Kick-box: újabb magyar kvóta a Világjátékokra

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
2022.06.23. 10:10
null
Pálfi Viktória is ott lesz a Világjátékokon (fotó: Magyar Kick-box Szakszövetség)
Újabb kvótához jutott a magyar csapat az egyesült államokbeli Birminghamben július 7. és 17. között sorra kerülő Világjátékokra, az olimpia műsorán nem szereplő sportágak seregszemléjére.

A Magyar Kick-box Szakszövetség közlése szerint a sportági világszervezet (WAKO) arról tájékoztatta őket, hogy a K1 szabályrendszer női 52 kilogrammos súlycsoportjában a mexikói rivális visszalépésével – a tavaly őszi világbajnokságon elért eredményének köszönhetően – Pálfi Viktória is részt vehet az eseményen.

A Halker-Király Team tehetsége az elmúlt esztendőben még a juniorok (16-18 évesek) között nyert Európa-bajnoki címet a ringben a kiütésre menő K1 szabályrendszerben. A felnőtt vb-re tavaly még nem sikerült kvalifikációt szereznie, Birminghamben viszont már a felnőtt világelitben bizonyíthat.
A sportágat így két magyar képviselheti majd, Pálfi mellett Boros Petra is indulhat a játékokon.

Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke kiemelte: igazán nagy sikernek számítana, ha mindkét sportoló bejutna a legjobb négy közé, ami már biztos érmes helyezéseket jelent.

„Nem akarok az elvárásokkal terhet rakni rájuk, főleg nem egy ilyen fiatal versenyzőre, de azt gondolom, hogy a képességeik alapján erre teljesen reális az esély” – mondta.

A kickbox először öt esztendeje, a lengyelországi Wroclawban szerepelt a Világjátékokon, ám akkor csupán bemutató sportágként, magyar versenyző pedig nem volt az indulók között. Birminghamben már a hivatalos sportágak egyike az amerikai eredetű modern küzdősport.

A Világjátékokat az olimpiához hasonlóan négyévente rendezik meg, mindig az ötkarikás játékokat követő esztendőben, és mivel a tokiói olimpiát el kellett halasztani a pandémia miatt, ez a multisport-esemény is csúszott egy évet.

A birminghami lesz a 11. Világjátékok, a sorozat 1981-ben, az ugyancsak egyesült államokbeli Santa Clarában indult. Magyar versenyző a kezdetektől volt a mezőnyben, de a 2000-es sporttörvény után a 2005-es duisburgi eseményen indult először egységes magyar csapat.

Legutóbb, 2017-ben Wroclawban 14 érmet – hat aranyat, valamint négy-négy ezüstöt és bronzot – szerzett Magyarország.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Magyar kick-boxos vezetőket tüntetett ki a sportági világszövetség

Egyéb egyéni
2026.09.21. 17:51

A kötélhúzás is szerepel a Világjátékok 2029-es programjában

Egyéb egyéni
2026.09.03. 21:35

A 31. Magyar Kick-box Világkupa ismét a magyarok erejét bizonyította

Egyéb egyéni
2026.08.31. 13:16

Magyarország vezeti az éremtáblázatot a budapesti kick-box vk-verseny második napja után

Egyéb egyéni
2026.08.29. 20:59

Magyar csapatarany pointfightingban a kick-box-vk nyitó napján

Egyéb egyéni
2026.08.28. 21:20

A világ egyik legrangosabb kick-box vk-versenyét rendezik a hétvégén Budapesten

Egyéb egyéni
2026.08.26. 09:08

A kick-box három szakága is ott lesz az Európai Játékokon

Egyéb egyéni
2026.07.25. 12:29

Zsiga Melinda: Nem vagyok az a feladós típus

Egyéb egyéni
2026.06.19. 13:51