Multisport Eb: az olimpiai számokban van hová javulni kajak-kenuban

POZSONYI SZILÁRDPOZSONYI SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2022.08.11. 10:00
null
A könnyűsúlyú egypár címvédője, a tavalyi Eb-győztes <strong>Galambos Péter</strong> ezúttal kétpárban indul Tamás Bencével (Fotó: Magyar Evezősszövetség)
Összesen kilenc olimpiai sportág európai szövetsége állt össze szervezetten, egy időben, egy helyen megrendezni a kontinensbajnokságát. A 2018-as glasgow-i és berlini közös rendezésű esemény után csütörtöktől másfél hét erejéig München válik a földrész sportfővárosává, ahol a kilenc sportágból hétben magyar versenyző(k)nek is szurkolhatunk – csak sportmászásban és strandröplabdában nem lesz indulónk. Összeállításunkban szemügyre vesszük, melyik sportágban mire számíthatunk a multisport Európa-bajnokságon.

 

EVEZÉS – A cél: minél több párizsi kvóta

Két A-döntőben és több olimpiai kvótaszerzésben bízik Molnár Dezső, az evezősök szövetségi kapitánya a csütörtökön rajtoló Európa-bajnokságon.

Molnár Dezső (Fotó: Kiss János/Új Néplap)
Molnár Dezső (Fotó: Kiss János/Új Néplap)

– Tizenkét magyar evezős utazik Münchenbe. Minden rendben zajlott a felkészülésük során?
– Nem teljesen, több hajóosztályban is akadtak problémák – válaszolta Molnár Dezső, az evezősök szövetségi kapitánya. – A könnyűsúlyú kétpárban sokáig tartott a válogatás, míg a normálsúlyúaknál úgy döntöttünk, hogy Bácskai Máté ezúttal Szabó Mártonnal indul, és a szeptemberi vébén evezhet Ács Kristóffal. Ennek az az oka, hogy mindkettejüket szeretnénk az olimpiai keretben tartani, hogy kvótát érő helyen végezzenek. Nem mellesleg a további finanszírozásunknak is ez a feltétele.

– A könnyűsúlyú kettes, Szabó Bence és Furkó Kálmán címvédőként várja a viadalt. Tőlük ezúttal is jó szereplésre számíthatunk?
– Abszolút, az a vonal teljesen rendben van, inkább a kettesben induló rutinos Simon Béla, Juhász Adrián alkotta egység miatt aggódtam, mert többször betegek is voltak, azonban a világkupaversenyeken jó eredményeket értek el, és most is megfelelő állapotban vannak. Nem utolsósorban én edzem őket, de a viccet félretéve: együtt készültek a Szabó, Furkó kettőssel, úgyhogy nagyon bízom bennük.

– Egyetlen női egységünkben, a kétpárban induló Preil Vivienben és Krémer Eszterben is?
– A női szakágnak jól sikerült a felkészülése, náluk adódott a legkevesebb probléma, ezért is bízom a szép eredményben. A szurkolóknak kevésbé látványos, de nekik is az olimpiai kvóta megszerzése a cél.

– Pétervári-Molnár Bendegúz tavaly Tokióban a tizedik helyen végzett, az idén is remekelt a világkupákon. Folytatódhat a jó sorozata?
– Igen, Pétervári folyamatosan edzőtáborban készült az Eb-re, Luzernben és Belgrádban is bizonyította, hogy még mindig jó formában van, ezért tőle az A-döntő is elvárható.

– Galambos Péter a könnyűsúlyú egypár címvédője, ezúttal viszont kétpárban indul Tamás Bencével. Mi az oka?
– A finanszírozási kényszer, ugyanis a magyar sportban a nem olimpiai számokban elért eredmények után nem kapunk pénzt. Ezért Péternek olimpiai számot kellett választanunk, így állt össze Tamás Bencével kétpárban. Kicsit visszás a helyzet, nehezen dolgozzuk fel, de természetesen büszkék vagyunk a tavalyi Eb-aranyára. Egyébként a ketteseknél is ugyanez a helyzet, Szabó Bence és Furkó Kálmán címvédőként utazik Münchenbe, kétpárevezősben el is indítottuk őket, azonban azt elveszítették, így marad a korábbi számuk.

– Tavaly két aranyat is nyert a magyar csapat – most mivel lenne elégedett?
– Szeretném, ha legalább két egységünk A-döntőbe jutna, a könnyűsúlyú kormányos nélküli kettestől címvédésre számítok. A legfontosabb az, hogy mindenki próbálja meg elérni az olimpiai kvótát érő tizenegyedik helyet, ehhez pedig B-döntőbe be kell jutni. (S.SZ.)

A MAGYAR INDULÓK
Férfiak. Normálsúly. Egypár. Pétervári-Molnár Bendegúz. Kormányos nélküli kettes. Simon Béla, Juhász Adrián. Kétpár. Bácskai Máté, Szabó Márton. Könnyűsúly. Kétpár. Galambos Péter, Tamás Bence. Kettes. Szabó Bence, Furkó Kálmán (címvédők). Egypár. Szigeti Roland. Nők. Kétpár. Preil Vivien, Krémer Eszter

A CSÜTÖRTÖKI PROGRAM
Előfutamok, 9
Férfi kormányos nélküli kettes (Simon Béla, Juhász Adrián) 9.55, női kétpár (Preil Vivien, Krémer Eszter) 10.10, férfi kétpár (Bácskai Máté, Szabó Márton) 10.35, férfi könnyűsúlyú egypár (Szigeti Roland) 11, férfi egypár (Pétervári-Molnár Bendegúz) 12, férfi könnyűsúlyú kétpár (Galambos Péter, Tamás Bence) 12.45
Reményfutamok, 16
Férfi kormányos nélküli kettes 16, női kétpár 16.10

KAJAK-KENU – Az olimpiai számokban van hová javulni

Kopasz Bálint egyszerre olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédő a királyszámban (Fotó: MKKSZ)
Kopasz Bálint egyszerre olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédő a királyszámban (Fotó: MKKSZ)

A magyar kajak-kenu-küldöttség egyértelmű célja a müncheni multisport Európa-bajnokságon, hogy az augusztus 7-én véget érő vb után az olimpiai versenyszámokban javítson a teljesítményén.

Az összesített pontverseny élén, az éremtábla második helyén zárta a kanadai gyorsasági és para-világbajnokságot Magyarország négy arany-, egy ezüst- és hat bronzéremmel. A szövetségi kapitány, Hüttner Csaba azonban nem lehetett maradéktalanul elégedett. Ennek elsődleges oka, hogy az érmek zömét nem olimpiai számokban szereztük.

A 2024-es párizsi ötkarikás játékok programjában tíz síkvízi kajakos és kenus versenyszám szerepel, ezek közül csupán háromban állhatott fel magyar versenyző a dobogóra, négyben pedig az A-döntőbe sem jutottak be egységeink. Üde színfolt volt Kopasz Bálint szereplése, ő az említett három érem közül kettőből is kivette a részét (K–1 1000 méteren, illetve K–2 500-on Nádas Bencével) – mivel klasszis versenyzőnk így egyszerre olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédő a királyszámban, a legnagyobb motivációja az lehet, hogy ezt másfél hét múlva is elmondhassa magáról. Hiszen a portugál Fernando Pimenta minden bizonnyal meg akarja törni a magyar egyeduralmat.

A válogatott összeállítását Hüttner Csaba egyelőre nem hozta nyilvánosságra, korábban lapunknak adott nyilatkozatában elmondta, lehetséges, hogy megkeverik a kártyákat az olimpiai számok egységeiben – az sem elképzelhetetlen, hogy személyi változás lesz, de nagyobb a valószínűsége, hogy az ülésrend módosításával próbál meg javítani a válogatott a Kanadában látottakhoz képest.
Erre egyébként reális esélye is lesz, hiszen emlékezhetünk, női K–2 500 méteren és férfi K–4 500 méteren kilenc, illetve 13 századmásodperccel maradtunk le az A-döntőről, s mindkét esetben egy-egy kanadai egység kiesik a mieink elől, Adolf Balázs pedig C–1 1000 méteren szépíthet, miután Halifaxban nem az elmúlt években megszokott önmagát hozta, s így sem sokon múlott, hogy a kubai José Córdoba helyett ő legyen ott a végjátékban. Ott pedig bármi megtörténhet. (P. SZ.)

A VÁLOGATOTT KERETE*
Férfiak. K–1. 200 m:
Csizmadia Kolos (Inter-Épfu AVSE). 500 m: Balogh Gergely (MTK). 1000 m: Kopasz Bálint (Graboplast Győri Vízisport SE). 5000 m: Noé Báint (Budapesti Honvéd SE). K–2. 500 m: Kopasz, Nádas Bence (MVM Szegedi Vízisport SE). 1000 m: Noé, Kulifai Tamás (MTK). K–4. 500 m: Csizmadia, Nádas, Kuli István (MVM Szegedi Vízisport SE), Varga Ádám (KSI)
C–1. 200 m: Korisánszky Dávid (MTK). 500 m: Fejes Dániel (Merkapt-Mekler László SE). 1000 m: Adolf Balázs (Ajtógyár Óbudai Ganz VSE). 5000 m: Adolf. C–2. 500 m: Hajdu Jonatán (DKSE Dunaújváros), Fekete Ádám (UTE). 1000 m: Kiss Balázs (Graboplast Győri VSE), Hodován Dávid (Atomerőmű SE). C–4. 500 m: Kollár Kristóf (Atomerőmű SE), Slihoczki Ádám (DKSE Dunaújváros), Koczkás Dávid (Merkapt-Mekler László SE), Zombori Dominik (MVM Szegedi Vízisport SE).
Nők. K–1. 200 m: Lucz Anna (UTE). 500 m: Rendessy Eszter (UTE). 1000 m: Rendessy. 5000 m: Kőhalmi Emese (Kovács Katalin Akadémia). K–2. 200 m: Lucz A., Kiss Blanka (UTE). 500 m: Lucz A., Kiss Blanka. K–4. 500 m: Kőhalmi, Fojt Sára (Kovács Katalin Akadémia), Pupp Noémi (Atomerőmű SE), Gazsó Alida Dorka (KSI)
C–1. 200 m: Takács Kincső (Graboplast Győri VSE). 500 m: Balla Virág (FTC). 1000 m: Balla. 5000 m: Balla. C–2. 200 m: Bragato Giada (Tiszaújvárosi KKSE), Nagy Bianka (MVM Szegedi Vízisport Egyesület). 500 m: Bragato, Nagy B. C–4. 500 m: Takács K., Balla, Bragato, Nagy B.
Vegyes párosok. K–2. 500 m: Kurucz Levente (Plastex Kanizsa KKK), Gazsó.
C–2. 500 m: Fejes, Gönczöl Laura (Pacs-Pacs SE)
*Nem végleges

ASZTALITENISZ – Párosban lehet keresnivalónk

Az Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes párosunk kellemes meglepetést szerezhet (Fotó: Földi Imre)
Az Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes párosunk kellemes meglepetést szerezhet (Fotó: Földi Imre)

A müncheni multisport Európa-­bajnokságon az asztaliteniszezők szombaton kezdenek, az erőviszonyok alapján férfi, női és vegyes párosban lehet esélyük a mieinknek a legjobb szereplésre.

Annak ellenére, hogy az idén szeptember 30. és október 9. között Csengtuban lesz még világbajnokság is, asztaliteniszezőinknek az év fő eseménye kétségkívül a müncheni kontinensbajnokság. Hiszen az európai játékosok itt jobb eséllyel érhetnek el jó eredményt még úgy is, hogy a honosított kínaiak valamennyire behatárolják a lehetőségeket. Az európai terepet a mieink hosszú ideig uralták, az első, 1958-as budapesti Eb-n például férfi egyesben (Berczik Zoltán), női egyesben (Kóczián Éva), vegyes párosban (Berczik Zoltán, Farkas Gizella) és férficsapatban is aranyérmet szereztünk. Hosszú ideig elképzelhetetlen volt egy Eb magyar arany(ak) nélkül, az elmúlt évtizedekben azonban átalakultak az erőviszonyok, így a rajtot visszafogottabb célokkal várhatjuk, még akkor is, ha születhetnek kellemes meglepetések.

A legutóbbi Eb-k eredményei alapján egyesben a férfiaknál és a nőknél is négy-négy asztaliteniszezőt nevezhettünk. A férfiaknál Majoros Bence, Szudi Ádám és Lakatos Tamás mellett nem Ecseki Nándor, hanem a fiatal András Csaba kapott bizalmat Muskó Péter szövetségi kapitánytól. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a balkezes Ecseki lemaradna az Európa-bajnokságról, rá ugyanis férfi és vegyes párosban számít a kapitány – ebben a két számban voltak szép eredményei, Madarász Dórával alkotott vegyes párosa például július közepén, a budapesti feederversenyen bronz­érmes lett.

A nőknél Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány csapatában a rutint Póta Georgina és Madarász Dóra képviseli, melléjük két fiatalabb játékos, Hartbrich Leonie és Bálint Bernadett került be az együttesbe. Itt is elsősorban a párosra érdemes fókuszálni, a nemrégiben összeálló Póta, Madarász kettős ugyanis a WTT-sorozat nyári budapesti tornáin kifejezetten biztatóan szerepelt, s ők már akkor úgy nyilatkoztak, hogy merész, akár érmes reményekkel utaznak Münchenbe. (SZ. M.)

A MAGYAR INDULÓK
Férfi egyes:
 Majoros Bence (45. kiemelt), Szudi Ádám (52.), Lakatos Tamás (56.), András
Csaba (61.). Férfi páros: Ecseki Nándor, Szudi; Majoros, András. Női egyes: Póta Georgina (18.),
Madarász Dóra (20.), Hartbrich Leonie (39.), Bálint Bernadett (53.). Női páros: Póta, Madarász; Hartbrich, Bálint. Vegyes páros: Ecseki, Madarász; Majoros, Hartbrich

A legutóbbi magyar Eb-győzelmek versenyszámonként
Férfi egyes: Gergely Gábor (1978, Duisburg)
Férfi páros: Gergely Gábor, Milan Orlowski (magyar, csehszlovák, 1978, Duisburg)
Női egyes: Bátorfi Csilla (1986, Prága)
Női páros: Tóth Krisztina, Póta Georgina (2008, Szentpétervár)
Vegyes páros: Werner Schlager, Tóth Krisztina (osztrák, magyar, 2003, Courmayeur)

TRIATLON – Lehmann Csongor és Bicsák Bence viszi a prímet

Bicsák Bence (Fotó: MTI)
Bicsák Bence (Fotó: MTI)

Bragmayer Zsanett kiválásával talán a legjobb eredményre hivatott sportolónkat vesztettük el, de sérülése ellenére nem hagyta cserben a vegyes váltót, és ott lesz a vasárnapi futamban. Bicsák Bence betegség után tér vissza, a lendületben lévő Lehmann Csongor pedig első Európa-bajnokságán szerepel.

A pénteken rajtoló triatlon Európa-bajnokság a müncheni multisport Eb egyik, magyar szempontból is kiemelten érdekesnek ígérkező eseménye. Pénteken a női elit, szombaton a férfiak, vasárnap pedig a vegyes váltók versenyét rendezik az Olimpiai Parkban. A standard távot kell majd teljesíteniük a versenyzőknek, ez 750 méter úszást, 20 kilométer kerékpározást és 5 kilométer futást jelent, amit a férfiak körülbelül 1 óra 40 perc alatt, a nők tíz perccel lassabban teljesítenek.

Ami a magyar indulók legutóbbi Eb-szereplését illeti, a 2021-es valenciai viadal alapján messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le, hiszen élmenőink – főleg az olimpia közelsége miatt – nem indultak tavaly szeptemberben, így a legjobb eredményünk az idén is rajthoz álló Sárszegi Noémi nevéhez fűződik, ő tavaly 26. lett. A névsor az idén sem lesz teljes, ugyanis legjobb női triatlonosunknál, Bragmayer Zsanettnél két hete kezdődő sérvet diag­nosztizáltak, amely a jobb oldalát – karját, nyakát, vállát – érinti, így ő egyéniben visszavonta a nevezését, de a váltó kedvéért Münchenbe utazik, és mint mondta, 85 százalékos állapotban is mindent megtesz, hogy a legjobb hatba kerüljön a magyar csapat. És ha már a vegyes váltó: Bragmayer mellett egy fiatal tehetség, Dobi Lili lesz a másik női résztvevőnk, a 2004-es születésű versenyző először méreti meg magát felnőtt kontinensviadalon.

Ami a férfiakat illeti, nagy valószínűség szerint a két legjobb egyéni helyezést elérő triatlonistánk kap lehetőséget vasárnap. A férfimezőnyben összesen négy indulóért szoríthatunk, az U23-as világbajnok Lehmann Csongorért, a Tokióban minden idők legjobb magyar eredményét (7.) elérő Bicsák Bencéért, továbbá Tóth Tamásért és Dévay Márk­ért. Előbbi kettőnek lehetnek merészebb álmai, közülük talán az első felnőtt Eb-jére készülő Lehmann van jobb formában az elmúlt hetekben, Bicsák ugyanis az utóbbi időben betegséggel küzdött, és kérdés, mennyire sikerült felépülnie. A legjobb tíz közé minden további nélkül odaérhet a két fiú, de nem lenne váratlan az előkelőbb helyezés sem.

A női mezőnnyel kapcsolatban már említettük legjobbunk hiányát, távollétében ketten, Sárszegi Noémi és Kovács Zsófia ugranak vízbe a pontonról pénteken, de (v)érmes reményeik aligha lehetnek, a Bicsák, Lehmann kettőssel ellentétben tőlük még a top tíz is jókora meglepetésnek számítana. A nemzetközi mezőny az erősebbik nem esetében lényegesen veretesebb, itt a világbajnoki sorozat éllovasára, a francia Léo Bergere-re lesz érdemes odafigyelni, mellette a tavalyi bronzérmes spanyol Antonio Serrat Seoane is minimum dobogósban gondolkodik. A hölgyeknél már foghíjasabb a társaság, ugyanis a britek két klasszisa, Georgia Taylor-Brown és Beth Potter sem lesz ott Németországban. (CZ. Á.)

A MAGYAR INDULÓK
Férfiak:  
Bicsák Bence, Dévay Márk, Lehmann
Csongor, Tóth Tamás. Nők: Bragmayer Zsanett (csak vegyes váltó), Dobi Lili (csak vegyes váltó), Kovács Zsófia, Sárszegi Noémi

KERÉKPÁR – Dina és Peák aszfalton, Szalontay pályán repeszthet

Peák Barnabás (Fotó: MTI)
Peák Barnabás (Fotó: MTI)

Két keréken 13 versenyző képviselheti a magyar színeket Münchenben, túlnyomó részük – köztük az olimpiai bronzérmes rövid pályás gyorskorcsolyázó, Jászapáti Petra – pályakerékpárban.
A legnépszerűbb szakágban, országúton két profi versenyzőnk lesz érdekelve: a napokban zajló Tour de l'Ain francia háromnapos viadalon szereplő, az idei magyar bajnokság mezőnyversenyében jó barátja, Valter Attila mögött ezüstérmes Dina Márton, valamint a V4 kerékpárverseny magyarországi szakaszán harmadikként végző  Peák Barnabás (ő pedig az időfutamon lett ezüstérmes az ob-n). A tervek alapján mindketten rajthoz állnak a mezőnyversenyben és az egyéni időfutamban egyaránt.

Pályakerékpárban lesz tehát a legnépesebb küldöttségünk, szám szerint kilenc versenyző. A honi szövetség tájékoztatása szerint a sprintszámokban Csengői Bálint és Szalontay Sándor, az állóképességi versenyeken pedig Orosz Gergő és Drijver Bertold áll rajthoz. A nőknél Borissza Johanna, valamint Szabó Zsófia és Kercsó-Magos Zsuzsanna szerepel egyéni versenyszámban, míg az üldözéses csapatversenyben és csapatsprintben Sáry Boglárka és Jászapáti Petra áll bevetésre készen – igen, Jászapáti Petra, aki a téli olimpián bronzérmes lett rövid pályás gyorskorcsolyában.

A BMX freestyle park számában a bemutatott trükköket pontozzák, itt Krausz Kristóf és Ujváry Zoltán révén lesz érdekeltségünk. Princzinger Péter, az MKSZ elnöke az MTI-nek azt mondta, Szalontay esetében örülne a nyolc közé jutásnak, míg a nőknél Borissza Johanna szerezhet kellemes meglepetést. Azt nem tudta megmondani, hogy a tavaly ősszel összeálló női pályás csapattól mire lehet számítani, ugyanakkor kifejezetten örült annak, hogy BMX-ben két magyar is ott lesz az Eb-n. Princzinger hangsúlyozta, az olimpiai kvalifikációs időszak elején ez az Eb leginkább visszajelzés lesz, hogy hol járnak a versenyzők a nemzetközi élvonalhoz képest. (K. G.)

A MAGYAR INDULÓK
Férfiak. BMX freestyle park:
Krausz Kristóf, Ujváry Zoltán. Országút: Dina Márton, Peák Barnabás (mezőnyverseny, időfutam). Pályakerékpár: Csengői Bálint, Szalontay Sándor (sprint, keirin, 1000 méter), Orosz Gergő, Drijver Bertold (kieséses verseny, pontverseny, scratch, omnium, madison).      Nők. Pályakerékpár: Borissza Johanna (kieséses verseny, pontverseny, scratch, omnium), Szabó Zsófia (scratch), Kercsó-Magos Zsuzsanna (kieséses verseny), csapat­üldözéses verseny, csapatsprint (Borissza Johanna, Szabó Zsófia, Jászapáti Petra, Sáry Boglárka, Kercsó-Magos Zsuzsanna)

TORNA – A legjobb 13-ba kerülnének a női tornászok

Sajnos a pódiumedzésen, egy talajon bemutatott dupla szaltó után megsérült Székely Zója bokája, még nem tudni, hogyan befolyásolja a szereplését (Fotó: MTI)
Sajnos a pódiumedzésen, egy talajon bemutatott dupla szaltó után megsérült Székely Zója bokája, még nem tudni, hogyan befolyásolja a szereplését (Fotó: MTI)

Bár a szervezéssel nincs teljesen megelégedve a csapatvezető Altorjai Sándor, és a szövetségi kapitányt, Draskóczy Imrét a pódiumedzés is vegyes érzésekkel töltötte el, összességében bizakodók a felnőtt és junior női tornászválogatott müncheni Európa-bajnoksága előtt.

Teljesítette a pódiumedzést a Bácskay Csenge, Székely Zója (mindketten Postás SE), Kovács Zsófia, Mayer Gréta, Makovits Mirtill (mind DKSE) alkotta felnőtt női tornászválogatott a müncheni multisport Európa-bajnokság előtt, jelentette be a Magyar Tornaszövetség.

Draskóczy Imre szövetségi kapitány a pódiumedzésen látott biztató jeleket, de összességében vegyesek az érzései a főpróba után, és sajnos Székely Zója lábával is akadt probléma.

„A legnagyobb baj, hogy Zója talajon egy dupla szaltó után megnyomta a bokáját, és nem tudjuk, hogy ez csütörtökön mekkora gondolt jelenthet. Ez mindenképpen zavart okoz az edzésmunkában – számolt be az edzésbalesetről Draskóczy. – Mindenesetre bízom a lányokban, hiszen rengeteget dolgoztak. A legjobban az ugrás, a legrosszabbul talán a gerenda ment, de ezt egy edzésnek kell felfogni, a verseny pedig csütörtökön kezdődik.”

A szövetségi kapitány hozzátette, az a cél, hogy a mieink a legjobb 13 nemzet közé kerüljenek, akkor részt vehet a csapat az őszi világbajnokságon, az pedig már olimpiai kvalifikációs versenynek számít – az elsődleges azonban az, hogy a versenyzőink a lehető legjobban hajtsák végre gyakorlataikat, onnantól kezdve pedig a bírókon múlik, hogy milyen eredményt érnek el.

Altorjai Sándor csapatvezető szerint a lányoknak még szokniuk kell a szereket, de látott kifejezetten jó gyakorlatokat is, viszont a szervezéssel nincs kibékülve.

„Nem mozogtak rosszul a lányok, de nyilván még meg kell szokniuk a termet, a szereket – értékelt Altorjai. – Például fe­lemás korlátra is többször felmentek egy-egy elemet belőni, mert szokniuk kell még a rugózást. Nagyon bízom benne, hogy Zóját nem fogja hátráltatni a bokasérülése. Szervezésben van egy-két probléma, talán a tényre, hogy multi Eb-t rendezhet München, nagyobb hangsúlyt fektet, mint a sportolókra. Igaz, ez nem kis esemény, hiszen kilenc sportág kontinensviadala folyik egyszerre, nem könnyű feladat, csak az ember ilyenkor mindig egy kicsit elfogult a sajátjai iránt. Például nagyon nehezen szereztünk a csarnokban jeget Zója lábára, ami normál esetben mindig elérhető. Vagy ott van például a közlekedés. A versenyzőket kiviszik az edzésre, de a delegáció más tagjait sehová, még egy értekezletre sem, azt mondták, oldjuk meg tömegközlekedéssel, ráadásul a csarnok nincs közel.”

A felnőtt női válogatott csütörtökön a 2. csoportban lép a szerekhez, először a gerendához. A csoport az előzetes kiírás szerint már kicsivel fél egy előtt bemutatkozik, ennek ellenére estig, a 4. csoport küzdelmeinek végéig kell várni, hogy megtudjuk, bejutottak-e a mieink a csapatdöntőbe (a válogatott öt tagjából minden szeren négyen mutathatják be a gyakorlatukat, közülük a legjobb három eredményt veszik alapul). Viszont a selejtező alapján az egyéni összetett eredményét is kihirdetik, tehát rögtön a multisport Eb első napján érmeket osztanak.

A felnőtt női mellett a junior- és a férfi- (felnőtt és junior egyaránt) válogatott is megméreti magát Münchenben, a lányok versenye pénteken, míg az uraké a jövő héten kezdődik meg. (P. SZ.)

A MAGYAR INDULÓK
Férfiak. Felnőtt: Mészáros Krisztofer, Balázs Krisztián, Tomcsányi Benedek, Kardos Botond, Kiss Balázs. Junior: Molnár Botond, Závory Szilárd, Juhász Balázs, Mentovai István, Zámbori Zala. Nők. Felnőtt: Bácskay Csenge, Székely Zója, Kovács Zsófia, Mayer Gréta, Makovits Mirtill. Junior: Balzsay Hanna, Czifra Bettina, Maráczi Fruzsina, Bogyó Anna, Knight Anna

A CSÜTÖRTÖKI PROGRAM
Női csapat selejtező, egyben egyéni összetett döntő,  Olimpiai Csarnok, 12.24

ATLÉTIKA – Márton Anita koronavírus-fertőzés miatt nem indul az Eb-n

Márton Anita (Fotó: Tumbász Hédi)
Márton Anita (Fotó: Tumbász Hédi)

Az utolsó pillanatokban eggyel csökkent a magyar csapat létszáma, ugyanis világbajnok súlylökőnk, Márton Anita megbetegedett, de így is rekordlétszámú, 46 tagú keret utazik Münchenbe, köztük a kontinensviadal legifjabb versenyzője, a 15 éves Kriszt Sarolta.

Nagy érvégés a magyar delegáció­nak, hogy az olimpiai bronzérmes, fedett pályás világbajnok súlylökő, Márton Anita elkapta a koronavírus-fertőzést, így kihagyni kényszerül a müncheni Európa-bajnokságot.

„Összeomlottunk, hirtelen és a legrosszabbkor jött a betegség – fejezte ki csalódottságát Márton edzője, Eperjesi László. – Ha korábban történik, még lett volna esély az indulására, de ez így sakk-matt.”

Szerencsére így sem maradunk húzó­nevek nélkül, egyetlen aktív olimpiai
bajnok atlétánk, a kalapácsvető Pars Krisztián mellett többek között ott lesz a mezőnyben a szép eredményre is esélyes kalapácsvető Halász Bence és a hétpróbázó Krizsán Xénia. A legnagyobb kuriózumnak talán a MATE-GEAC ifjú reménysége, a még csak 15 éves Kriszt Sarolta számít, aki a mezőny legfiatalabb atlétája lesz Münchenben. (P. SZ.)

A MAGYAR INDULÓK
Férfiak. 200 m, 4×400 m:
 Máté Tamás. 800 m, 4×400 m: Huller Dániel. 1500 m: Szögi István. 110 m gát: Szűcs Valdó, Szeles Bálint, Eszes Dániel. 3000 m akadály: Palkovits István. Magas: Bakosi Péter. Diszkosz: Szikszai Róbert, Huszák János. Kalapács: Halász Bence, Rába Dániel, Pars Krisztián. Maratoni: Csere Gáspár. 35 km gyaloglás: Venyercsán Bence, Helebrandt Máté. 4×400 m: Molnár Attila, Wahl Zoltán, Ajide Dániel, Steigerwald Ernő Nők. 100 m, 4×100 m:Takács Boglárka. 800 m, 4×400 m: Bartha-Kéri Bianka. 5000 m: Wagner-Gyürkés Viktória. 100 m gát, 4×100 m: Kozák Luca. 400 m gát, 4×400 m: Molnár Janka. 3000 m akadály: Vindics-Tóth Lili. Magas: Szabó Barbara. Rúd: Klekner Hanga. Távol: Lesti Diana. Kalapács: Gyurátz Réka. Gerely: Szilágyi Réka. Maratoni: Szabó Nóra, Erdélyi Zsófia. 20 km gyaloglás: Oláh Barbara, Récsei Rita. 35 km gyaloglás: Madarász Viktória, Récsei Rita. Hétpróba: Krizsán Xénia. 4×100 m: Csóti Jusztina, Kocsis Anna Luca, Tóth Anna, Kerekes Gréta. 4×400 m: Rapai Fanni, Nádházy Evelin, Simon Virág, Kriszt Sarolta, Csóti Jusztina

AZ INFOGRAFIKA NAGYÍTÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!
AZ INFOGRAFIKA NAGYÍTÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik