evezhetnek a mieink. A szövetségi kapitány Molnár Dezső egyébként ehhez a pároshoz fűzi a legnagyobb reményeket, nem is azért, mert csak három induló nevezett a kategóriában, hanem mert címvédőként érkeztek Münchenbe.

„Meglepődtem, milyen korán az élre kerültünk – értékelte a futamot Furkó. – Nem azt szoktuk meg, hogy tíz-tizenöt csapás után már mi vezetünk, az elmúlt években inkább az volt a jellemző, hogy az erős utolsó ötszáz méterünkkel érjük el az eredményeinket. Ezúttal azonban hamar élre álltunk, aztán fenntartható utazótempót diktáltunk.”

Társa, Szabó Bence hozzátette, hasonló stratégiával vágnak majd bele a vasárnapi döntőbe is, s bár sokkal szorosabb versenyre számít, sikerült tartalékolni az erejükkel is – köszönhetően, hogy a hajrában nem kellett kihajtaniuk magukat.

Tamás Bence és Galambos Péter, szintén könnyűsúlyban, kétpárban B-döntőbe jutott.

Tamás elmondása szerint ez a páros is a vezetés korai megszerzését, majd megtartását tűzte ki célul, azonban ezt nem sikerült megvalósítani: hiába törtek az élre hamar, a futam közepénél lemaradtak a mezőnytől. Galambos hozzátette, bár szerettek volna jobban teljesíteni, az eredmény hűen tükrözi a realitást, s a B-döntőben a középső helyezések egyikével lenne elégedett.

Kevesebb sikerrel járt Szigeti Roland, aki könnyűsúlyú egyesek között a vigaszágon negyedikként ért célba, így búcsúznia kellett a versenytől.

A versenynap utolsó magyar érdekeltségű futamában Simon Béla és Juhász Adrián ötödik lett, így a legtöbb egységünkhöz hasonlóan rájuk is B-döntő vár.

„Nem indult meg a hajó, mint az első napon, mivel a hajrára annyira le voltunk maradva, hogy esélyünk sem lett volna az A-döntőre
– számolt be a futamról Juhász. – Sok erőt kivett belőlünk a csütörtöki előfutam, aminek köszönhetően a legjobb tizenkettőbe kerültünk, az ott látott teljesítményt nem tudjuk minden nap megismételni. Nagyon egyben van a mezőny, látható volt a mai C-döntőben is, hogy a reményfutamhoz képest teljesen más sorrend alakult ki, egy-két rossz csapás helyezésekbe kerülhet.”

Simon a szombati B-döntő előtt elárulta, igyekeznek minél jobban kipihenni magukat, hogy ismét a csütörtöki formájukat hozzák, a terv pedig az első 1000 méter után két-háromszáz méterenként emelni egyre feljebb tolni a tempót, az utolsó ötszázon pedig „nyomni, ahogy a csövön kifér”. Azt is megjegyezte, a nap közben feltámadó szél nem nekik kedvez, hiszen például az általa csak „hegynek” nevezett, kétméteres óriásokból álló román egység meg sem érzi a széllökéseket, a kisebb magyaroknak ez komoly hátrány.

2022.09.23 10:36:26

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

2022.09.22 15:58:21

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

2022.09.22 10:56:45

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A világkupának fontos szerepe van az októberi világbajnokság előtt.

2022.09.21 23:46:41

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Aki mindebből csak a versenyzői becsvágyra következtet, az a helyzet alapos továbbgondolására szorul. Szívesen segítek neki. Szekeres Pál ép sportmúltja, beágyazottsága, annak szolgálatba állítása olyan változtatásokra is képes volt, amelyek révén Magyarország ma a parasportban is felzárkózott a világ élvonalához.