Kékszalag: „az értékek ünnepe” nemsokára kezdődik

TÓTH MÁRTONTÓTH MÁRTON
Vágólapra másolva!
2021.07.01. 15:53
null
Három hét múlva kezdődik az 53. Kékszalag (Fotó: Németh Levente/Somogyi Hírlap)
A legmonumentálisabb és legpatinásabb hazai vitorlás eseményt megelőző sajtótájékoztatón kiderült, mi szükséges egy ilyen verseny megnyeréséhez, illetve szó esett az olimpikonjainkról is.

 

Az 53. Kékszalag Raffeisen Nagydíj július 22-én reggel kilenc órakor rajtol – szokásos módon – Balatonfüredről. A versenyzők Balatonkenesén át Siófok felé fognak indulni, majd a déli part mentén egészen Keszthelyig kell eljutniuk, ahonnan egy fordulót követően újfent Balatonfüred a cél. A táv légvonalban 155 kilométer, de a szélviszonyok alakulása következtében ez jóval többre növekedhet.

Az 1934 óta futó verseny budapesti sajtótájékoztatóján a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke megköszönte a különböző szponzoroknak a támogatásukat.

„A Kékszalag a vitorlázás ünnepe, ekkora túraverseny nincs még egy Európában. Természetesen szól azokról, akik a győzelemért küzdenek, de a több mint 600 induló hajó közül mindenki a vitorlázás értékeit demonstrálja; az összetartást, a csapatmunkát és a természet szeretetét. Ezért az értékek ünnepe ez a verseny!” – mondta Gerendy Zoltán.

Természetesen szó esett a Tokióba kijutott három olimpikonról is.

„Hihetetlen eredményeket értek el a sportolóink, még mi is meglepődtünk az elmúlt években mutatott teljesítményükön! Bízunk benne, hogy Berecz Zsombor – valószínűleg utolsó olimpiáján – nagy eredmény tud elérni. Érdi Máriának és Vadnai Benjaminnak pedig reális esélye van az első tízbe kerülésre, aztán Párizsban akár nagyobbat is lehet majd álmodni.” – mondta Holczhauser András, az MVSZ főtitkára.

„A Kékszalag a vitorlázás ünnepe, ekkora túraverseny nincs még egy Európában.” (Fotó: Dömötör Csaba)
„A Kékszalag a vitorlázás ünnepe, ekkora túraverseny nincs még egy Európában.” (Fotó: Dömötör Csaba)

Idén harmadik alkalommal a Raiffeisen bank a névadó főszponzor. Zolnai György vezérigazgató kifejtette azon vágyát, miszerint a bank neve ugyanúgy összefonódik majd itthon a vitorlázással, mint ahogy Ausztriában egybeforrt a síeléssel.

A címvédő RSM 2 vezetője, Kalocsai Zsolt rendkívül szoros versenyre számít, és a csapategységben látja a siker kulcsát: „10 évet fektettünk a jelenlegi hajónkba, rendkívül egyedi felépítésű, és hatalmas csapatmunka volt idáig eljutni. Tavaly háromszor is meg kellett nyernünk a versenyt, hiszen folyamatosan utolértek minket. Idén is hasonlóan szoros küzdelmet várok a győzelemre reálisan pályázó 4-5 hajó között.”

A sajtótájékoztatón részt vett továbbá Liptay Gabriella az új KPMG Fair Play Díjat alapító szponzor képviseletében, valamint Németh Gábor, aki kifejtette az új időmérő és helyzetjelző rendszer működését.

Legfrissebb hírek

Vitorlázás: magyar alelnöke lett az európai szövetségnek

Egyéb egyéni
2025.05.05. 14:08

Vendée Globe: Weöres Szabolcs közelít a Jóreménység-fokhoz

Egyéb egyéni
2024.12.15. 09:57

Barcelona nem rendezi meg többet az Amerika-kupát

Egyéb egyéni
2024.10.24. 13:44

Amerika-kupa: megvédte címét a Team New Zealand

Egyéb egyéni
2024.10.19. 16:11

Vitorlázás: egy győzelemre a címvédéstől a Team New Zealand az Amerika Kupán

Egyéb egyéni
2024.10.18. 16:19

Amerika-kupa: elsőként a britek jutottak a Louis Vuitton-kupa fináléjába

Egyéb egyéni
2024.09.18. 17:29

Párizs 2024: az éremfutamban 3., összesítésben 4. a vitorlázó Vadnai Jonatán

Párizs 2024
2024.08.07. 16:42

Félbeszakították Vadnai Jonatán éremfutamát

Párizs 2024
2024.08.07. 15:31
Ezek is érdekelhetik