London 2012: örökös eltiltás a terhességét eltitkoló szörfösnek

MTI MTIMTI MTI
2013.02.05. 18:02
A Portugál Olimpiai Bizottság életre szóló eltiltással sújtott egy szörföst, aki eltitkolta, hogy terhes, és csak azért utazott el a tavaly nyári, londoni játékokra, hogy találkozhasson a férjével.

Carolina Borges a portugál küldöttség tagjaként érkezett a brit fővárosba, de még mielőtt elkezdődött volna a versenyszáma, e-mailben tájékoztatta a vezetőket arról, hogy mégsem indul. A mostani ítélet szerint a jövőben semmilyen rendezvényen nem képviselheti Portugáliát.

Borges a 2004-es, athéni olimpián még szülőhazája, Brazília színeiben indult, később vette fel a portugál állampolgárságot.

„Minden azt mutatja, hogy csak azért utazott el Londonba, hogy a férjével lehessen" – mondta kedden Vicente Moura, a helyi ötkarikás bizottság vezetője, hozzátéve: bebizonyosodott, hogy a sportoló már várandós volt az olimpia idején, de erről nem tájékoztatta a vezetőket, pedig kötelessége lett volna megtenni.

Borges az amerikai vitorlázóval, Mark Mendelblatt-tel kötött házasságot, aki csillaghajóban versenyzett a játékokon.

Legfrissebb hírek

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04

Közel kétharmados a budapesti olimpia támogatottsága a friss közvélemény-kutatás szerint

Egyéb egyéni
2026.10.07. 17:51

Olimpia 2036: Magyarország is jelezte a rendezési szándékát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 14:10

Kiszivárgott: a kakadu adta az ihletet – ilyen lesz Brisbane 2032 olimpiai logója

Egyéb egyéni
2026.10.03. 18:00

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
2026.09.26. 16:26

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25